Volt valami a levegőben

Drámai szétütés döntött a dubaji télben



- Huszti György írása -

Szokatlanul hűvös, 16 Celsius fok és kissé szeles időjárás fogadta az Omega Dubai Desert Classic mezőnyét, a European Tour Emirátusokbeli állomásának vasárnapi zárónapján. Úgy tűnik mintha az élen állók olvasták volna tegnapi beszámolónkat, ahol leírtuk, hogy az Emirates GC pályája talán túl könnyű a negymenőknek. Ez utóbbi kijelentésünkre most az élmezőny alaposan rácáfolt, hiszen ritkán látható betlizések szemtanúja lehetett a nem túl nagy létszámú - mintegy 10 ezres - nézősereg. Az élen állók közül a harmadik nap után vezető kínai Wu Ashun +5, a címvédő Bryson DeChambeau +4, az angol Tommy Fleetwood +3 score-okkal rukkolt elő. DeChambeau például konkrétan zsinórban négy(!) Bogey-val zárt. A 16-oson példának okáért úgy, hogy hiába drive-olt fel a Par4-en pin-high a green mellé mintegy 10 méterre a green-től, utána két ütéssel sem sikerült (10 méterről, de a magas fűből) a green-re érkeznie, és bár a negyedik ütése előtt egy locsolófejnek köszönhetően egy könnyítéssel még a foregreen-t is megkaphatta (ingyen) így is csak Bogey lett a szakasz vége.

A bakikat két - a világ déli féltekéről érkező - játékos használta ki leginkább, Christiaan Bezuidenhout Dél-Afrikából, illetve az ausztrál Lucas Herbert. Mindketten mínusz négyet játszottak ma és ez elegendő volt számukra, hogy két ütés előnybe kerüljenek a mezőnnyel szemben, így -9 összesített score-juknak köszönhetően Ők indulhattak neki az első hely sorsáért dönteni hivatott szétütésnek a 18-as Par5 szakaszon. Itt kétfajta taktikát választhattak a versenyzők az egész torna során a drive-ot követően. Vagy kockáztattak és megpróbáltak a második ütéssel a green előtti tó felett a zöldre kerülni és ezzel Eagle sanszot elérni, vagy konzervatívan a tó elé játszották a másodikat és regulárban könnyedén üthettek a green-re 100-on belülről.

Nos, a vasárnap délutáni playoffban a dél-afrikai rövidebben drive-olt és emlékezett rá, hogy félórával korábban a zárókörben, kockáztatva a vízbe ütött, ami után egy 5 méteres bravúr put-al csak Bogey-ra tudott menteni, így nem is kockáztatott a rájátszásban csak a víz elé játszott, ezzel szinte felkínálta a lehetőséget az ausztrálnak, hogy a második ütéssel a green-t célozva megnyerhesse a playoff-ot, és ezzel a versenyt. Herbert el is fogadta a kihívást és megpróbálta, de nagyon-nagyon rövid kísérlete a tó közepén süllyedt el. Így a dél-afrikai Christiaan Bezuidenhout két put-al Par-t játszott, míg Herbert a büntető drop után rendkívül közelre tette és nem is hibázta el a negyven centis Par put-ját. Így az első play-off szakasz nem hozott döntést, indulhattak a bírói kiskocsikkal a következőre, újra vissza a 18-as elütőre.
A második play-off szakaszt Herbert “down-underből” újra egy agresszív, míg a dél-afrikai játékos egy easy drive-al kezdte meg és sétálhattak is a fairway-re. Érdekés és ritkán látható módon ezt a hosszú sétát Bezuidenhout úgy tette meg, hogy végig Herbert caddie-jével beszélgetett, hogy mi lehetett a téma kettejük között az nem tudható, mindenesetre a dél-afrikai a második rájátszás szakaszon taktikát váltott és támadta a kicsit több mint 200 méterre a tavon túli zászlót. Faütése annyira “jól” sikerült, hogy nem csak a tavat, de green-t is átütötte, labdája így közvetlenül a tribün előtt landolt a magas fűben. Újabb esélyt kapott Herbert, és élt is vele, egy gyönyörű vasütéssel a zászlótól mintegy 5 méterre teremtett magának Eagle put-ot. A dél-afrikai visszachipelt a green-re, de vagy 4 méterre volt a zászlótól a Birdie put-ja. Herbert rövidre hagyta az Eagle put-ját az erősen a tó felé lejtő green-en (Birdie sansz egy méteren belülről).  Bezuidenhout Birdie put-ja - az életben maradásért - megnyalta ugyan a pin szélét, de kimaradt és már Ő is tudta, hogy vége. Az ausztrál Lucas Herbert nem hibázott 70 centiről és Birdie-jével megnyerte az Omega Dubai Desert Classic idei viadalát. A kenguruk földjéről érkező 24 éves sportolónak - aki 5 éve állt profinak - ez volt az első European Tour győzelme, és természetesen rendkívül boldogan, de láthatóan mentálisan kissé fáradtan nyilatkozott, rögtön a green mellett a Sky Sport tudósítójának.

2020.01.26.

Hozzászólások