Visszatérés a hagyományokhoz

Köszönjük szépen a segítséget!


 

Őszinte, szívből jövő köszönetünket fejezzük ki a CityPearl projekt, illetve a Polat Hungary cégcsoportjának az elmúlt szezonban nyújtott messzemenő (és névadó) támogatásért az általunk szervezett GolfTour kapcsán.A cégcsoport segítségével sikerült megvalósítani, illetve továbbfejleszteni egy olyan - egész szezonon átívelő - méltán népszerű golfeseményt, amely hatalmas örömöt és élményt tud nyújtani a játékosoknak és kísérőiknek egyaránt.

Az elmúlt három évben nagyszámú és gáláns támogatóinknak hála emlékezetes és sikeres versenysorozatot tudtunk lebonyolítani és biztosak vagyunk abban, hogy az idei évben (immár megújult helyszínen - a Robert Trent Jones Jr. által megálmodott - Zala Springsben) is hasonlóan sikeres, adott esetben még sikeresebb GOLFiGO FRiDAY GOLFTOUR versenysorozatot szervezhetünk Számotokra.

Az évek óta sikeresen zajló versenysorozat, felejthetetlen segítségetekkel  újraértelmezte a hazai golféletben a várólista fogalmát, illetve a nevezési szokásokat, hiszen például a tavalyi évben átlagosan éppen kétszer annyian jelentkeztetek a versenyállomásokra, mint amennyit a létszámlimit megengedett.

Az idei évben már nem CityPearl “fedőnév” 🙂 alatt fog életre kelni a versenysorozat, ám továbbra is mély hálával gondolunk az eddigi együttműködésre és a rendkívüli támogatásra. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Polat Hungary megtisztelt bennünket bizalmával és az egyik legbecsesebb projektjének nevét “kölcsönözte” számunkra.

Ugyanakkor még nem búcsúzunk véglegesen, hiszen az elmúlt évhez hasonlóan a versenysorozat ünnepélyes Díjátadó Gálájára minden bizonnyal a CityPearl műemlék központjában kerül majd sor a szezon lezárásaként, illetve a jövőre nézve egyáltalán nem kizárt a Polat Hungary egy újabb projektjének megjelenése sem a hazai golféletben.

Köszönjük még egyszer, hogy együtt dolgozhatunk és segítséget kaphatunk golfküldetés víziónk valóra váltásában!

Természetesen nagy szeretettel várunk Benneteket idén is GOLFiGO FRiDAY GOLFTOUR versenyállomásain, ahol sem a lebonyolítás módja, sem a nyeremények garmadája 🙂 nem változik semmilyen formában!

Fotó: YuliaStepanovaPhotography

2024.02.18.

Hozzászólások