Változások kora

Jelentős innovációkat hozott a 2021-es esztendő


- Huszti György írása -

Azáltal, hogy a Magyar Golf Szövetség ügyviteli szoftvert váltott 2021-ben, megteremtődtek a technikai feltételei annak, hogy egyrészt új, korszerűbb utakra lépjen a hazai szakszövetség, másrészt - a már korábban is életben lévő, de soha nem ellenőrzött rendeleteket, szabályokat - hatékony formában be is tudja tartani a honi golfközönség.

Mindezekkel összhangban a GOLFiGO szoftver bevezetése, az alábbi (nem csekély számú) változásokat hozza magával (gyorskivonat a lényeges változások összefoglalásáról):

World Handicap System:
Mintahogy számtalan (többtucatnyi) írásunkban foglalkoztunk már vele, idéntől Magyarországon is bevezetésre kerül a WHS (World Handicap System), amely egy teljesen új rendszert alkalmaz a hendikep számítás és nyilvántartás terén. A részleteket, már “ezerszer” leírtuk, nagyon röviden: 

Valamennyi hendikep módosító játékkör egyfajta SD értékre lesz “átszámítva”, annak függvényében, hogy a játékos az adott versenykörben milyen eredményt játszott, illetve az eredményét milyen nehézségű fokú elütőről játszva érte el. Az éppen aktuális legutóbbi 20 versenykörének SD értékeiből a 8 legjobb értékének átlaga fogja jelenteni a játékos aktuális hendikepjét. Ilyen-olyan korrekciók, korlátok segítik a még reálisabb hendikep elérését (lásd korábbi részletes írásaink). 

Ugyanakkor, tekintve hogy közel 100 év után került lecserélésre a korábbi rendszer, így bátran állíthatjuk, hogy az új (WHS) rendszer - amellett, hogy egységesíti a világ minden országának számítási metódusát - a korábbinál reálisabb formában lesz képes megmutatni a játékosok aktuális golf tudásszintjét.

Versenynevezések, indulások:
Az idei versenyszabályzat kifejezetten ösztönzi a klubokat és a játékosokat a tekintetben, hogy a nevezéseket - XXI. századi módon - online tegyék meg maguk a játékosok (tehát ne a klubrecepciók “kacskaringós útját” válasszák a nevezéseik leadására (visszamondására)). A kluboknak - a korábbi évektől eltérően - lehetőségük van saját klubtagjaik kapcsán “pozitív diszkriminációt” alkalmazni és az általuk meghatározott mértékben és időintervallumban a saját klubtagjaikat előnyben részesíteni a nevezések kapcsán (természetesen csak klubversenyek esetében).  

Minden versenyre be lehet online nevezni, gyakorlatilag azonnal, amikor a versenyt a GOLFiGO-ban létrehozzák (ezt a klubok, versenyszervezők az igényeik szerint szabályozhatják).

Egy adott versenyen versenyezni - csakúgy mint az elmúlt években - csak azon játékosok számára nyílik lehetőség, akik érvényes klubtagsággal és érvényes szövetségi versenyengedéllyel (EGA kártya) rendelkeznek (illetve külföldi játékosok esetén érvényes hendikep igazolással bírnak). De a korábbi évekhez képest előrelépés, hogy az ellenőrző folyamat automatikussá válik, így semmiképpen nem fordulhat elő, hogy valaki versenyezni tudjon, aki egyébként ezt nem tehetné meg (erre az elmúlt években sajnos többször volt példa). Természetesen továbbra is lehet versenyen játszani “bárki” számára, de a rendszer az engedéllyel nem rendelkezőket csak versenyen kívül hagyja indulni az adott versenyen (Ők a verseny díjazásában nem vehetnek részt).

További előrelépés, hogy a rendszer nem engedi a kettős nevezést, tehát hogy ugyanazon játékos, egy adott napon két különböző 18 szakaszos versenykörre is benevezzen (természetesen, ha valaki rájön, hogy “A” verseny helyett mégis inkább “B” versenyen indulna, ennek továbbra sincs semmi akadálya, “kinevez” az “A” versenyről és máris nevezhet a “B” versenyre).

A nevezési lista valamennyi versenyen publikus, bárki számára elérhető és nyomon követhető (az online nevezések azonnal megjelennek rajta, illetve amennyiben a klub engedi az offline (recepción keresztül történő) nevezést, az esetben az offline nevezéseket legkésőbb 24 órán belül kötelezően fel kell vinnie a klubnak a rendszerbe, szövetségi versenyekre kizárólag online nevezés lesz csak elérhető (mind a hazai, mind a külföldi játékosok számára)). A publikus nevezési listában valamennyi nevezett játékos hendikepje azonnal változik, ha időközben a játékos valamilyen versenyen részt vesz és ott hendikep módosulás történt.

No Show és No Return büntetések:
Már az elmúlt években is próbált az MGSZ tenni valamit a meg nem jelenés, illetve a le nem adott scorekártyák visszaszorításának ügyében, ez idén a GOLFiGO segítségével “emberi beavatkozás nélkül” is menni fog a maga - automatikus - útján:

Ranglista/Szövetségi versenyeken a játékos második No Show-ja esetén (NS: amennyiben a nevezési határidő lezárultáig nem vonja vissza a játékos a nevezését és nem jelenik meg a startnál) a versenyt követő 30 napig nem tud Ranglista/Szövetségi versenyre nevezni (automatikusan nem fogadja el a GOLFiGO a nevezését). 

Bármilyen hendikep módosító versenyen (tehát nemcsak Ranglista/Szövetségi versenyen) a harmadik No Show és/vagy No Return esetén a játékos kizárja magát az adott év további Ranglista/Szövetségi versenyeiről (automatikusan nem fogadja el a GOLFiGO a nevezését).

További büntetés valamennyi No Return esetében, hogy a rendszer az adott verseny SD értékét, olyan értéken számolja a játékos hendikep történetében, amely megegyezik a játékos elmúlt 20 játékkörének legrosszabb SD értékével. (A No Show eseményt a hendikep nyilvántartás külön nem “bünteti”)

A játékosok online nevezését (offline-t is) a kluboknak minden esetben el kell fogadniuk (a nevezés aktuális státusza (függőben/elfogadva/elutasítva) minden játékos számára publikusan követhető).  A verseny rendezője visszautasíthatja egy játékos nevezését, különös tekintettel egy korábbi versenytől való indokolatlan távolmaradás (No Show), az eredménykártya le nem adása (No Return) vagy a verseny feladása esetén. Az elfogadott, illetve elutasított nevezésekről a játékosok minden esetben automatikus emailt kapnak.

Ranglisták:
Alapvetően változnak a ranglisták. Egyrészt a korábbi félautomata számítás helyet, a hazai golf áttér az azonnali (verseny befejezését azonnal követő) automatikus számítási metódusra. 

Másrészt összességben lesz két országos összesített ranglista kortól függetlenül, egy Férfi és egy Női ranglista amelyen minden 36 hcp alatti, klubtagsággal és EGA kártyával rendelkező golfozó szerepelni fog, mindegy hogy junior, senior vagy bármely egyéb korú játékosról van szó. Valamennyi játékos a következő módon kaphat ranglista pontokat:
- 12,1 alatti hcp esetében a konkrét ütésszáma után
- 12,1 és 36,0 közötti hcp esetében a bruttó stableford pontjai után
(ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy pl. egy 8,9 hcp-s játékos továbbra is ugyanúgy stableford formátumban játszik pl. egy ranglistaversenyen, de ha valamelyik szakaszt kihúzza (attól ugyan még az adott versenyt akár meg is nyerheti, de ranglista pontot nem fog kapni az adott verseny után).

Minden játékos ugyanazon ranglistán szerepel, csupán a nemük alapján vannak két csoportra osztva (Nő vagy Férfi). Teljes mértékben van átjárás a két hcp csoport között, tehát könnyen előfordulhat pl., hogy egy 12,4 hcp-s játékos egyik héten még a bruttó stableford pontjai alapján kap pontot, de hcp javítása esetén jövő héten már a stroke eredménye alapján kap pontokat (és fordítva). A ranglistapontokat minden versenyen “egyforma” mértékben kapják a játékosok, tehát alapesetben pl. egy Par72-es pályán a 72 stroke eredmény 1000 ranglistapontot ér, és “ugyanígy” 1000 ranglistapontot ér a 36 bruttó stableford pont is. 

Óriási változás, hogy az év golfozója címet bárki elnyerheti, tehát nem csak Felnőtt korú játékos, így aki a szezon végén a Női illetve a Férfi ranglista élén áll (akár junior vagy szenior játékos is) nyeri az év golfozója címet.

Emellett valamennyi korosztálynak meg lesz a saját “alranglistája”, így a junior, felnőtt, midam, szenior, masters, szupermasters) kategóriáknak is. Alapvetően mindenki az életkorának megfelelő alranglistán szerepel, de pl. a szeniorok indulhatnak a midam alranglistán IS(!) és pl. a masters korosztály is indulhat a szenior alranglistán IS(!). 

Hogy pontosan milyen és mennyi  HAZAI verseny számítódik bele az egyes alranglistákba a következő napokban pontosítódnak.

Hogy pontosan milyen és mennyi  KÜLFÖLDI verseny számítódik bele az egyes alranglistákba a következő napokban pontosítódnak (de hatalmas változás, hogy az eddigi EGA naptáros versenyek helyett, a WAGR minősítésű versenyek fognak számítani).

Valamennyi ranglistát a GOLFiGO rendszerben lehet majd nyomon követni, amely azonnali időben mutatja majd a ranglisták változásait. Az eddigi ranglistapontok “eltűnnek”, mindenki “nulláról” indul.


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2021.02.13.

Hozzászólások