GolfBajnokok Ligája, 2. évad

Egyelőre elnapolva


- Huszti György írása -


Az újkori - rendszerváltást követő - Magyar Bajnokságok történetében a tavalyi volt a 30. alkalom, hogy az aktuális Magyar GolfBajnok a levegőbe emelhette a Bajnoki Serleget! 

Bizonyára még sokan emlékeztek rá, hogy tavaly a kerek évforduló által vezérelve a caddie.hu golftematikus honlap - a FranceFootball Aranylabdájának mintájára - hagyományteremtő szándékkal megalapította a GolfBajnokok Ligáját.

2019-ben tehát együtt ünnepelhettük legendás Bajnokainkat a GolfBajnokok Ligájának I. Gálavacsoráján. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott eseményen, szándékaink szerint évről-évre vendégül látjuk a rendszerváltást követően Magyar Bajnokságot nyert hőseinket. 

Természetesen 2020-ban is szeretnénk Gálavacsorát rendezni Bajnokaink számára, az eredeti elképzeléseink szerint erre idén november 27-én került volna sor, de az élet felülírta a szándékainkat, hiszen a jelenlegi korlátozó intézkedések sajnos nem teszik számunkra lehetővé a Gála megrendezését. Ennek ellenére nem adjuk fel terveinket, és amennyiben december 8-tól esetleg csökken az egészségügyi intézkedések szigora, az esetben még mindenképpen szeretnénk Karácsony előtt együtt ünnepelni Legendáinkkal. Természetesen folyamatosan nyomon követjük az egészségügyi intézkedések alakulását, és amennyiben lehetségessé válik, küldjük a meghívókat Bajnokaink, illetve kedves kisérőik részére!


A bükki bajnoki különítmény (Böndicz, Tóth, Wilheim) és gyönyörű feleségeik


"Újkori" Magyar Bajnokaink (1990-2020):

Hölgyek:
Henterné Tringer Ágnes (1990.)
Madarászné Szlávy Erika (1991.)
Kocsis Réka 9x (1992., 1995., 1996., 1997., 1998., 2001., 2002., 2006., 2008.)
Bankó Éva 4x (1993., 1994., 1999., 2000.)
Batta Krisztina 2x (2003., 2004.)
Fodor Krisztina 2x (2005., 2007.)
Szurovszky Zsófia 3x (2009., 2010., 2011.)
Rózsa Csilla 3x (2012., 2013., 2014.)
Briglovics Boróka (2015.)
Szabó Antónia (2016.)
Vadkerti Adél 4x (2017., 2018., 2019., 2020.)

Urak:
dr. Hegedűs Gábor 2x (1990., 1991.)
Brúder Balázs 6x (1992., 1993., 1996., 1998., 1999., 2001., 2002.)
Lacsek Krisztián (1998.)
Szigeti Csaba (1997.)
Sárközi Richárd (2000.)
Wilheim István (2003.)
ifj. Tóth János 4x (2004., 2005., 2006., 2007.)
Baranyai Róbert (2008.)
Kővári Dániel 3x (2009., 2010., 2011.)
Szeberényi Máté (2012.)
Horváth Marcell (2013.)
Simmes Alexander 2x (2014., 2015.)
Rózsa Dávid 2x (2016., 2019.)
Csányi Olivér 2x (2017., 2020.)
Kötél Bence (2018.) 

Újkori Nyílt Magyar Bajnokaink (1998-2020)
Hölgyek:
Kocsis Réka (2002.)
Rózsa Csilla 2x (2013., 2014.)
Vadkerti Adél (2019.) 
Berkenyei Daniella (2020.)

Urak:
Sárközi Richárd 2x (2000., 2001.)
ifj. Tóth János 2x (2006., 2009.)
Lugosi Tamás (2007.)
Böndicz Gergely (2008.)
Palanszki Benjamin (2010.)
Horváth Marcell (2016.)
Kötél Bence (2020.)


Amint lehetségessé válik, érkeznek az idei Meghívók az ünnepi eseményre!

 

Fotó: Yulia Stepanova Photography

2020.11.09.

Hozzászólások