Újraálmodott álom

Csipkerózsika magához tér



A Birdland Golf & Country Club alapításának 30 éves évfordulóját ünnepli idén. A klub - és annak tagsága - rendkívül nehéz, lassan 10 éve tartó bizonytalan helyzeten van túl, de ennek ellenére sikerült az elmúlt időszakban egybentartani a klubot, és bár a taglétszám sajnos jelentős mértékben csökkent, de mind a klubtagok, mind a golfpályáért dolgozó alkalmazottak közül sokan kitartottak mellette.

Néhány éve a pályának, és szerencsére vele együtt a szállodának is új tulajdonosa, üzemeltetője van. Jelenleg szorgos munkával, napról napra szépítik a pályát, visszatért a klubtagok megfogyott optimizmusa, akik most bizakodással tekintenek az elkövetkező időkre, versenyekre, hiszen már méltó  körülmények között játszhatnak, tarthatják felkészüléseiket, és reményeik szerint hamarosan - csak úgy mint egykor - többen fel tudják majd venni a versenyt akár az ország legjobb golfozóival is.

Egyszóval, valóban nagyon nehéz évtizeden van túl a klub, de őszintén hisznek benne, hogy a varázslatos jubileum megünnepléséhez egy igazán méltó versenyt tudnak megrendezni, a BIRDLAND OPEN JUBILEUMI GOLF CLASSIC ranglistaversenyt, október 16-án (szombaton). 

Ha Te is hiszel az álmokban, a tündérmesékben és jelenléteddel támogatni kívánod hazánk - rendszerváltást követő - első 18 szakaszos pályáját, és annak szellemiségét, jövőbe vetett hitét, akkor mindenképpen ott a helyed jövő hét szombaton, hogy együtt ünnepelj a klubbal és tagjaival, akik káprázatos, háromnapos, többek között tűzijátékkal is kistafirungozott ünnepléssel készülnek a megismételhetetlen eseményre.

Gyere, adj egy esélyt Bükfürdőnek, amely - a legfrissebb pletykák szerint - jövőre újratöltött homokbunkerekkel és alaposan felújított klubházzal is kedveskedik majd a golf szerelmeseinek.
Ki tudja, ha szerencséd lesz, talán még Papp Erzsikével is találkozhatsz az ünnepen, aki nem kevesebb, mint 25(!) éve szolgálja fáradhatatlanul a klubot és talán még azokra az időkre is emlékszik, amikor Kocsis Réka, Wilheim Pisti, vagy éppen Friesl Ottó még az induló gyerektábor tagjaiként a hármas green mögötti tóban lubickoltak nyaranta önfeledten.

Gyere el a festői szépségű 100 hektáros pagonyba, ahol több mint 100 különböző madárfaj fészkel, a közel 10 000 nyárfa és a 7 varázslatos tó idilli harmóniájában, ahol a mesteri vonalvezetéssel kialakított pályaszakaszok feledhetetlen kihívást kínálnak minden vérbeli golfjátékos számára.

A ranglistaversenyre nevezni a GOLFiGO online felületén tudsz.


Fotó: caddie.hu

2021.10.07.

Hozzászólások