Egy választás margójára

Dagonya Kupa



- Huszti György (megkeseredett) írása -


"Ha haragot dédelgetsz, az olyan, mintha mérget innál, és azt várnád, hogy a másik haljon meg."
(Gautama Sziddhártha, avagy Buddha)


Mint ismeretes, néhány hete a Magyar Golf Szövetség elnöksége valamennyi regnáló bizottságát (Fegyelmi, Versenyszervezői, Bírói, Hcp & CourseRating) feloszlatta. Ezt követően június 4-én pályázatot írt ki a Bizottságok elnöki tisztségére vonatkozóan. Majd, a pályázók egy része - saját elhatározásból - megjelentette “pályaműveit”. 

Sajnos, egy - a magyar golfközegben egyáltalán nem példa nélküli - személyeskedésektől sem mentes, erősen túlfűtött hangulatú vita alakult ki a kicsiny golfozói társadalomban, a pályázók (vélt) személye, a pályázat kiírásának vélt vagy valós célja, illetve a leadott anyagok kapcsán. 

A Magyar Golf Szövetség végül a mai napon, saját honlapján nyilvánosságra hozott a nyolc pályázat közül hetet. A Szövetség szóbeli tájékoztatása szerint: egy pályázó - a pályázat elbírálása előtt - nem járult hozzá, pályázati anyagának nyilvánosságra hozatalához. Ugyancsak az MGSz szóbeli tájékoztatása szerint a pályázók ahhoz adták hozzájárulásukat, hogy az MGSz oldalán jelenjen meg pályázatuk, és tekintve hogy többeknél személyes adatok is nyilvánosságra kerültek (lakcím, telefonszám, születési dátum, email cím, egyebek), így nem áll módunkban azokat oldalunkon megjelentetni. Így az MGSz oldalára mutató linkekkel mutatjuk be a nyilvánossá tett pályázatokat:

Fegyelmi Bizottság elnöke:
Dr. Krasznai András pályázata
Dr. Mátés-Lányi Ákos Dániel pályázata

Versenyszervező Bizottság elnöke:
Buna Edvin pályázata, illetve Önéletrajza
Király Levente pályázata

Bíróbizottság elnöke:
Cservák László pályázata
Gágyor Gábor pályázata

Hcp & Course Rating Bizottság elnöke:
Horváth Róbert pályázata

 

Személyes megjegyzésünk (amelyet szinte még sosem tettünk létezésünk 16 hónapjában):
A magunk részéről még az eddigieknél is hátrébb lépnénk és nem kívánunk a továbbiakban ebben a siralmas “kutyakomédiában” résztvenni. Bízunk benne, hogy az MGSz Elnöksége megfelelő kompetenciával rendelkezik, hogy a megfelelő döntést meghozza. A magunk részéről nem nagyon értjük, hogy ez a nem túl nagy és nem túl szép “szemétdomb” miért ennyire fontos, hogy emberek kivetkőzzenek érte emberi "méltóságukból". 

Mindenesetre MINDENKINEK sok sikert és eredményes elbírálást/elbíráltatást kívánunk! 
A magyar golfnak pedig szebb, hatékonyabb és lényegretörőbb éveket! 

 

2020.06.17.

Hozzászólások