Mit tud a GOLFiGO

Mit érdemes tudni a GOLFiGO-ról


A GOLFiGO LiveScore modulja, a PLAY 2019. szeptember 17-én debütált a XXX. Senior Open-en


Öles léptekkel közeledik a január 1-i időpont, amikor is “Nincs tovább és nincs több mellébeszélés” 🙂 a világ valamennyi nemzeti golf szövetségének, kötelezően át kell állnia a WHS (World Handicap System) hendikep vezetési rendszer használatára. A WHS-ről korábban már több bemutató cikket is megjelentettünk, most engedjétek meg, hogy bemutassuk a GOLFiGO adatbázis és golfügyviteli rendszert, illetve azon belül a játékosokat érintő plusz szolgáltatásokat és előnyöket. (Egyelőre még éles adatbázis nem áll a rendelkezésünkre, ezért fordulhat elő, hogy az illusztrációs céllal csatolt screenshot fényképéken található hendikepek még nem egzaktak).

A GOLFiGO rendszert közel tucatnyian tesztelték az elmúlt 2,5 hónap során, többek között több éles (valódi) szövetségi versenyen is (lásd pl. Klubcsapat Bajnokság). Negatív hangú visszajelzés nem érkezett. A tesztelők írásos véleménynyilvánításának rövid kivonatát, nagy örömmel, büszkeséggel és a felelősségérzet maradéktalan emóciójával osztjuk meg Veletek:

Dietrich Tamás (Az MGSZ elnökségi tagja, az MGSZ VB és az MSGT Elnöke): 
"A GOLFiGO rendszer alapvetően az MGSZ keretein belüli versenyrendszer kiszolgálására lett fejlesztve, ugyanakkor mindenben megfelel a nemzetközi kívánalmaknak is. Az általam ismert rendszerek közül a legtöbbet tudja, értem ezalatt a Magyarországon használt, vagy az utóbbi 5 évben Magyarországon bevezetni szándékozott rendszereket (belefoglalva a Golfbox-ot is). A fejlesztés során minden reális igény bekerült a rendszerbe, a fejlesztők akár 24 óra alatt módosították az igényeknek megfelelően a tesztrendszer. Könnyen kezelhető, akár a (kb. 3 órás) betanító videó ismerete nélkül is. Nagyon hasznos statisztikai információkat lehet kinyerni belőle, ami sokat segíthet abban, hogy a versenyzőket, klubokat jobban kiszolgáló versenyrendszer valósuljon meg. Segít abban, hogy az ügyeskedők kevésbé tudjanak érvényesülni (sajnos erre is szükség van). Livescore rendszere parádés, még a Klubcsapat Bajnokságot is élőben lehetett követni, pedig a többféle játékforma igencsak megnehezítette a fejlesztők feladatát."

Tringer László (Az MGSZ elnökségi tagja, az MGSZ VB tagja, a Balaton Golf Igazgatója):
"Gratulálok! Szép munka, jól átlátható és kezelhető, remélem a lehető leggyorsabban hadra tudjuk fogni."

Jakobi András, (az MGSZ Versenyigazgatója, az MGSZ VB tagja):
"Nagyon pozitívak a benyomásaim! Tekintve, hogy sikerült beépíteni a WHS-t is, gyakorlatilag tökéletes. A korábbi rendszerhez képest nagyobb a tudása, rengeteg olyan funkció is van benne, ami megakadályozza a gyakori hibák elkövetését, felhasználóbarát – mind játékos, mind dolgozó oldalról megközelítve, modern. Bevezetésével megtörténhetne végre a régen várt egységesítés – azaz a versenyrendszerek, ranglisták (beleértve a juniort is!), tee-time-ok, klubtagságok egy rendszerbe kerülnének. Ez véleményem szerint pozitív hatással lenne teljes a magyar golféletre is. A GOLFiGO akár komoly kihívója lehet a jelenlegi piacvezető Golfbox rendszernek is."

Horváth Róbert (az MGSZ HCP és CR Bizottságának Elnöke):
"A magam részéről nagy reményeket fűzök a GOLFiGO rendszerhez játékosként, bíróként, HCP/CR bizottságként és minden egyéb téren. Nagyon tetszik, könnyen kezelhető, átlátható, logikus."

Révész Tamás (A MidAm Főtitkára):
"Gratulálunk a rendszerhez! Tetszik, hogy törekedtetek a felhasználóbarát programozásra. Köszönjük a munkátokat!"

Törőcsik Attila (a SEIKO FérfiNap Főkolomposa):
"A GOLFiGO rendszer számos adminisztrációs előnyt fog jelenteni számunkra a tavalyi évekhez képest, mert egy rendszerben kell majd csak adminisztrálni a versenyeket, az idei 2+1 helyett. Idén bevezettük opcionálisan a PLAY LiveScore-t az online scoring miatt, így a játékosaink nagy része már ismeri és rendszeresen használja ezt a modult, így jövőre úgy gondolom, hogy versenyzőink több mint 90%-a fogja használni, ez pedig nagy segítség lesz az adminisztrátoroknak (a funkció, ami jelzi az eltérést a hivatalos rögzítés és a PLAY között). További segítség az online regisztráció, tekintve, hogy számunkra a startlista összeállítás egy erősen időkritikus dolog, mivel a pontos jelentkezés alig fél órával a start előtt véglegesedik."

Dietrich Gábor (Számítógépes Programozó, az MGSZ által felkért hivatalos tesztelő):
"Az első benyomásaim a programmal kapcsolatban pozitívak, vannak nagyon kreatív megoldások. Mind a kezelői, mind a publikus felület nagyon jól átlátható."

Szegedi Szabina (az Old Lake GC recepció-vezető munkatársa):
"Véleményem szerint sokkal egyszerűbb és érthetőbb, mint a jelenlegi rendszer. Én így elsőre minden olyan funkciót megtaláltam, ami azt gondolom elegendő egy verseny megszervezéséhez; nehezebb versenyformákat is lényegesen könnyebb megcsinálni benne, egyszerűbb beállítani az adatokat."

 

Milyen plusz szolgáltatást nyújt a GOLFiGO a JÁTÉKOSOK számára, az alapvetések kapcsán

- Magyar nyelvű (emellett természetesen angolul és németül is elérhető és használható)
- Internetalapú, bárhol bárki számára bármikor elérhető és használható.
- Különböző jogosultsági és hozzáférési szintek, mind a szövetségi, a klub, a versenyszervezői (pl. Kolomposok, MidAm), a bírói és a játékos szinteken egyaránt.
- Egy adott felhasználónak egyetlen belépési jelszóval kell csak belépni és ezt követően (igény esetén) váltani tud a saját különböző jogosultsági szintjei (fiókjai) között (ha például valaki egy klub munkatársa, de emellett pl. golfjátékos, vagy bíró is).
- A felület természetesen maximálisan reszponzív (tökéletesen működik mind mobilkészüléken, mind asztali számítógépen egyaránt).

A főoldali képernyő mobil nézetben

- Az elmúlt 10 év valamennyi magyar golfjátékosát (aki legalább egy versenyen részt vett) számon tartja a rendszer, de mindenkit csak egyszer(!!). Emellett természetesen minden olyan “új” játékost is, aki ugyan még nem vett részt soha semmilyen versenyen, de érvényes klubtagsággal és/vagy szövetségi versenyengedéllyel (EGA kártya) rendelkezik.
- Automatikusan kezeli a rendszer a versenyengedély kérelmeket, illetve az átigazolási kérelmeket is, illetve automatikus emaileket küld a megfelelő a tranzakciókban résztvevők felhasználók számára (érintett klub(ok), szövetség, játékos).

A GOLFiGO főoldali nyitóképernyője

Milyen plusz szolgáltatást nyújt a GOLFiGO a JÁTÉKOSOK számára, a versenyek kapcsán:

- Gyakorlatilag bármilyen játékformában létre lehet hozni adott versenyt, így például Bestball, Fourball, Foursome, Greensome vagy TexasScramble versenyeket is, de a MatchPlay formát is kezeli a rendszer, és természetesen mindezeket egyéni, páros, vagy négyfős formátumban is létre lehet hozni. Akár még vegyes formátumú versenyeket is kezelni tud a rendszer, lásd pl. 2020-as Klubcsapat Bajnokság.
- Páros és négyfős versenyek esetében a közös phcp mértéke bármilyen súlyozási variációban kialakítható, a verseny publikus felületén a közös phcp számítási metódusa megjelenítésre kerül (természetesen a verseny eredménykategóriáival és ezek díjazási helyezéseivel, illetve a döntetlen kiértékelési módozattal együtt, így a játékosokat semmilyen korábban általuk nem ismert “meglepetés” nem érheti a verseny befejezését követően.

A Vasedény Kupa versenyadatlapja


- Valamennyi verseny létrehozásának pillanatában megnyílik a lehetőség az adott versenyre történő online nevezésre. A nevezési lista, illetve a várólista minden pillanatban publikusan nyomon követhető, a nevezések percre pontos dátumával. A  lista mindvégig publikus, a nevezés elfogadásáról (vagy elutasításáról) a játékos automatikus e-mailt kap. Egy játékos egy napon csak egy versenyre tud nevezni (kivétel ez alól, ha az egyik verseny kilenc szakaszos). Természetesen, ha versenyt szeretne “váltani” azt megteheti, hogy az egyik versenynevezéstől “visszalép”, és egy másikra benevez.


A Han Solo Memorial nevezési listája


- Online nevezések lehetőségének beállítása létszám limittel, illetve hcp vagy életkor limittel, akár nevezési vagy akár hcp sorrend kijelölésével. Saját klubtagok előnyben részesítése az adott versenyre teljesmértékben vagy akár a nevezettek százalékos arányában (előnevezések engedélyezése a saját klubtagok részére). Nevezések engedélyezése golfkocsival (orvosi engedéllyel, engedély nélkül, egyáltalán nem megengedve) A játékoshoz tartozó golfkocsi piktogramos megjelenítése mind a nevezési, mind a startlistán.
- A mindenkor publikus nevezési lista oda-vissza sorrendbe állítható a következő paraméterek bármelyike alapján: név, hcp, klubtagság, nem, életkor-kategória, nevezés pontos dátuma
- A mindenkor publikus nevezési listán a benevezett játékosok esetleges hcp módosításai automatikusan megtörténnek minden nap éjfélkor, egészen a verseny kezdetének napjáig.
- Versenyben részt venni csak olyan játékos tud, aki rendelkezik valamely hazai klub érvényes tagságával és érvényes szövetségi játékengedéllyel (EGA kártya), illetve olyan külföldi klubtagsággal rendelkező játékos, aki rendelkezik hcp igazolással. Természetesen a fent említett kritériumoknak megfelelni nem tudó játékosok is elindulhatnak adott versenyen, de Őket a rendszer szigorúan csak versenyen kívül engedi elindulni (NC, nem érhetnek el helyezést).
- Versenyek startlistájának elkészültekor (publikálásakor) minden játékos automatikus emailt kap arról, hogy publikus és megtekinthető a startlista. A startlistára kattintáskor a rendszer automatikusan az adott játékos nevéhez gördül, így nem kell keresgélnie magát a startlistában. Korábban már publikált startlista esetleges változásakor, szintén automatikus email generálódik.
- A startlista publikálásakor valamennyi verseny esetében automatikusan létrejön a valósidejű LiveScore (PLAY) lehetősége. Minden scorekártyára automatiksan felkerül a QR, illetve a Flightkód, így minden egyes verseny, minden egyes flight-ja saját maga eldöntheti, hogy kíván-e élni a LiveScore lehetőségével.
- Startlista készítés lehetősége egy elütőről, két elütőről, shotgun starttal, flight-on belül: nemek,  elütők maximálás számának, illetve maximális phcp különbségének meghatározásával. Délelőtti-délutáni startlista létrehozásának lehetősége, automatikus és kézi flight-okba rendezés, egyebek.


A Hétfői Híres Kupa startlistája


- Az online és a nyomtatott startlistán is látszanak az elütők színei.
- A scorekártyán természetesen megtalálhatóak a PoP (Pace of Play) és a Pin pozíció adatok, de a LiveScore QR, illetve Flight Kódján kívül, az a szakasz is amelyről a flight ténylegesen elindul (pl. Shotgun start) szürke kiemeléssel jelezve, hogy honnan kell kezdenie a játékosnak a versenykör írását.
- Az eredmény megjelenítés kapcsán, szakítunk az eddig használt “összevissza” színekkel a Bogey-Birdie viszonylatban, és a világ-trendnek megfelelően “minél pirosabb” egy eredmény annál jobb, illetve “minél kékebb” annál gyengébb a score. Ez elsőre (az első két-három hétben szokatlan lehet, de amint hozzászokik a szemünk annál átláthatóbb lesz, és ily módon csatlakozhatunk végre a golfvilág által  jelenleg használt eredmény jelzőszínekhez.
- Eredményrögzítéskor a klubmunkatársat automatikusan figyelmezteti a rendszer, ha eltérés van a beírt eredmény és a PLAY LiveScore-ban beütött eredmény között, így a munkatárs, újra tudja ellenőrizni a hivatalos scorekártyát egy esetleges elírást megelőzendő, (természetesen a klubmunkatárs által visszaellenőrzött és berögzített eredmény felülírja a PLAY-t). Jelenleg még nem készült el, de terv alatt van egy olyan funkció beépítése az eredményrögzítéshez, ahol kérésre (gomb megnyomása) a rendszer hangosan visszaolvassa a beírt score-t a klubmunkatársnak, és így nem csak vizuálisan tud majd  ellenőrizni a rögzítő munkatárs.
- Az eredmény berögzítésekor a beírt eredmények megjelennek azon flight-ok játékosainál is a PLAY-ben, akik egyébként az adott versenyen nem írták a LiveScore-t, ez azért “fontos” mert így a játékosoknak nem feltétlenül kell megvárniuk a verseny lezárását, hogy lássák hogyan állnak a versenyen, hanem a folyamatosan berögzített scorekártyák esetében folyamatos látják (a nem hivatalos eredményt) a PLAY felületén.
- Cut-vonal megjelenítése az online eredmények esetében is.
- Klubbal, illetve pályával nem rendelkező, úgynevezett VersenySzervezők (pl. Kolomposok, vagy MidAm, stb) saját belépéssel, saját versenyeket/versenysorozatokat hozhatnak létre, illetve kezelhetnek, menedzselhetnek a rendszerben.
- A versenybíróknak is saját hozzáférésük van a rendszerhez, jelesül azokhoz a versenyekhez, amelyeknél Ők a kijelölt hivatalos bírók. Így a bírók is látják a “saját” versenyeik belső felületét (pl. startlista, eredmények, stb). Amennyiben szükséges (pl. Időjárási tényezők) átállíthatják az adott verseny Pace of Play adatait. Illetve kitölthetik a versenyhez tartozó bírói beszámolót, amelyről automatikus email érkezik az MGSZ felé (a kitöltött bírói beszámoló a klubok felé sem publikus).
- A GOLFiGO-ba teljesmértékben befejlesztésre került az új WHS (World Handicap System), amelyet január 1-től az egész világra kiterjedően kötelezően használni kell valamennyi országban és nemzeti szakszövetségben. Ezúton is szeretnénk megköszönni az MGSZ HCP és CR Bizottságának a messzemenő és páratlan segítségét, amellyel sikerrel integráltuk GOLFiGO rendszerünkbe az EGA és az MGSZ között született 125 oldalas angol nyelvű hivatalos megállapodást a “magyar” WHS kapcsán.

 

Milyen plusz szolgáltatást nyújt a GOLFiGO a JÁTÉKOSOK számára, a pályák/klubok kapcsán

- Pályák alapadatai (cím, elérhetőség, stb)
- A pálya aktuális időjárása
- A klub éves tagsági díjai
- A klub greenfee árai
- Az elütök sr/cr adatai (férfi és női mérések is akár pl. a sárga, akár pl. a piros elütőkre vonatkoztatva) az adatok a 18 szakaszos pályák esetében az első és a hátsó kilenc szakaszokra is külön-külön megtalálhatóak (és publikusak) a rendszerben
- A szakaszok távolságai, a pályaszakaszok és a green-ek grafikái
- A rendszer számontartja, hogy adott klub mennyi golfkocsival, trolley-val, illetve elektromos trolley-val rendelkezik, így pl. egy versenyre történő nevezés kapcsán figyeli a rendszer, hogy ki igényelt ilyen béreszközöket, és mennyit lehet még kiadni ezekből.

A Pannonia GCC alapadatai


- Pin területek a green-en (nem azonos a verseny pin pozíciójával). Ilyen megoldást tudomásunk szerint jelenleg hazánkban csak az Old Lake GC alkalmaz, amely minden green-t hat felé oszt, és egy baráti játékkör megkezdése előtt vagy akár alatt a rendszer megmutatja, hogy ma pl. a 3-as pin területek vannak kijelölve, ami mondjuk például a 12-es green-en a jobb hátsó sarkot jelenti (grafikával). (Természetesen a verseny pin pozíciói ennél sokkal pontosabban (méterre) behatároltak).
- A pálya Helyi Szabályai is bekerültek a rendszerbe (későbbiek folyamán ezt továbbfejleszteni kívánjuk, oly módon hogy rá lehessen keresni a pálya egyes szakaszaira vonatkozóan is a Helyi Szabályban).
- Stroke Saver feltöltési lehetőség a pályák számára.
- A hivatalos Pace of Play adatok 3 fős és 4 fős flight-okra vonatkoztatva bekerültek a rendszerbe.
- Tömeges e-mail küldése akár minden klubtagnak (kvázi belső hírlevél), vagy akár minden nevezőnek, aki adott versenyen részt vesz.
- Tömeges SMS küldési lehetőség lásd fentebb (azon klubok számára elérhető, amelyek igénybe veszik ezt a szolgáltatást).

Milyen plusz szolgáltatást nyújt a GOLFiGO a JÁTÉKOSOK számára, az online felület kapcsán

- Versenysorozatok ponttáblázatanák nyomonkövetése. A rendszer lehetőséget biztosít különböző versenyek versenysorozattá történő összefűzésére és ezen sorozatok állását automatikusan kezeli, illetve jeleníti meg, akár pontozásos összeredmény rendszerben (lásd pl. SEIKO FérfiNap), akár elért ütésszám, vagy stablefordpont rendszerben történik a kiértékelés (lásd pl. Continental CGT). A versenysorozatok pontállást a rendszer automatikusan számolja és jeleníti meg a játékosok (felhasználók) számára, a beállításokban meghatározott paraméterek alapján, akár a versenysorozat minden versenyét számolja, vagy akár az adott játékos legjobb x darab, vagy a legjobb x százaléknyi verseny eredményét nyilvántartva.
- Versenynaptár megtekintési lehetőség akár lista, akár naptár nézetben. Azon versenyek amelyeken az adott játékos részt fog venni (benevezett), vagy korábban részt vett, eltérő színnel jelölve (lásd: Han Solo Memorial) a versenynaptárban, a még könnyebb áttekinthetőség kedvéért. (Természetesen a szövetségi-, illetve a ranglista-versenyek a már jól megszokott módon eltérő színnel (lásd: Old Course Ranglistaverseny) jelennek meg).
- Játékos kereső menüpont, a játékosok akár névtöredék alapján is kereshetőek, majd a játékos adatlap oldalra érkezve megtalálható az aktuális hcp-jük, anyaklubjuk, aktuális ranglistapontjuk és helyezésük, fényképük (amennyiben a játékos saját maga vagy az anyaklubjának munkatársa feltöltötte azt). Ezenkívül a játékos kedvenc és “mumus” pályaszakasza (eredménnyel), a játékos egyéni szakasz statisztikái a magyar pályák vonatkozásában. A játékosok elért díjainak (kattintható) felsorolása (minden olyan verseny, ahol valamely eredmény kategóriában korábban díjazott volt az adott játékos).
- Játékos Hcp sorrend: valamennyi magyar játékos, sorrendbe állítva az aktuális hcp-k szerint. Külön oszlopban megjelenítve a játékosok elmúlt 365 napban történt hcp módosulásának mértékét is.
- Ranglisták: valamennyi ranglista megjelenítése (Junior, Felnőtt, MidAm, Szenior, SzuperSzenior) a “szokásos” oda-vissza kattintható megoldásokkal. Automata frissítés, a ranglistát érintett verseny lezárásával egy időben, azonnal frissülve.  
- HCP kalkulátor: A beírt hendikep érték után megmutatja, hogy a játékos milyen playing hcp-vel indul a magyar pályákon, beleértve a 18 szakaszos pályák első és hátsó kilenc szakaszainak playing hcp-jét is, illetve keresési lehetőség a férfiakra és a nőkre külön-külön, így például az is megtekinthető, hogy egy férfi játékos milyen playing-el indulna a Pannonia narancs elütőjéről, vagy egy hölgyjátékos a Zala Springs sárga elütőjéről, stb. 


Az átdolgozott (Nő/Férfi illetve Első/Hátsó Kilenc) HCP Kalkulátor


- Játékos saját fiókja, ahol a belépést követően megtekintheti, hogy milyen személyes adatokat tárol róla a saját anyaklubja a GOLFiGO-ban. Belépést követően online nevezni tud valamennyi magyar versenyre. Fényképet tölthet fel a saját adatlapjához. Megtekintheti a saját adatlapját (lásd fentebb játékos kereső menüpont). Megtekintheti a saját hcp történetét (lista, illetve diagram nézetben is). Illetve egy “Mennyi lesz” című almenüpont: Itt minden játékos megnézheti, hogy pl. ha a jelenlegi 11,5 hcp-jével a következő versenyén elindulna pl. az Old Lake-n a sárga elütőről, akkor milyen score-t kell(ene) játszania, hogy a hcp-je javuljon, stagnáljon, vagy romoljon. (Ez, az új WHS tekintetében hatalmas segítséget jelent a játékosok számára az “előkalkuláció” területén).


A közeljövő további tervei

A GOLFiGO bevezetését követően a versenyszezon megkezdéséig elkészül a TeeTime modul, amelyben a hazai és külföldi játékosok TeeTime-okat (és golfkocsikat) tudnak foglalni, illetve kifizetni a modult igénybevevő klubok pályáin (jelenleg a Birdland, az MGC Kisoroszi, a Pannonia és a Zala Springs jelezte esetleges igényét a plusz modul kapcsán) 

 

Köszönjük szépen, hogy kíváncsiak voltatok rendszerünkre és velünk tartottatok a GOLFiGO plusz szolgáltatásait bemutató “rövid” tárlatvezetésünkön!
Sok sikert kívánunk mindenkinek a jövő évi első WHS szezonhoz!



Címlapfotó: Yulia Stepanova Photography

2020.11.23.

Hozzászólások