Utcalimpia, jövőre jön az urbangolf?

Golf a Hősök terén


Körcsög Zoltán felvételén Sándor Virág, a női ranglista jelenlegi harmadik helyezettje, az Andrássy úton

- Az MTI híre nyomán -

A Budapest Urban Games (BUG) immár negyedik esztendeje zajlik hatalmas érdeklődés mellett, idén rekordszámú nevezéssel, minden eddiginél több sportággal zárult az Utcalimpia.

Négy helyszínen, hat sportágban mérették meg magukat az indulók: a versenybe újonnan bekerült falmászást több százan próbálták ki a budai várfalakon, a Dunát pedig több mint félezren úszták át szombaton.

A Citadellán a tavalyihoz hasonlóan 5,5 illetve 11 kilométeres távokat gyűrtek le a versenyzők, ám idén lehetőség volt a félmaraton teljesítésére is a város tetején. Nem maradt el a laser run sem, a futás és a lövés kombinációjában amatőrök is kipróbálhatták, mit tudnak. Ezekben a számokban közel ezer ember nevezett.

A hetedik kerület kultikus – és a BUG által tavaly felújított – helyszínén, a Klauzál téri pályán zajlottak a grundfoci meccsek, a kezdő rúgást Németh Lajosmeteorológus, a Budapest Urban Games 2019 egyik arca végezte el. A streetball, mint igazi városi sportág is sok játékost, a pálya mellett pedig számtalan rajongót vonzott.

A versenybe idén bekerült falmászásra is sokan voltak kíváncsiak: a Budai Vár falait száz mászó mellett a BUG arcai, Baji Balázs világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó és Szabó Erika színésznő-műsorvezető is „meghódította“.

Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Duna-átúszás, a 650 versenyző ezúttal is a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között szelte a habokat. A kezdő csapatot Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó indította útnak, és néhány jó tanácsot is adott nekik az úszáshoz. Az eredményhirdetésnél Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő gratulált a 470 méteres távolságot teljesítő sportembereknek.

Az Utcalimpiát a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad részeként rendezték meg. Az egynapos eseményen negyedik éve profik és amatőrök kapnak lehetőséget arra, hogy urbánus környezetben mozogjanak, a BUG célja a városi sportélet népszerűsítése, a helyi sportkollektívák összekovácsolása.

A hírek szerint a jövő évi BUG versenyszámai akár az UrbanGolf játékkal is bővülhetnek.

Mi is az az UrbanGolf:
Ez a "sportág" talán kevésbé ismert az átlag magyar golfozó számára. Gondoljunk csak bele, egy olyan golfverseny képeibe, amely mondjuk a Hősök terén, a Budai Várban, vagy akár a Károly körúton zajlik. Nagyon nem rugaszkodtunk el a valóságtól, hiszen például Manhattan-ben már szinte minden ikonikus sarkon rendeztek UrbanGolf versenyt. A játék, amely mintegy harminc éves múltra tekint vissza egyre népszerűbb, hiszen a könnyen (gyorsan) elérhető kikapcsolódás mellett, akár a hozzájárulhat a városfejlesztéshez is. A városi környezet megújítására igencsak lehetőséget biztosít, hiszen leginkább elhagyott, elhanyagolt ipari területeken, raktárbázisokon űzik ezt a városi sportot. 

A golf szabályai követendők, a játékhoz hagyományos golfütőt használnak. A labdák külsőleg megtévesztésig hasonlítanak a szabályos golflabdákra, ugyanakkor rendkívül puhák (fő a biztonság), illetve legfeljebb 50-70 méterig repülnek ("AlmostGolf" labda). Könnyítés, hogy a beton (illetve egyéb keményfelület) miatt a labda alá ütés előtt apró kis műszőnyeg helyezhető. Az első hivatalos 18 szakaszos versenyt Londonban rendezték, míg az ezidáig leghíresebb UrbanGolf eseményre 2009-ben került sor, ez a Forbes MatchPlay Bajnokság volt New Yorkban. A Manhattan-i városi pályát egyébként Pete Dye méltán világhíres pályatervező alakította ki. Az UrbanGolfról többet is megtudhatsz ide kattintva.


Fotó: Körcsög Zoltán, illetve BUG

2019.09.03.

Hozzászólások