Pannonia 2020 Szezonnyitó

Elkészült a Versenykiírás, megnyílt az online nevezési felület



Június 1-én (pünkösdhétfőn) a “kiáradás” ünnepén, rögtön négy pünkösdi királyt is megkoronázhatunk Máriavölgyben. 

Mint korábban beszámoltunk róla az megtiszteltetés ért bennünket, hogy a PGCC kérésének eleget téve a caddie.hu szervezheti a pálya szezonnyitó versenyét. Mi pedig - a Pannonia háromtagú igazgatóságával egyeztetve - úgy döntöttünk, hogy egy különleges négyes Texas Scramble versennyel köszöntjük ezt az igazán rendhagyó versenyévet. A négyes versenyre ugyanis párosok jelentkezését várjuk, majd a duók közös playing hendikepje alapján ketté osztjuk a mezőnyt. A verseny napjának reggelén, a shotgun start előtt pedig sorsolást tartunk a pályán, mégpedig akképpen, hogy minden jobb közös hcp-s páros mellé sorsolunk egy gyengébb hcp-vel rendelkező párost, és így fognak kialakulni a versenynégyesek. (Részletes Versenykiírást lásd ITT).

Ezzel egyrészt kiegyenlítjük a tudáskülönbséget a mezőnyben, másrészt ezzel a rendhagyó szezonnyitó formával is elősegítjük, hogy olyan játékosok ismerhessék meg egymást a - közösen végigküzdött - verseny alatt, akik adott esetben nem is találkoztak korábban és sosem játszottak volna egy csapatban. Márpedig a következő hónapokban semmi sem lesz előrébb való, mint a közös összefogás hangsúlyozása és alkalmazása. 

És ha már a különleges Versenyévnél és az innovációnál tartunk: Ez a verseny lesz hazánk első “papírmentes” golfversenye!! Nem lesz ugyanis scorekártya kinyomtatva, illetve kiosztva, a játékosok a “PLAY” valósidejű webalkalmazáson keresztül rögzíthetik majd online az eredményeiket az egyes szakaszok lejátszását követően (az alkalmazás június 1-ig természetesen fel lesz készítve a TexasScramble játékformájú verseny kiszolgálására is). Ez egyben azt is jelenti, hogy a - hatályos Kormányrendelet értelmében - a pályára sajnos ki nem engedhető nézők, a teraszon ülve is végig tudják követni a verseny izgalmait szakaszról-szakaszra (mint ahogy természetesen a játékosok a pályán, illetve az érdeklődők otthon a mobiltelefon/számítógép képernyői előtt is megtehetik ugyanezt).

Ezennel megnyitjuk az online nevezési felületet (alapvetően párosok jelentkezését várjuk, de természetesen “páratlan” ? játékosok is nevezhetnek, melléjük a szervezők osztanak be játékostársat).

A szezonnyitó versenyre legfeljebb 88 induló nevezését tudjuk elfogadni, nevezhetnek természetesen akár profi akár még csak klubhendikeppel rendelkező versenyzők is (ugyanakkor a kezdőbb - klubhendikepes - játékosok esetében legfeljebb 36-os hcp-vel számolunk majd). 

Várunk szeretettel a szezonnyitó megmérettetésre, nyissuk meg együtt az idei versenyszezont!

Versenykiírás ITT
Online nevezési felület ITT

2020.05.12.

Hozzászólások