Új hét, új remények

A nagy hajrá előtt


- Huszti György beharangozó írása -

A múlthéten Rózsa Csicsin mindenképpen a visszatalálás jelei mutatkoztak, amikor is egy kitűnő első napot, majd két korrekt napot produkálva, négy sikertelen versenyt követően túlélte a cutvonal okozta levágást és a T44. helyen végzett a Donald Ross Classicon Indiana-ban. Csicsi több mint ezer dollárt keresett (és ugyan rolex világranglistapontot nem kapott a 44. helyért), de ami sokkal fontosabb, remélhetőleg kellő önbizalmat szerzett, a csütörtökön kezdődő, négynapos DD Credit Union Classic előtt. A 175 000 dollár összdíjazású versenyre (amely az idei Symetra sorozat 15. állomása lesz), az Ontarió tó partján fekvő Rochester-ben (NY állam) kerül sor. A 72 szakaszos tornán két kör lejátszása után húzzák meg a cutvonalat a legjobb hatvan (vagy a hatvanadikkal azonos eredményt elérő) játékosok alatt. Csak remélni tudjuk, hogy Csicsi ismét közöttük lesz. Az első helyezett nyereménye - a dicsőségen túlmenően -  26 250 zöldhasú. Az idén ötödik alkalommal rendezik itt a versenyt, a tavalyi győztes az a dél-koreai Eun Jeong Seong aki idén a 83. helyen szerénykedik a "Volvik race for the card" kereseti listáján (Csicsi jelenleg 41. ugyanitt).

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Bajnoknőnknek fekszik a pálya, hiszen tavaly ezen a versenyen a T7. helyett szerezte meg, úgy hogy az első napon egy szenzációs -6(!) eredményt (65) produkált a Par71-es Brook Lea Country Club pályáján. Ennek a teljesítménynek a túlszárnyalása, vagy esetleg megközelítése természetesen óriásit dobhatna Csicsi hátralévő szezonján, amelyből még 8 hét van hátra, tehát éppen itt van az ideje megnyitni a nagy hajrát!
Mi mindenesetre most el is kezdjük: Hajrá CsicsiLány!

If I can make it there
I'll make it anywhere
It's up to you
New York, New York


Fotó: Andre Engelmann

2019.07.17.

Hozzászólások