Újra golfpályán “Exatlon Iza”

Következő megálló a Forest Hills-en


- Az MFGSZ Közleménye -


Visszatért az Exatlonból a footgolf pályára Ujvári Izabella. A tévés vetélkedőből megismert, többszörös magyar bajnok footgolfozó a vasárnapi, Lakiteleken rendezett versenyen játszott először a szezonban és rögtön meg is nyerte a hölgyek kategóriáját. Ezzel a korábbi bajnok kihívóvá lépett elő, ugyanis 2021-ben Dreilinger Andrea volt a magyar bajnok, így most a megszokottól eltérően, nem a címvédésre kell fókuszálnia Izának, hanem a trón visszaszerzésére.

A lakiteleki Nimród Footgolf Park adott otthont a kétmillió forint összdíjazású HUN Footgolf Trophy Tour, azaz a magyar bajnokság harmadik fordulójának. A hol napos, hol esős, hol viharos szél által nehezített 18 szakaszon a rutinos Biró László -10-es eredménye volt a legjobb.

Bíró László tízzel Par alatt végzett a lakitelki állomáson


A szeszélyes tavaszi időjárás most sem könnyítette meg a footgolfozók dolgát, miután a finoman szólva is változékony időben rendezett FIFG 100-as besorolású versenyen az elemekkel és a trükkös pályával is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. Így több meglepetés is született, üde színfoltként említhető Zsámboki Sándor első dobogós helyezése vagy Pivarcsek Antal top tízes eredménye, arról nem is beszélve, hogy a top 20-ban (110 magyar nevező között!) olyan nevek is feltűntek, akik korábban ritkán értek el ilyen magas helyezést.

Biró László remekelt és a férfi, valamint a szenior kategóriát is megnyerte, a férfi mezőnyben Mayer Zoltán (Nimród) és Zsámboki Sándor (UTE) állhatott a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokára, a 45 év felettiek között pedig Balázsi Csaba (BFGT) és Lengyel Béla (Royal Bp.) lett a második, illetve harmadik (utóbbi Pivarcsek Antalnál bizonyult jobbnak a harmadik helyért folyó szétlövésben).

A legjobb 55 év feletti férfi játékos ezúttal Tóth György (Milan) lett.

A verseny nagy visszatérője azonban Ujvári Izabella volt. A korábbi többszörös magyar bajnok az Exatlonban való szereplés után footgolfban is remekelt és nagy előnnyel megnyerte a hölgyek kategóriáját. Mögötte holtversenyben Kuchta Dóra (UTE) és Bacskai Panni (Royal Bp.) végzett a második helyen, előbbi szétrúgás után kaparintotta meg az ezüstöt.

A 45 év feletti hölgyek viadalát Bölcsföldi Ágnes (Milan) nyerte.

Az idén életre hívott Open kategóriát – ahol újoncok vagy a sportággal csak ismerkedők indulnak – most is Erős Gergely nyerte, míg most először a hölgyek között is győztest hirdethettek, az ezért járó díjat Palásti Kitti vehetett át.

A juniorok legjobbja Kenéz Dániel (Nimród) volt, aki mögött holtversenyben zárt Sipőcz Artúr (KSE) és Badó Máté (Royal Balaton), a playoff után Sipőczé lett az ezüst.

EREDMÉNYEK ITT

A sorozat három hét múlva, a negyedik fordulóval folytatódik Zircen a Forest Hills-en.


Fotó: Exatlon, illetve MFGSZ

2022.04.26.

Hozzászólások