Már 10 éve tudjuk, ha kedd, akkor…

Ünnepeljük a SeiKolomposokat


- Huszti György írása -

10 év, 304 verseny több mint 9000 nevezés. 

Minden bizonnyal nem sok olyan magyar versenygolfozó van hazánkban aki ne vett volna részt legalább egy keddi férfinapon a tatai Old Lake Golf Club rövid, ámde játékos pályáján. Ez egy igazi alulról jövő kezdeményezés, egy igazi sikertörténet, a magyar golfozó pedig nem hülye, sokkal inkább illetném a ki nem használt erőforrás jelzővel. Szinte az első évek elején felismerte, hogy itt végre nem egy mesterséges és műanyag közösségépítés zajlik. Éppen ezért a dekád alatt “tömegek” álltak be a mozgalom mellé, mögé. Magyar pályákon és versenyeken soha nem látott szponzorparádé - és egyáltalán, soha nem látott szponzorfal - gyűlt össze.

Alapvetően két golfőrült hozta össze a már-már halhatatlanság állapotát. Rózsavölgyi János főkolompos, aki az első évben bizony többször egyedül állt a keddi esőben a tatai platánok alatt, és várta - néha hiába - a játszótársakat és Szalai Ervin - egy ismételten ki nem használt erőforrás - aki már nyolc évvel ezelőtt olyan komoly számítógépes golfrendszert rakott össze, amelyet kultúr országban működő szövetségek megköszöntek és kihasználták  volna, persze nálunk szinte inkább keresztbe tettek nekik. A hazai golfélet annyi pénzt, energiát, és önkéntes munkát szórt ki az elmúlt tíz évben az ablakon, amellyel nagyjából fényévnyire tarthatnánk a jelenlegi - talán épphogy stagnáló - állapothoz képest.

És persze Lichtenberger Attila (Seiko Kapitány), akinek elhivatottsága, munkabírása, és koncepció-víziója megsüvegelendő és elismerésre méltó lehetett volna bármely más sportágban. Meggyőződésem, hogy a hazai golfélet súlyos stratégiai hibája volt Őt “elkergetni”, önkéntes száműzetésbe tolni golfközegünkből. Persze a Tenisz Szövetség tárt karokkal várta (az már egy más kérdés, hogy gerincessége azóta már lemondásra késztette a zűrős politikai hátterű szövetség elnökségi tagságáról). És persze az azóta csatlakozott négy újabb szárnysegéd (Dobos Jana, Hideg János, Reményi Tibor, Törőcsik Attila).

De félre most a búval, ünnepeljünk! Ünnepeljük meg a magyar golf egyetlen tíz év óta töretlenül zajló sikertörténetet és próbáljuk elfelejteni, hogy mennyi önkéntes erőforrást és pénzt engedünk ki a markunk között.
Kedves Kolomposok! Köszönjük szépen!!

2019.07.23.

Hozzászólások