Nagyon biztató felzárkózás

Egy majdnem kitűnő második nap


- Huszti György írása -

Rózsa Csicsi remek második napot produkált a nyolcnapos LPGA selejtező torna utolsó állomásán Észak-Karolinában. Azok után, hogy tegnap az első 18 szakaszon Birdie-mentes plusz hatot hozott össze és ezzel öt ütésre került az LPGA kártyát érő 45. helytől, a második napon egy remekbe szabott mínusz egyes kört ért el. 

Mínusz hármas fordulást követően még egy nagyobb bravúr is benne volt, de sajnos az első kilencen ütött 3 Birdie után a tizenegyes Par4-es szakaszon becsúszott egy Dupla. Ugyanakkor - köszönhetően a mezőny mai gyengébb játékának is - a tegnapi öt ütéshez képest mára már csak három ütésre van a hőn áhított LPGA kártya. A Q School egynegyedén vagyunk mindössze túl, és ha kellő önbizalommal holnap is egy hasonló kör sikerülne (plána Dupla Bogey nélkül) akkor ad abszurdum a harmadik-negyedik napra ledolgozható lehetne az első napi csúnya hátrány.

Hajrá Csicsilány! Sok van még hátra és sokkal több van még Benned!

 

FRISSÍTÉS (péntek 06:32 perc)

Néhány órával a versenykör befejezése után sajnos Csicsi eredményét utólag módosították és a tizenötös szakaszon Par helyett Bogey lett az eredménye. Így Csicsi végül Even Par-t játszott és jelenleg négy ütésre van a kártyától. Reméljük, több módosítás már nem történik, mert már a játék alatt is volt egy, amikor is az ötös szakaszon mintegy félóráig Birdie szerepelt, amelyből végül Par “lett”.


Korábbi írásunk az LPGA Q School részleteiről ITT

EREDMÉNYEK

2019.10.25.

Hozzászólások