Ez az idő is eljött

Nem elég, ha jó szappant gyártasz, az is fontos, hogy rávedd az embereket, hogy mosakodjanak
 
Lassan öt hónaposak vagyunk és megérkeztek oldalunkra az első hirdetések. Természetesen nagyon köszönjük a bizalmat “az első fecskéknek”, ugyanakkor szeretnénk Benneteket biztosítani arról, hogy a későbbiekben is hír- és statisztika-portál maradunk. Semmiképpen sem fognak eluralkodni a hirdetések a tartalmon, illetve a látványon. 
 
Reméljük nem tűnik öntömjénezésnek, de talán már megtapasztalhattátok az elmúlt hónapokban, hogy igyekszünk mindenhez, a megfelelő ízléssel, jószándékkal és kultúrával nyúlni. Ígérjük, így tesszük mostantól a hirdetéseink kapcsán is. 
Rendkívül fontos számunkra a bizalmatok (köszönjük, hogy naponta, átlagban közel négyszázan vagytok kíváncsiak ránk). Semmiképpen nem kívánjuk eljátszani ezt a megelőlegezett bizalmat, és bőven átérezzük a felelősségünket is a hazai golfélet kapcsán. 
Hozzáállásunk, ennek teljes mértékben megfelelő. Igyekszünk tehát nem megzavarni a “caddie-élményeteket”, ugyanakkor mi is (mint mindannyian) a “piacról élünk” ? ezért kérjük tisztelt megértéseteket!
 
További jó caddiezést kívánunk!
 
2019.08.10.

Hozzászólások