Piros pont a hazai kluboknak

Hogy állnak az előértékesítések, az esztendő első napján



A 2023-as adatokra vetítve, úgy tűnik nem működik rosszul a hazai golfklubok előértékesítési stratégiája (kedvezmények, illetve kommunikáció), hiszen a tavalyi (2023) év végéig már 44,7%-nyi játékos vásárolta meg idei (2024) klubtagságát. 
Ugyanakkor a szövetségi játékengedélyek terén, ugyanez a mutató a tíz százalékot sem éri el, mindössze 9,2%-os. Érdekes viszonyszámok ezek, kiváltképp ha még azt is hozzátesszük, hogy az összegszerűségben a versenyengedély ára még a huszadát sem éri el egy átlagos klubtagság költségének. 

Tisztelettel jelezzük felétek, hogy ne feledkezzetek meg az MGSZ (immár negyedik szezon óta) hatályban lévő rendelkezéséről, miszerint bármely verseny esetében, érvényes klubtagság és versenyengedély hiányában, csupán versenyen kívül tudtok részt venni az adott versenyen.

Ez különös tekintettel érdekes lehet Számotokra, azzal összefüggésben, hogy az év eleji, - hazai hendikep módosítás szempontjából - inaktív időszakban (három hónapban), már jelenleg is több versenyt hirdettek meg a klubok (sőt, már túl is vagyunk az idei év első versenyén),  a versenyek száma pedig alighanem csak tovább fog növekedni a közeljövőben, a várhatóan egyre enyhébb lefolyású téli időszakok következtében. 

2024.01.01.

Hozzászólások