Változnak az SR/CR értékek Zircen

A munka elvégezve

 

A Forest Hills harmadik etapja, amely idén(?) csak Par4 szakaszként játszható (Eredeti Fotó: Kállay Tamás)

 

Kedves Golfjátékosok,


Tájékoztatunk Benneteket, miszerint Hideg Dániel a Forest Hills Golf Club golfigazgatója hivatalos megkeresést intézett felénk.

Tájékoztatása szerint a Forest Hills hátsó kilenc szakaszainak elütői előreláthatóan több hónapig karbantartás, illetve felújítás alatt állnak, így a hendikep módosító versenyeiket az eddigitől eltérő SR/CR értékekkel (az első kilencet kétszer felhasználva) kívánják megrendezni (ezenfelül természetesen a rögzített pályaszakaszok különböző értékei is változnak). 

Horváth Róberttel (az MGSZ HCP/CR Bizottságának vezetőjével), illetve az MGSZ egyéb illetékeseivel történt egyeztetést követően jelezzük, hogy a GOLFiGO rendszerben szükséges átalakítást elvégeztük, így további intézkedésig a Forest Hills pályáján az új hendikep feltételeknek megfelelően kerülhetnek sorra a versenyek.
(Az átalakítást GRÁTISZ végeztük el az érintettek számára.)

Természetesen a változások hatása - a konkrét versenyeken túlmenően - már az ikonikus 😊 HCP Kalkulátor, illetve a HCP Előrejelző menüpontok alatt is érzékelhető.


Jó játékot kívánva, tisztelettel,
a GOLFiGO csapata

 

Fotó: Kállay Tamás

2023.03.15.

Hozzászólások