Valós idejű livescoring az amatőröknek is

Igen, könnyedén elérhető! Nem csak vágyálom!

- Huszti György írása -

Biztosan eljátszottál már a gondolattal, hogy mennyire jó lenne egy-egy versenyen, ha tudnád mondjuk a nyolcas vagy a tizennégyes vagy akármelyik egyéb szakaszon, hogy hogyan állnak éppen a többiek, illetve Te hogy állsz hozzájuk képest. Vagy előfordult-e hogy baráti "versenyeken", fogadásokon négynél többen játszottatok egyszerre (értelemszerűen több flightban) és így a flight-ok között át kellett "kiáltozni "két-három szakaszonként, ki hogy áll? 

Ezekre a helyzetekre kínál igazán kiváló megoldást egy ingyenesen letölthető mobiltelefon alkalmazás, a "Golf GameBook". Az applikációt (pl. Svédországban) már versenyeken is élesben használják. Természetesen nem váltja ki a hivatalos score kártyát, ugyanakkor a nehézkes live scrore diktálásoknak egyszer és mindenkorra véget vethet.

Arról nem beszélve, hogy nem csak a pálya egy-két helyszínén lehetne élő eredménykövetést alkalmazni (és így nem kellene a sporttársnak órákig ott gubbasztania), hanem pontoson ugyanúgy mint mondjuk egy PGA Tour versenyen, minden egyes flight minden egyes befejezett szakaszát követően rendelkezésre állna az aktuális versenysorrend. Mindössze annyi szükséges hozzá, hogy minden flightban legyen egy okostelefon és az egyik játékos a greenról lejövet beüsse a flightban játszó játékosok adott szakaszon elért ütésszámát. Ez szakaszonként 2-3 másodpercet vesz igénybe. Ez az applikáció, PGA Tour szintű azonnali eredménykövetést biztosít minden játékosnak vagy külső nézőnek (hasonló eredménylistát láthatsz mint amit a televízióban nézel a profi versenyeken). Ráadásul, lehetőség van rá, hogy ne csupán a stroke eredmények legyenek beállítva, hanem az adott versenyen valós időben mutassa a stableford sorrendet, illetve a stroke-hcp sorrendet is. 

Mindenképpen csak javasolni tudom az alkalmazás kipróbálást baráti játékokon. Egy kisebb csoporttal itthon már egy éve használjuk az alkalmazást heti rendszerességgel négy-öt flighttal, és soha semmilyen probléma nem adódott még, illetve (mivel nem hivatalos versenyekről van szó) ez esetben még konkrétan a scorekártya írását is teljes mértékben kiváltotta. 
Természetesen egyéb dolgokra is képes az app, a játékelemek különböző statisztikai megjelentetésére (GIR %, Put átlag, Szatelites nyomkövetés, hogy milyen hosszút ütöttünk vagy mekkora távolságra vagyunk a green-től), de ezeket jónéhány egyéb mobilalkalmazás is maximális tudja, az "újdonság" itt az azonnali valós idejű live scoring.

Érdekes gondolatkísérlet lehet, hogy valamely hazai mobilszolgáltatónak vagy mobiltelefon gyártónak nem érhetné-e meg mondjuk 36 darab mobilkészülékkel megszponzorálni a Szövetséget. (36 egyszerű okostelefon készülékkel már egy 144 résztvevős verseny is teljes mértékben kiszolgálható). Gondoljunk bele, akár versenyközben akár otthon követve az eseményeket azonnal látnánk, ki vezet, ki hogy áll, ki mit ütött egy-egy konkrét játékszakaszon. 

De mindezeken túl az app egy kicsit hasonlít a FaceBook-hoz is, hiszen azonnal hozzá is lehet szólni a játékhoz (pl. gratulálni egy szép birdie-hez, fényképet feltölteni a gyönyörű szakaszról vagy akár a jókedvű flight-ról).

Az ingyenesen letölthető Golf GameBook letölthető itt (Android), illetve itt (IOS)

Jó játékot, jó játékkövetést!

 

A cikkben szereplő fotók forrása: Golf GameBook app

2019.01.29.

Hozzászólások