Kevesebben vagyunk és idősödünk

Fogyunk, mint a népesség



Gyakorlatilag véget ért a 2023-as esztendő is, kinek-kinek - alighanem a belerakott munka függvényében 🙂 - különböző eredményeket hozva.

Akárcsak az elmúlt évben, idén is készítettünk Számotokra egy kisebb számvetést a hazai versenygolf 🙂 pillanatnyi numerikus helyzete kapcsán, hogy az év utolsó napjaira is jusson egy kis golfos olvasnivaló. (Az alább szereplő adatok, számok, statisztikák a GOLFiGO felületén MINDENKI számára elérhető PUBLIKUS adatokból lettek kalkulálva.)

 

Az idei évben hazánkban 1 865 fő vásárolt elsődleges (ún. anya) klubtagságot, ez 9,1%-os csökkenést jelent az elmúlt évhez képest. (Érdekességképpen: a legnagyobb, illetve a legkevesebb (elsődleges) tagsággal rendelkező két hazai klub tagságának létszáma: 448, illetve 19 klubtag.)
A klubtagok 22,4%-a (418 fő) külföldi állampolgár.

Azon klubtagok száma, akik érvényes hendikeppel is rendelkeztek, idén 1 191 fő volt (ez 3,4%-os csökkenést jelent). Megállapítható, hogy a hazai klubtagok mindössze 63,8%-a rendelkezik hivatalos hendikeppel, ez egyébként még így is 4,1%-os arány-növekedés az elmúlt évi adatokhoz képest. Az idei évre kiadott szövetségi versenyengedélyek (EGA Kártya) száma 981 darab (16,2%-os csökkenés), ez a szám egyébként a hendikeppel is rendelkező klubtagok 82,3%-a (versenyengedély csak hendikeppel igényelhető).

A női klubtagok száma 473 fő (3,1%-os csökkenés), ugyanakkor a hazai hölgy golfozók aránya 25,3% (ez 1,5%-os arány-növekedést jelent az elmúlt évi adatokhoz képest). A gyengébbik(?) nem képviselői közül 286 fő rendelkezik hendikeppel (60,4%).

 

Másodtagságokkal együtt 2 775 db Klubtagság (3,0%-os csökkenés) talált gazdára idén, egy átlagos golfozó tehát 1,4 klubtagsággal rendelkezik a különböző hazai klubokban (éppúgy, mint tavaly). (A legtöbb és legkevesebb (elsődleges és másodlagos) klubtaggal rendelkező két hazai klub létszáma: 531, illetve 24 klubtag.)

Az idén 444 új Pályaengedély került kiadásra (16,4%-os csökkenés).
A 2022-ben Pályaengedélyt megszerzők 6,2%-a vásárolt klubtagságot valamely hazai golfklubban 2023-ban.

 

A hazai játékosok hendikep szerinti megoszlása (zárójelben a hölgyek aránya):
0.0 alatt 11 fő (éppúgy mint tavaly) (18,1%)
5.0 alatt 43 fő (14.0%-os növekedés) (16,2%)
10.0 alatt 118 fő (4,9%-os csökkenés) (12,7%)
36.0 alatt 934 fő (3,5%-os csökkenés) (19,7%)
Az összes játékos 22,6%-a klubhendikepes (36.0 felett) (érdekesség, hogy ebben a hcp tartományban kimagaslóan magas a hölgyek aránya, 37,9%).

A klubtagsággal rendelkező golfozók életkor szerinti megoszlása (zárójelben a hölgyek aránya)
Junior: 164 fő (28,6%)
Felnőtt: 958 fő (19,5%)
Senior: 743 fő (31,9%)

A hendikeppel is rendelkező golfozók életkor szerinti megoszlása (zárójelben a hölgyek aránya)
Junior 103 fő ez 15,6%-os csökkenés az elmúlt évhez képest (29,1%)
Felnőtt 555 fő ez 4,0%-os csökkenés az elmúlt évhez képest (20,0%)
Senior 533 fő ez 0,1%-os növekedés az elmúlt évhez képest (29,2%)

 

Idén 695 hazai játékos vett részt legalább 1 db 18 szakaszos hendikepmódosító versenykörön, érdekesség, hogy ez mindössze 70,1%-a azon játékosoknak akik részt vehettek volna (tekintve, hogy rendelkeztek érvényes versenyengedéllyel). (További érdekesség, hogy a 695 résztvevőből 110 játékos mindössze egyetlen 18 szakaszos, hendikepmódosító versenykörön szerepelt idén.) 

Amennyiben azt mondjuk, hogy reálisan az “igazi” versenyszezon hazánkban április közepétől - október közepéig tart, akkor ez mindössze 6 "versenyhónapot" jelent:
- Azon versenyzők száma, aki az idei versenyszezonban legalább 6 versenykörben, (tehát átlagban legalább HAVONTA egy) 18 szakaszos hendikepmódosító versenykörben részt vettek 378 fő
- Azon versenyzők száma, aki az idei versenyszezonban legalább 25 versenykörben, (tehát átlagban legalább HETENTE egy) 18 szakaszos hendikepmódosító versenykörben részt vettek 86 fő

A legtöbb 18 szakaszos hendikepmódosító versenykört egyébként egy senior férfi játékos játszotta le idén, összesen 67 versenykört (ez azt jelenti, hogy ha a hathónapos versenyidénnyel számolunk, akkor Ő HETENTE átlagban 2,7 darab 18 szakaszos hendikepmódosító versenykörben vett részt). Amennyiben kíváncsi  vagy, ki volt Ő 🙂, illetve megszeretnéd tekinteni pl. a saját ütésátlagodat, versenyköreid számát, stb., az esetben korábbi cikkünket kell elolvasnod, IDE kattintva.

 

202 játékos “szerzett” idén hendikepet (HCP minősítés), ez 6,5%-os csökkenés a tavalyi adatokhoz képest.
103 db General Play született az idén (ez darabra  pontosan ugyanannyi, mint a tavalyi évben!)
Idén 438 Külföldi versenykörön (ez 24,9%-os csökkenés) vett részt 62 különböző hazai golfozó.

 

A GOLFiGO hivatalosan 2021. március 8. (Nőnap 🙂) óta szolgálja a hazai golfozókat, ugyanakkor 3 éve (2020. december 31.) mondható el, hogy ”a gép forog az alkotó pihen” 🙂
2024-ben már a negyedik szezonját kezdi meg a GOLFiGO, mindenkinek Boldog és Eredményes Új Évet Kívánunk!

Fogadjátok szeretettel ezt az éppen 3 évvel ezelőtti pillanatfelvételt rólunk:


Egészségetekre (kinek-kinek vérmérséklete és választása szerint) 🙂
Vati András, Turkovics Ilona, Huszti György

 

 

Jövőre Veletek ugyanitt! 🙂
BÚÉK!

2023.12.28.

Hozzászólások