Sonja is nemzetközi vizeken

Jövő héten már Manchesterben Zalacsány üdvöskéje


- Huszti György írása -

A tavaly év végén frissen kinevezett Sonja Gschwendtner - a Zala Springs Golf Resort megbízott igazgatója - is bekapcsolódik az Európai Klubigazgatók képzésébe. A Club Managers Association of Europe következő egyhetes képzésére az angliai Manchesterben kerül sor, ahová az eddigi páros (Révész Tamás, Rózsa Dávid) helyett már egy teljes magyar kvartett fog érkezni, hiszen Sonja mellett a Pannonia oldaláról Jakobi András is bekapcsolódik a színvonalas, többéves képzésbe, amely zárásként majd nemzetközi diplomát is ad a sikeres vizsgázóknak. 

Sonja is úgy tervezi, hogy - erőltetett menetben - mintegy 2,5 év alatt juthat el a golfigazgatói diploma megszerzéséhez, mindehhez az első lépcsőfok lehet a jövő heti britanniai Management & Leadership Program. A frissen kinevezett zalacsányi vezető rendkívül hálás az Elnöknek és a CEO-nak egyaránt amiért lehetővé teszik számára - és segítik - a továbbtanulását. A végső lökést talán az adhatta meg a lehetőség kiaknázása felé, hogy a Zala Spring menedzselésével foglalkozó, világhírű IMG is teljes mellszélességgel kiállt az CMEA képzés hasznossága mellett. Sonja mindenekfelett hisz saját CSAPATÁBAN, így pontosan tudja, hogy távollétében is minden a legnagyobb rendben fog haladni a zalai dombság lankái között.

Információink szerint az osztrák-magyar hölgy - akinek nemrég kérték meg a kezét és az esküvője nagyjából egy év múlva várható - bekapcsolódása a Magyar Klubigazgatók Szövetségének munkájába, azt is eredményezheti, hogy a távozó Harnos László megüresedett alelnöki posztja is betöltésre kerülhet, de ezt az érintett egyelőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta ?

Mindenesetre sok sikert kívánunk mind a négy magyar résztvevőnek a  jövő héten Manchesterben. Őszintén hiszünk benne, hogy az európai tanulmányi útra lépés, csak és kizárólag segítheti a magyar golf jelenleg rögös, döcögős útjának kisimítását.


Fotó: MidAm Golf

2020.01.23.

Hozzászólások