Főtitkári gondolatok

Mit várhatunk az idei szezontól

- Az interjút Huszti György készítette - 


Egy közös reggelire ültünk be Makszin Áron MGSz Főtitkárral az egyik budai bevásárlóközpontba, nem messze a szövetségi irodától, végül a bundáskenyér-forrócsoki kombó mellett az alábbi tartalmas beszélgetés kerekedett ki.

Hogy érzed, mi az elsődleges célja, feladata a Szövetségnek?
Honnan lehet új embereket bevonni a sportba? Mert nyílván az utánpótlás egy nagyon fontos dolog, ugyanakkor egyre kevesebb gyerek van és focizni vagy kézilabdázni is kevesebben mennek el, mint 20-30 éve (internet, média, pláza és egyéb okok). Gondolom, hogy egy sportági szakszövetség számára a juniorok, és az utánpótlás az elsődleges növekedési cél, ugyanakkor ez egy nagyon speciális sport abból a szempontból, hogy ide be lehet vonzani olyan új embereket is, akik akár 30-40 évesen is elkezdhetnek ezzel a sporttal ismerkedni.

Ha kívülállóként tekintenék a golfra, akkor másképp látnám, mint ahogy most látom. Amíg nem dogloztam a Szövetségben, nekem is másfajta nézőpontom volt hogy mit kellene, hogy kellene, mi fontos és mi nem...Természetesen most sok mindenben máshogy látom a dolgokat.

A Szövetség vezetésével arra törekszünk, hogy a tortaszeletek közötti egyensúlyt megtartsuk, és úgy vágjuk fel az – egyelőre még kisméretű - tortát, hogy lehetőleg mindenki többé-kevésbé elégedett legyen. Persze mindig lesznek szegmensek amelyek nagyobb tortaszelet után kiáltanak, mert úgy érzik hogy az övék lehetne nagyobb, de összességében úgy gondolom, hogy most közelítünk egy normális egyensúlyi helyzethez. Természetes, hogy „kívülről” másképp látja az ember, de belülről, mint „tortaszeletelő” azt mondom, hogy ezektől a döntésektől idővel az egész torta EGYÜTT minden irányban, koncentrikusan nőni fog. Olimpia, Challenge Tour, EGA EB, stb, valóban mind nagyon fontos dolgok, de úgy gondolom, hogy jelenleg ezeknél vannak sürgősebb teendőink.

Főként arra gondolok, hogy Magyarországon a golf helyzete még nem érett meg arra, hogy egy szerves fejlődés eredményeként egy rangosabb európai junior vagy felnőtt versenyen dobogós helyezést érjünk el. Nem rendelkezünk még a megfelelő edzői állománnyal, eszközökkel, orvosi háttérrel, és nincs meg a társadalom felől sem az a fajta „elvárás”, ami egy hagyományosan magyar sport esetében jelen van.

Mit értek ez alatt? Vegyünk a példa kedvéért egy Szombathelyen amatőr szinten focizó kisfiút aki a helyi Haladás FC U12 csapatában focizik. Elindul az iskolába és úton-útfélen óriásplakátokat lát, hogy például a jövő héten Haladás-MTK mérkőzés lesz, vagy gyere a Haladásba sportolni, stb. Az iskolában érve a testnevelés órán valószínűleg a barátai és a testnevelő tanára is megkérdezik, hogy mi volt az edzésen a hétvégi meccsen stb.? Azaz folyamatos megerősítő és motiváló ingerek érik őt nap mint nap ami bizony segíti, és megerősíti őt abban, hogy ez a tevékenység pozitív és a környezet részéről elfogadott. Míg, ha mondjuk ugyanez a kisgyerek nem a Haladás U12-ben focizik, hanem pl. a bükfürdői akadémián golfozik, akkor  egy dolog biztos: a golfklubon kívül semmilyen egyéb környezeti inger és megerősítés őt nem éri, és nagyon nehéz nap nap után egy kevésbé támogató környezetben (főként egy gyermeknek) szívvel lélekkel ezt a tevékenységét folytatni.

A „tradicionális” sportok erőteljesen jelen vannak Magyarországon mind a médiában, mind a hétköznapi élet egyéb aspektusaiban is. A golf még nincs jelen, ez jelentősen megnehezíti az  utánpótlás fejlesztését. Csak a példa kedvéért: 2017-ben több mint 50 általános iskolát kerestünk fel és több mint 4000 gyereknek tartottunk bemutató, kedvcsináló órákat (teljesen ingyenesen), de ezekből sajnos a nulla felé konvergáló golfozó csapódott le a kluboknál. 

Adódhatnak persze nagyon szerencsés csillagállások, amikor 3-4 megszállott szülő ügyes gyerekei éppen egy időben tanulnak egy csoportban, és szerencsésen pont egyszerre érnek érnek be. Ilyenkor akár el is csíphetünk egy-egy jó helyezést mondjuk egy csapat EB-n, de ez nem a szerves fejlődése eredménye, hanem egy szerencsés csillagállásé. Az esetleges szerencsét pedig ne keverjük össze a szerves fejlődés eredményeivel.

Ezért gondoljuk a jelenlegi vezetéssel együtt azt, hogy először azt az alapot kell megteremtenünk, amely a klubjainkat megerősíti. Ha pedig már lesz fűmagra és csapágyolajra elegendő pénz, akkor remélhetően a kluboknak is lesz több ereje, energiája a szakmai fejlesztéssel foglalkozni. Ne 1100 golfozónk legyen, hanem 1500, 2000 és így tovább. Célunk az, hogy az átlagos 100-150 fős klub létszámot 300-400-ra bővítsük. Nekünk ez a határozott irányunk, ebbe fektetünk időt, pénzt, energiát. Nem óriásplakát kampányokkal, meg TV spot-okkal akarunk tenni ezért, mert erre volt már példa. Komoly pénzeket (euró milliókat öltek ebbe) pl. Németországban vagy Svájcban és igazából úgymond ablakon kiszórt pénz lett ezekből a kampányokból, amelyeknek nem lett semmilyen valóban kézzelfogható eredménye. Mi, az alulról, apró lépésekben történő építkezésben hiszünk: a „mindenki hozzon magával még egy embert” módszerben.  Mondja el mindenki a barátjának, hogy jöjjön és próbálja ki, mert a golf az egy olyan játék amit egyedül nagyon nehéz elkezdeni, ehhez kell egy társaság, egy közeg (barát, család, stb), amely behoz és megtart.

Igen, csak itt az a kérdés, hogy rendben van, hogy a golfozók hoznak új embereket, de mi itt a Szövetség szerepe, tehát a Szövetség tud-e ebben mondjuk úgy segíteni, hogy legalább a szervezési, szervezeti ügyek rendben vannak? Hogy általában egy kicsit elégedettebb legyen az egyszeri átlag golfozó.

Tavaly a népszerűsítés érdekében elkezdtünk egy kezdő golfozókat megcélzó programot. Úgy tűnik ez elég jól sikerült ugyanis tavaly a programon keresztül majdnem hatszáz új pályaengedélyt adtunk ki. Az 1100 EGA kártyás mellé tehát tavaly oda tudtunk rakni 600 pályaengedélyes “új golfozót”. Ez éves szinten több milliós befektetést kíván meg tőlünk, viszont a klubok is rájöttek ennek a pozitívumaira. Próbálják megtartani azokat akiket tavaly be tudtunk hozni a rendszerbe. Abban reménykedem hogy a tavalyi közel 600 emberből nagyjából 30-40% megmarad. A programot az idén is  folytatjuk és a tervek szerint újabb 500-600 golfozót szeretnénk országos szinten bevonni”. Huszonegy-két edző dolgozik ma Magyarországon aktívan ebben a programban, és egy tucatnyi golf létesítményünk van. Ha negyven edzőnk lenne, és ötven golfpályánk akkor kétszer ennyit is be tudnánk hozni egy év alatt.

A Szövetség valóban tudja ezt konkrétan mérni a kiváltott EGA kártyákkal, illetve akár mi is tudjuk majd jövőre “mérni”, mert talán találkoztál egy korábbi cikkünkkel, amely arról szól hogy 2018-ban 921 magyar „versenygolfozó” volt. Ennyien indultak legalább egy darab 18 lyukas versenyen, nyilván idén év végén megint fogunk kapni egy számot és azt gondolom, ha ez a szám valahol 100-150 fővel tudna nőni, az már százalékos arányban egy kiugró fejlődést jelentene.

A versenyek száma egy szezonban véges, és a legnagyobb versenyek teltházzal vagy akörül zajlanak, de azért van még ott szabad hely jócskán. Számunkra a versenyek egyre magasabb szinten történő megrendezése is kiemelten fontos és ezért az idén is sokat teszünk. Szeretnénk, mind a rendezés-lebonyolítás körülményeit, mind a díjazást színvonalasabban megoldani!

Ok, engedj meg kérlek egy gondolatkísérletet:
Mondjuk Béla bácsi, '56-os menekült Texas-ban olajmogul lett, és imádta a golfot és Magyarországot. De sajnos tegnap elhunyt, viszont szeretné a két szerelmét segíteni és örökül hagyta, hogy a következő három évben, évi egy-egy milliárd forintot hagy a Magyar Golf Szövetségre amit a golf népszerűsítésére kell költeni. Azt szeretné, hogy Magyarországon sokan golfozzanak. Mi lenne, melyek lennének a csapásirányok ezzel az összeggel, amely nagyságrendileg a tízszerese a jelenlegi éves költségvetésnek?

Az egyik fő csapásirány, amely most is szerepel tervszinten, csak nyilván jelenleg nincs rá keretünk, hogy azokban a megyékben, régiókban ahol semmilyen golflétesítmény nincs, oda létrehoznánk egy driving range-et, és egy 3 szakaszos Par3-as kis tanuló pályát. Mert az biztos, hogy ez bevonzana egy bizonyos ember mennyiséget. Emberek kimennek, kipróbálják, talán még bátrabban be is mennek egy kis faházas range-re mind adott esetben egy komoly golfpályára. Természetesen delegálnánk oda egy edzőt. Jó lenne ha meg tudnánk építeni 5-10 ilyen driving range - Par3 kombót. Az eredeti elképzelés az lenne, hogy az adott önkormányzat adna egy területet, mi adnánk a fele pénzt és a know how-t, a másik felét, illetve az üzemeltetést pedig egy helyi vállalkozó. Természetesen évente hármat-négyet kellene építeni és így fokozatosan behálózni az országot. Ha egy idő után elegendő létszám gyűlne össze, akkor lehet, hogy lenne ott vállalkozó aki egy golfpályát építene az adott régiónak.  Biztos vagyok benne, hogy sokkal költséghatékonyabb lenne, mint rögtön versenypályát építeni, ez beindítaná a folyamatokat és utána egy range-ről már könnyebben el merne menni a játékos a nagyobb pályára.

Ez lehetne a gondolatkísérletben az egyik csapásirány. Mi egyébként erre pályáztunk az EMMI-nél, hogy évente egyet-egyet építhessünk, meglátjuk lesz-e belőle valami. Egyelőre függőben van az ügy, de ez egy létező dolog, úgy néz ki, hogy működne, vannak olyan megyeszékhelyű önkormányzatok, akik együttműködnének ebben velünk. Ha lenne legalább már egy ilyen „pilot” projekt amelyet sikerrel meg tudnánk csinálni, az már beindítaná a további résztvevők fantáziáját is.

A másik része egyértelműen a népszerűsítésre menne, de egyébként ez azért is egy nagyon jó kérdés, mert azt gondolom, hogy igazán hatékonyan elkölteni egy ekkora összeget a jelenlegi sportági fejlettségi szintünkön, nem lenne könnyű (nevet).

Igen, egyébként amikor viccesen magamnak is feltettem ezt a kérdést, én is valami hasonló válaszra jutottam. Esetleg abban nem látnál lehetőséget, hogy a sport TV-be visszahozni havonta egy-két profi versenyt és nyilván ennek nem egy hét meg nem egy hónap, talán nem is egy év alatt lenne hatása, de azoknak az embereknek, akik véletlenül odakapcsolnának, ez lehetne egyfajta input a Te szavaiddal élve. Illetve látnák, hogy ezek a játékosok egyébként nagy többségben úgy néznek ki, mint a sportolók, tehát nem feltétlenül szivarral pöffeszkedő gyáriparosok. Látnák, hogy 10-20 ezrek állnak a pálya körül és akkor talán nagyon-nagyon lassan a sport iránt érdeklődő emberek kíváncsiak lennének erre a játékra is.

Tavaly a Sport1-en sikerült elintézni egy baráti segítség által néhány PGA Tour-t ami hasznos volt. Azt gondolom, hogy ezen a vonalon hosszú évekbe telne mire érezhető hatásról beszélhetnénk, de igen „Béla bácsi pénzéből” lehet hogy erre is tudnánk áldozni. Azaz egyszerűen megvenni az adásidőt a tv-ben és közvetíteni a nagyobb versenyeket.

De az erőforrásainkra egy jó példa tavalyról: a kuponos bónuszbrigád esete. Szerettünk volna együttműködni velük, egy olcsó golfkurzus kapcsán, de amikor rákérdeztem, hogy mégis mennyit fognak ebből Ők eladni (árulnak hasonló konstrukcióban vitorlázó vagy ejtőernyős kurzust is), azt válaszolták, hogy Ők bizony a nyári időszakban, ebből olyan heti 500 darabot eladnak. Egyszerűen heti 500 emberrel nem tudunk mit kezdeni. Nincs annyi oktatónk aki ennyi embert le tudna oktatni. Le kellett mondanunk ezt az együttműködést még mielőtt elindult volna, mert beleszaladtunk volna egy olyan csapdába, hogy az emberek megveszik, de az oktatók nem tudják leoktatni Őket. Szóval, ha lenne ennyi jelentkező, egyszerűen nem lenne rá kapacitásunk. Ha lenne több pálya, lehetne több edző is, de a jelenlegi pályák alig-alig bírnak már el több edzőt. Nyilván, Béla bácsi örökségére visszatérve, a pénzből új edzőket is kellene képeznünk, és akkor összességében már nagyjából el is költöttük a virtuális évi 1 milliárdot.

Az idei évtől az MGSz versenyigazgatót nevez ki (Jakobi András személyében). Mely versenyeket érinti ez, illetve mit vártok ettől a versenyigazgató rendszertől? Miben lesz ez jobb egy golfozónak?

Hat darab szövetségi versenyt érint, Magyar Kupa, Magyar Bajnokság, Hungarian Open, Matchplay Bajnokság, Klubcsapat Bajnokság, illetve Junior Open.

Nem csak versenyigazgató lesz, hanem plusz személyzet is. A versenyigazgató mellett lesz még másik 4-5 ember is. 2 Forecaddie, hivatalos starter, 2-3 live scorer minden szövetségi versenyen. Összességében minimum 5-6 plusz ember/verseny. Ez önmagában már egy jobb szolgáltatást, illetve egy gördülékenyebb lebonyolítást jelenthet. Nyilván a puding próbája az evés lesz, de mi nagyon hiszünk ebben. Ráadásul András lett ugye a versenyigazgató, aki a PcCaddie rendszerben is otthon van, tehát ha bármilyen elakadás, probléma lépne fel e téren akkor azonnal tudja azt kezelni. Illetve Ő St.Andrews-i minősítésű bíró is, tehát neki van egy bírói rálátása is a dolgokra, ezen kívül egy agilis, lelkiismeretes, okos fiatalember. Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy jó kezekben lesz a lebonyolítás. Mi a legjobbat reméljük ettől és mindenképpen fontosnak tartjuk , hogy egy kézben legyen a teljes rendszer. Tavalyi évben ezt a 2,5 személyes szövetségi apparátussal kellett volna megoldanunk, nyilván ez egy szinte lehetetlen vállalkozás volt. És mint bármilyen sportágban ahol van egy komoly szövetségi verseny ott van egy személy akinek a kezébe összefutnak a szálak. Végre, az idei évben elértük, hogy legyen egy ilyen funkcióban dolgozó ember, ez a funkció eddig hiányzott. András minden esetben tagja lesz a Versenybizottságnak, és Ő felel azért, hogy rendben történjen a lebonyolítás.

Tehát akkor gondolom Ő megkapja a megfelelő jogosítványokat is a kötelezettségek mellé, hogy teljes mértékben el tudja látni a feladatát?

Igen, persze természetesen, ez nem is lehetne másképp. Ő lesz a felelős a versenyek zökkenőmentes lebonyolításáért, nyilván minden olyan segítséget megadunk számára, ami csak lehetséges. Azért is működött tavaly gyengébben ez a rész, mert hiányzott egy ilyen funkció.

Meg tudom erősíteni, hogy nagyon sok pozitív változást lehetett és lehet tapasztalni a versenykiírások, versenyszabályok tekintetében, persze ezek annyit tudnak érni, amennyit ezekből meg lehet valósítani, illetve be tudtok tartani. 

A versenybizottság tagjai az idén télen rengeteget dolgoztak ezen és nagyon komoly, konstruktív viták mentén újultak meg a kiírások. Ezek szakszerűen át lettek gondolva, ugyanakkor el tudom képzelni, hogy mégis lesznek olyanok, akiknek ez nem 100%-ban fogja elnyerni a tetszését, de sajnos mindenkinek nem lehet megfelelni. Azt az irányt szeretnénk megvalósítani a szövetségi versenyeken is, hogy minél több ember jöjjön és vegyen részt ezeken az eseményeken. Azt látni kell, hogy itt nem arról van szó, mint Ausztriában, vagy Németországban, hogy meghúzzuk a hcp limitet 2-nél és még mindig van 500 jelentkező. Nyilván ha azt látjuk majd, hogy a magyar szövetségi versenyeken több száz fős várólista lesz, akkor majd el kell gondolkodnunk azon, hogy lejjebb toljuk a hcp limiteket.

Ranglista versenyek. Talán a Ranglista Tour az egyik olyan értéke a magyar golfnak, amely egy piacképesebb sorozat lehetne, erre talán fel lehetne fűzni komolyabb szponzort, szponzorokat is. Mi erről a véleményed?

Igen, ez kétségtelenül így van. A ranglistának – mint a nevében is benne van – van egy rangja, illetve van egy egész éven át húzódó íve, sorozata. Több esemény, több időpont, több helyszín, stb. Többször meg lehet jelenni, minden korosztály számára van húzóereje. Volt ezzel kapcsolatban egy erős együtt gondolkodás is, de ez egyelőre jelenleg parkolópályán van. Jelenleg 18 ranglista verseny van. Egyesek szerint ez nagyon sok, mások szerint nem. Az is egy elfogadható nézőpont, hogy ha kevesebb lenne, akkor nagyobb rangja, megbecsülése lenne egy-egy eseménynek, esetleg még több verseny teltházzal futna. A ranglista versenyekről való gondolkodás továbbra is napirenden van mert szeretnénk ebből a sorozatból is többet kihozni!

Ha megengedett felhoznék egy példát. Nézd meg a keddi férfinapokat, hogy a semmiből, néhány lelkes ember mit épített ki. Abszolút alulról jövő kezdeményezéssel, magyar szinten hatalmas mennyiségű szponzori támogatással, egy munkanapon átlagban 40-50 golfozó vesz részt heti rendszerességgel a versenysorozaton. Lehet, hogy azért van a magyar golfozói rétegben is olyan – önszerveződő – potenciál amelyet talán a Szövetség is ki tudna aknázni? Nem gondolkodtok esetleg egyfajta outsourcing-on a ranglista versenyek kapcsán? (Gyorsan hozzáteszem, mi nem gondolkodunk ebben).

Egyelőre még  nem gondolkodtunk ezen a lehetőségen.

Rendben, viszont, ha már korábban szóba került, PcCaddie. Nem mondhatom azt, hogy ez egy sikertörténet. Lesz-e megoldás rá, hogy játékosok ne induljanak a versenyeken összevissza handicap-el, hogy ne kelljen vadászni adott esetben a live scoring-ra, hogy meg lehessen oldani 2019-ben a gombnyomásos online nevezést?

Eddig valóban fordultak elő problémák. A PcCaddie külföldi munkatársaival jelenleg nagyon intenzív kapcsolatban vagyunk, mert szeretnénk kiküszöbölni a tavalyi év hibáit. Ezek közül az első a duplikált nevek előfordulása, a második a nem megfelelő hcp vezetés, a harmadik az EGA kártya nem megfelelő nyilvántartása volt. Mindhárom problémára találtunk megoldást és reméljük az idei szezon kezdetére ezek megoldódnak. Szeretnénk ha a golfozó nagyközönség észrevenné a PcCaddie előnyeit is (gyorsaság, könnyen kezelhetőség stb.) főként amelyekért a Szövetség vezetése is ezt a programot választotta 2018-tól.

Ranglisták megjelenítése, kommunikációja. Óriási javulásnak tekinthető az elmúlt évekhez képest, hogy nem kell heteket, néha hónapokat várni a ranglisták frissítésére. Ugyanakkor jelenleg egy-egy senior, illetve junior játékos rendkívül megfeszített és áldozatos (részben kézzel, részben excel táblával végzett) munkáján múlik, hogy adott esetben a szombatot követő kedden legyen friss ranglista. Ez nyilván 2019-ben talán nem annyira indokolt helyzet. Az a tiszteletteljes kérdésünk, hogy megoldhatjuk-e Számotokra (és a golfozók számára) természetesen teljesen grátisz munkaként, hogy a ranglisták a verseny befejezését követően azonnal frissüljenek?

Nagyon köszönöm ezt a lehetőséget, nyilván minden segítséget szívesen veszünk. Továbbítani fogom ezt az Elnökség felé.

Hallottunk a ciprusi Téli Bajnokság ötletéről is, ez egy nagyon jó kezdeményezés, mit lehet erről tudni, egy kicsit pontosabban?

Ez egy új szövetségi verseny lesz jövő február-március magasságában Cipruson Ez egy hivatalos szövetségi verseny lesz, ranglista pontszerzési lehetőséggel. Első körben 50-70 fő közötti résztvevőre számítunk. Ez egy újítás, egy új program, ennek az a célja, hogy „feldobja” a téli holtszezont! Az első természetesen egy “próba év”, megnézzük, hogy erre mekkora érdeklődés lesz és ennek függvényében döntünk a további lépésekről.

Nem terveztek-e valamiféle ankétot, ötletbörzét (nevezzük bárminek), ahol össze lehetne hívni azt a - legfeljebb - 50-100 főt, akiket egy kicsit mélyebben is érdekel a hazai golf téma a labda repülésén kívül, és Őket egy kicsit személyesen, első kézből tájékoztathatnátok, talán egy kicsit röviden ötletelhetnétek is velük, amiből akár a Szövetség is (és így mindannyian) profitálhatna?

Többször terveztük már,  hogy akár egy szakmai napot, nyílt napot, akár egyfajta szemináriumot tartanánk különböző előadókkal, pl. új szabályok, vagy sportpszichológia, vagy táplálkozástan, stb. És abban lenne, lehetne egy kérdések és feleletek vagy nyitott percek órája, és akkor ott lehetne első kézből eszmét cserélni akár az aktuális kérdésekről is. Egy ilyesmiben érdemes gondolkodni!

Utolsó gondolat, inkább csak levezetésképpen. Van egy Golf Game Book nevű ingyenes mobil applikáció talán ismered, (erről van egyébként egy cikk az oldalon). Ezt jelenleg a svéd és a belga szövetség már használja. Tökéletesen kiváltható lenne vele a live scoring intézménye, illetve az ott ülő önkéntesek. Nemcsak 6 vagy 9 lyukanként lenne követhető a verseny állása, hanem gyakorlatilag azonos-időben végig. Flight-onként egy darab okostelefonra és az adott green-t elhagyva egy játékosnak három másodperces munkájára lenne hozzá szükség, aki beüti a mobiljába az adott flight szakasz eredményeit. Nyilván az írásos score kártyát nem helyettesítheti, de a live scoring-ot teljes mértékben. Az sem kizárt, hogy egy okostelefon gyártó cég vagy egy mobilszolgáltató látna fantáziát ennek a programnak a támogatásában. Lehet, hogy a ranglista versenyeken tesztszerűen lehetne alkalmazni akár önkéntes alapon is az elején, aztán le lehetne vonni a tapasztalatokat. Mi erről a véleményed?

Igen ismerem a programot, három-négy éve teszteltük valamelyik Pro Bajnokságon. A ranglistákon lehet ezen gondolkodni, és tehermentesíteni lehetne a klubokat a live scoring kötelezettség alól. Lehet, hogy le tudnánk tesztelni ezt. Végiggondoljuk, hogyan lehetne ezt teszt szintjén működtetni és kipróbálni.

Nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőséget kaphattunk erre a beszélgetésre. Melyek lehetnének részedről a záró, összegző gondolatok?

Kreatív, innovatív embernek tartom magam, nekem mindig az a személyes célom, hogy amit csinálok az működjön, én a golf kapcsán is így gondolkodom. Azt látni kell, hogy jelenleg a szomszédos országokhoz képest is - és most nem Ausztriára gondolok -, de akár a szlovák, lengyel vonalhoz képest is legalább tízéves lemaradásban vagyunk. Legalább ide fel kell tudnunk zárkózni, ezt meg kell oldanunk. A több feladat azonban több erőforrást, (pénzügyi, emberi) is igényel, amit remélem, hogy a közeljövőben a vezetésnek sikerül előteremtenie, és így ezeket a kitűzött célokat el tudjuk majd érni.

Mutatja mobiltelefonját amelyre közel tucatnyi nem fogadott hívás érkezett be az elmúlt szűk két óra alatt, így elköszön és már robog is tovább...

 

A fotók forrása: PGA of Hungary, illetve GOLFmagyar

Névjegy:
Makszin Áron, A Magyar Golf Szövetség Főtitkára
Három diplomával rendelkezik: Külkereskedelmi Főiskola, Debreceni Egyetem (MBA), Miskolci Nagy Lajos Bölcsészettudományi Egyetem.
Három nyelven beszél: Angol, Német, Japán
Húsz évig versenyszerűen atletizált (tízpróba), többszörös magyar bajnok
1993 óta golfozik, elvégezte a Magyar Profi Golfoktató Akadémiát
Korábban: az Ifjúsági és Sportminisztérium - Nemzeti Atlétikai Programjának igazgatója, a Magyar Atlétikai Szövetség Főtitkára, a PGA of Hungary Főtitkára. 

2019.04.09.

Hozzászólások