V. GolfÜnnep

A Junior Fiúk "simán", a Junior Lányok "véresverejtékkel" győztek


A nagy csatában ezüstérmes Senior Ladies NationalTeam


- Huszti György írása -

Az V. GolfÜnnep zárónapján a Férfiak döntőjét a Junior Fiúk különösebb izgalmak nélkül nyerték meg, míg a Hölgyeknél magyar pályán szinte még sosem látott csatát hozott a két legjobb csapat küzdelme. A Junior Lányok 2-1 arányú vezetésénel (4 egyéni MatchPlay) a Nagy Réka - Koharek Anna derby elképesztő izgalmakat hozott. 

A két hölgy 23(!) szakaszon keresztül küzdött egymás ellen, végül a kivilágított 9. szakaszon az éj leple alatt dőlt el a MatchPlay összecsapás és ezzel a Női döntő sorsa is. Amennyiben az összecsapás a Szenior Női játékos (Nagy Réka) győzelmével végződött volna, az esetben a csapatdöntő 2-2 állásra változik és a Versenykiírás értelmében a két csapatkapitány kijelölt volna egy-egy játékost a mindent eldöntő PlayOff mérkőzésre a koromsötétben. De nem így alakult, hiszen a 23. szakaszon (a kilencesen) Nagy Réka első labdája nem lett meg a sötétben (talán vízbe került, talán nem), így a harmadik ütéssel tudott csak elstartolni, és ez a hiba végül Koharek Anna győzelmét hozta (1up a 23-on). Így a Junior Lányok óriási csatában (3-1) nyerték az V. GolfÜnnep női döntőjét a Szenior Hölgyek ellen.

--- --- ---

Ötödik alkalommal randevúztak egymással a magyar golfélet korosztályos válogatottjai, hogy ünnepi hangulatban tudják “lezárni” az aktuális golfszezont. Az ötlet és a verseny mindenképpen dicséretes színfoltja a hazai golf általában unalmasan szürke hétköznapjainak. Az idei évben rekordlétszáma nevezés (11 csapat) érkezett az ünnepi viadalra. A hölgyeknél négy csapat vágott neki a küzdelmeknek: Junior, Felnőtt, MidAm és Szenior korosztályokba rendeződve. Míg a férfiaknál 7 különböző kvartettet láthatott vendégül a máriavölgyi Pannonia Golf & Country Club: Junior, Felnőtt, MidAm, Szenior, SzuperSzenior korosztályokban, illetve a PGA of Hungary profi csapata és - idén debütálva - az MGSZ Elnökségének “válogatottja” is. 

Az első napon a teljes mezőny egy StrokePlay versenykört játszott, minden csapatból a legjobb három játékos eredményét beleszámolva az összesített csapateredménybe (külön ágon a Hölgyek, illetve az Urak csapataival). A szombati StrokePlay körben a hagyományoknak megfelelően a legjobb három egyéni eredmény külön is díjazásra került, de a ezúttal (a Versenykiírástól is eltérően) külön-külön is értékelték a női és a férfi mezőnyt.

Hölgyek:
1. Batta Krisztina (Senior Női csapat) 78
2. Lehoczky Fanni (Junior Lány csapat) 83
3. Stern Lea Sára (Felnőtt Női csapat) 84

Urak:
1. Kötél Bence (Junior Fiú csapat) 71
2. dr. Horváth Péter (Senior Férfi csapat) 72
3. Závaczki Bálint (Junior Fiú csapat) 72


Többen jeleztétek, hogy az MGSZ hivatalos adatbázisa a PcCaddie nem ezt a sorrendet mutatja, de a VersenyBizottsággal egyeztetve megerősítjük, hogy az általunk leírt eredmény a helyes sorrend, a PcCaddie a "szokásos" rendszerhibáját hozza, amelyet sajnos nem tudnak kijavítani.

EREDMÉNYEK ITT

A női és a férfi ágon egyaránt a legjobb négy csapat játszotta a döntőt, illetve a bronzcsatát (4-4 egyéni MatchPlay formájában. A férfiak utolsó három helyezett csapatai (MidAm, SzuperSzeniorok, Elnökség) pedig maradtak az első napi StrokePlay formánál (kétnapi összesítés) az 5-7. helyezések eldöntése kapcsán.

A női győztes, Junior Lány csapat: Lehoczky, Hoffmann, Jaczkovics, Koharek

Hölgyek:
Döntő:
Szenior Nők - Junior Lányok 1-3
Batta K. vs. Jaczkovics E. 4&3
Koharek A. vs. Nagy R. PO23(!)
Lehoczky F. vs. Turkovics I.  6&4
Hoffmann A. vs Földesi K.  3&1

Bronz csata:
Felnőtt Nők - MidAm Nők  4:0
Stern L. vs. Sándor V.  7&5
Kiss P.K. vs. dr. Lex A.  8&7
Lengyel L. vs. Huong H.  3&2
Nagy K. vs. Movik G.  9&8

 

A Férfi döntő résztvevői:
Juniorok: Závaczki, Bertényi, Horváth, Kötél
Felnőttek: Csányi, Rózsa, Holló, Greff


Urak:
Döntő:
Junior Fiúk - Felnőtt Férfiak  4:0
Kötél B. vs. Holló Zs. 8&7
Závaczki B. vs. Greff B.  1up
Bertényi B. vs. Rózsa D.  6&4
Horváth Á. vs. Csányi O.  5&3

Bronz csata:
PGA Profik - Szenior Férfiak  3:1
Eiring K. vs. Koller Gy.  3&2
Hahn R. - Horvath J.  1up 
dr. Horváth P. vs. Tóbiás Zs.  1up
Szigeti Cs. vs. Hatvári Á.  4&2

A dobogós helyezéseket elérő csapatok


5-7. helyekért:

5. MidAm Férfiak +22 (+48)
Krämer A. +5
Magyar K. +8
Szalay A. +9
Rádonyi K. + 13

6. MGSZ Elnökségi +63 (+142)
Andrási M. +17
Makszin Á. +20
Dietrich T. +26
Flesch T.  NS

7. SzuperSzenior Férfiak +92 (+177)
Ellis D. +19
Vincze A. + 35
Sándor L.T.  +38
Mányi I. +46

 
Fotó: MGSZ, illetve caddie.hu

2020.10.18.

Hozzászólások