Útjára indul a MidAm GolfTour

Új alapokon a MidAm ranglista rendszere

- Az interjút Huszti György készítette -

Az MMAGE főtitkárával - Révész Tamással - beszélgettünk egy business lunch menü elfogyasztása közben a hazai MidAm jelenéről, illetve az idén induló MidAm GolfTour rendszeréről, pontszámításáról.

 - Organikus fejlődés, lépésről-lépésre
Az MMAGE (Magyar Mid-Amatőr Golf Egyesület) alapítása kapcsán nem kell különösebben szofisztikált dolgokat az események mögé képzelni. Gyakorlatilag egy baráti társasággal, majdhogynem egy bükfürdői asztaltársasággal indult ez az egész, amely leginkább arról szólt, hogy legyen versenyzési lehetősége a 30 feletti korosztálynak. Az már egy egészen más kérdés, hogy mivé fejlődött, hová nőtte ki magát, és innentől kezdve mit kezdünk majd ezzel, mi a további felelősségünk. Az egésznek a lényege az organikus fejlődésben volt. Nem akartuk, és továbbra sem akarjuk feltalálni a “spanyolviaszt”, egyszerűen csak próbálunk odafigyelni tagjaink igényeire.

Hat éve kezdtük a Magyar MidAm Bajnoksággal, két tucatnyi indulóval és legutóbb már teltházas volt ez a versenyünk (144 induló 13 országból és várólista). Utána jött a MidAm Ranglistaverseny, tavaly ez is betelt (144 induló, várólista). Rendben! Akkor továbbléphetünk, ezek szerint lehet még további MidAM versenyeket rendezni, van erre igény és érdeklődés a hazai golftársadalom részéről. Ez lesz most a kőkemény feladat, hogy a teltházas versenyeinken is minimum tartani, de még inkább emelni tudjuk a szintet a szervezésben, lebonyolításban. Illetve, fontos lesz, hogy az új - joggal megnövekedett -, elvárásoknak meg tudjunk felelni és tökéletesen ki is tudjuk szolgálni azokat.

- A MidAm GolfTour állomásai
A tavalyról már jól ismert két MidAm versenyen (Ranglista a Pannónián, illetve Bajnokság a Zala Springsen) kívül, két újabb esemény kerül be a középkorúak golf-kalendáriumába. Így, négy versenyből áll össze az idén induló MidAm GolfTour versenynaptára.

Május 25-én kerül sor a MidAm GT nyitó versenyére Hencsén, imádjuk Hencsét, mindenki imádja Hencsét (nevet). Egy nappal a somogyi ranglistaverseny előtt lesz megrendezve, ezzel is egy kicsit segíteni próbáljuk a Hencse National Golf Club törekvéseit, hogy még inkább visszataláljanak a golf vérkeringésébe. Mindenképpen üdvözlendő, hogy újra felmérésre kerültek a szakaszok (illetve új szakaszok is ki lettek alakítva), így ismét lehet hcp módosító versenyeket rendezni a hencsei arborétumban.

Örömmel jelenthetem be, itt a caddie.hu oldalon, hogy sikerült megegyeznünk a Balaton Golf Clubbal, miszerint Balatonudvariban rendezzük meg az I. Nyílt Magyar MidAm Matchplay Bajnokságot, amely három versenynapos lesz és július 12-14 között kerül megrendezésre. Előrehoztuk a dátumot az eredeti októberi tervekhez képest, mert rendkívül zsúfolt lesz az őszi versenynaptár.

Több különlegessége lesz ennek a versenynek (amellett, hogy egy új játékforma, illetve egy újszülött verseny mindig izgalmas és kihívásokkal teli). Először is, a rangsort – ellentétben az országos MatchPlay Bajnoksággal – nem egy elsőnapi stroke versenykörben fogjuk eldönteni, hanem az aktuális hcp-k szerint rangsoroljuk a versenyzőket 1-től 64-ig (amennyiben lesz ennyi jelentkező, de nyilván hiszünk benne, hogy lesz). Ezek után a játékosokat az első napon négyes csoportokba (illetve flightokba) osztjuk, amelyek a következőképpen lesznek kialakítva: 1-32-33-64, 2-31-34-63 és így tovább. Az első napon a csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel (körmérkőzés) egy-egy kilenc szakaszos matchplay kört (természetesen semmiféle hcp előnyt nem alkalmazunk). Így kialakul minden csoportban egy sorrend az 1-4 helyezésekkel. Minden csoportgyőztes az I. számú 16-os táblára kerül (itt döntenek majd az 1-16 helyezésekről), minden csoportmásodik a II. számú 16-os táblára kerü (itt döntenek majd a 17-32 helyezésekről), és így tovább a III. illetve a IV. számú tábla esetében.

A második és harmadik játéknapon minden versenyzőnek napi két(!) 18 szakaszos matchplay köre lesz, így alakul majd ki az a négy tábla 1-16 helyezése, ezzel az 1-64 helyezések végeredménye. Természetesen készültünk rá, hogy esetleg több mint 64 nevező lesz, ez esetben – a speciális körülmények miatt – a nevezési létszámot valahol 72 induló környékén húzzuk meg, ez azt jelentené, hogy az első nyolc legjobb hcp-s játékos a verseny elején erőnyerő lenne. A nevezések kapcsán mindenképpen szeretnénk a magyarországi játékosokat előnyben részesíteni, de ennek pontos menetéről egyelőre nem született meg a döntés, ezt – és még néhány részletet – ki kell dolgoznunk. Összességében azért mindenképpen az a terv, hogy zömében magyar indulók legyenek, ugyanakkor a tavalyi MidAm Bajnokságon több mint ötven külföldi nevező volt, ráadásul esetükben a nyári Balaton is vonzó lehet. Erre a megoldás majd az úgynevezett "Exemption", azaz a kivételek alkalmazása lesz.

Azt már most látni kell, hogy ez a verseny nem csak a játékosoknak lesz hatalmas kihívás (főleg egy esetleges nyári kánikulával fűszerezve), de nekünk szervezőknek is. Meggyőződésem, hogy a verseny kapcsán a játékszervezésben is rengeteg tanulsággal fogunk gazdagodni.

Az október 6-án, Máriavölgyben megrendezésre kerülő szövetségi ranglista versenyen kívül, a másik három versenyünkön egyébként csak MidAmatőr (illetve Senior) játékosok indulhatnak. Nagyon szeretjük a Juniorokot, illetve a fiatal felnőtt játékosokat is (nevet), de ez most nem róluk szól.

MidAm GolfTour 2019. állomásai:

05.25.  MidAm GolfTour Opening  Hencse
07.12-14.  I. Nyílt MidAm MatchPlay  Balaton
09.06-08.  VII. Nyílt MidAm Bajnokság  Zala Springs
10.06.  MidAm Ranglista  Pannónia


A MidAm GT hivatalos kiírása

- Az Országos MidAm ranglista új rendszere
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is az országos (női és férfi) ranglistapontokhoz fog hozzáadódni a MidAm ranglistapont, így fog kialakulni a MidAm ranglista végeredménye. Ugyanakkor az elmúlt esztendőhöz képest a MidAm ranglistapontok eltérőek lesznek, azokat a MidAm GolfTour versenyein elért helyezésük alapján gyűjtik a golfozók. A MidAm MacthPlay Bajnokságon az országos MP ponttáblázatot alkalmazzuk, míg a MidAm Bajnokságon az országos nyílt Bajnokság ponttábláját. A két egynapos versenyen is alapvetően az országos ranglista ponttáblázat vettük át, ugyanakkor mi nem fogjuk figyelembe venni, hogy a top10 játékosok közül hányan indulnak (így a ranglista versenyen az első helyért 360 pont jár majd, és így tovább lefelé, míg a hencsei versenyen 300 pontot kap a győztes, és így tovább). A MidAm Golf Tour négy versenyét követően a pontszámok alapján ki fog alakulni egy sorrend. Minden helyezéshez egy konkrét pontszám párosul és az-az egy pontszám adódik majd hozzá az országos (női, férfi) ranglista pontszámához, így a két pontszám összege adja majd ki a MidAm ranglista végeredményét. 

- Klub megállapodások
Pillanatnyilag három magyar klubbal kötöttünk együttműködési megállapodást. Itt nem feltétlenül „csak” GreenFee kedvezményben gondolkodunk, sokkal inkább valamifajta egyedi és különleges megoldásokat keresünk a klubokkal közösen. Szeretnénk ezt több magyar és környékbeli külföldi klubra is kiterjeszteni, jelenleg a Fontana GCC-vel tárgyalunk.

Érvényben lévő partneri megállapodásaink:

  • a Balaton Golf Club minden MMAGE tag számára páros Greenfee vásárlása esetén térítésmentesen biztosítja a golfautót,
  • a Zala Springs Golf Resort minden MMAGE tag számára 20% kedvezményt biztosít a Greenfee árából a hét minden napján,
  • a Pannónia Golf & Country Club minden MMAGE tagot páros Greenfee vásárlása esetén megajándékoz, a játék megkezdése előtt egy félliteres ásványvízzel, illetve vendégül látja Őket a játék befejezése után a klubházban egy csésze kávéra.

- Nemzetközi megmérettetések
A környező országok MidAm versenyein - mint ahogy eddig is - minden bizonnyal lesznek egyéni indulások. A MidAm válogatott kialakítása az elkövetkezendő időszak munkája lesz, de hogy ez mennyire nehéz dolog arra csak egy példa: jelenleg a finnországi St. Laurence-ben, 2019. június 6-8 között megrendezésre kerülő EGA MidAm Championship-re a férfi hcp limit 3,2 míg a nőknél ez 6,4. Így könnyen kiszámolható, hogy jelenleg legfeljebb Batta Krisztina tudna indulni, aki egyébként idéntől a Senior válogatottat erősíti. Tehát, ebben az értelemben ez most inkább egy hobbygolf szint, ugyanakkor mire ideérnek a mostani fiatalok, addigra mi kitapossuk számukra a szabad utat - fejezi be nevetve, és mosolyogva nyeli le az utolsó falatot a parmezán bundás pulykamell csíkokból.

 

A cikkben szereplő fotók forrása: Pánger Timi Photography

Névjegy:
Révész Tamás az MMAGE Főtitkára.
A Magyar GolfKlub Igazgatók Szövetségének alapítója.
A Magyar Golf Szövetség Versenyszervező Bizottságának tagja.
A bróker életet cserélte le a Birdland GCC igazgatói székére, Magyarországon a Birdland, a Highland és a Forest Hills klubokat menedzselte. Néhány éves floridai golfkitérő után tért haza és tapasztalataival azóta is a magyar golféletet segíti.

2019.03.20.

Hozzászólások