
Kedves Golfjátékosok,
Örömmel tájékoztatunk Benneteket miszerint újabb két fejlesztéssel készültünk el Számotokra (mindkettőt grátisz készítettük el).
1.
Tekintve, hogy a tavalyi évben a hazai versenyek 96,7%-ban(!) online hitelesítést választottak a verseny szervezői (továbbra is rendkívül megtisztelő számunkra, hogy ennyire díjazzátok egyedülálló fejlesztésünket), így Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a papírra nyomtatott scorekártya. Ezt a hazai erdők minden bizonnyal lájkolnák 🙂
Ugyanakkor ezzel egy újkeletű helyzet állt elő, mégpedig hogy azon versenyek végén, ahol sorsolásra kerül sor (pl. Keddi FérfiNap, GOLFiGO FRiDAY, stb.), ott a szervezőknek különböző excel táblákat kellett készíteni, nyomtatni, majd a neveket ollóval kivagdosni és a többi.
Nos, az úttörő GOLFiGO ahol tud ott segít, ezért lefejlesztettük, hogy ezentúl a versenyek végén egyetlen gombnyomással Online Sorsolást tarthatnak a klubok. A Klubmunkatársak általi beállításoktól függően sorsolni lehet:
- Akár úgy is, hogy minden induló csak egyszer nyerhet és úgyis, hogy akár többször is,
- Akár űgy is hogy a helyezettek részt vehetnek a sorsolásban, és úgy is, hogy nem,
- Akár úgyis, hogy pl. csak a hölgyjátékosok között zajlik a sorsolás stb, stb.
Sőt, ha ez még nem lenne elég, gondoltunk azon csodálatos klubokra is, akik pl. év végén klubtagságit sorsolnak (Isten tartsa meg jó szokásukat 🙂) és ahol ezért egy-egy játékos neve adott esetben többször is szerepelhet a “sorsolási keréken”.

A sorsolás minden esetben random (véletlenszám generátor segítségével), a játékosok számára átlátható, transzparens módon (sorsolási kerék) zajlik le.
2.
Egy kis figyelmességgel készültünk azok számára is, akik többfajta belépési jogosultsággal rendelkeznek a GOLFiGO felületén (pl.: Ő is és kiskorú gyermeke is golfjátékos, és a gyermek még nem rendelkezik önálló GOLFiGO fiókkal, vagy pl. akik egyszerre játékosok, bírók, és akár mondjuk még valamely klub munkatársai is).
Ők eddig minden belépés alkalmával választhattak, hogy melyik jogosultságukkal kívánnak aktuálisan belépni. Mostantól Ők kiválaszthatnak egy “kedvenc” jogosultságot, amely default (alapértelmezett) belépésként fog működni és a saját fiókjukban tudnak átlépni egy másik jogszintre, amennyiben éppen azzal kívánnak tevékenykedni a rendszerben.

Köszönjük szépen, hogy a hatodik szezonban is velünk vagytok és - állítólag - még mindig szeretitek a GOLFiGO rendszert 🙂
a GOLFiGO csapata