Tour-ra magyar!

(Szinte)ingyen golf a Zala Springs-ben


- Huszti György írása -


Csütörtök délig tudtok még jelentkezni az első hazai rendezésű “klasszikus” WAGR versenyre (amely nem hivatalos Bajnokságként kerül kiírásra), a Hungarian Tour I. állomására, amely jövő héten kedd és csütörtök között kerül megrendezésre a zalacsányi golfparadicsomban.  

A mezőnyre talán leginkább a brutális (legalábbis a magyar szemnek) jelző illik rá. A jelenlegi 50 nevezőből (amely 9 különböző országból érkezik) 12-en rendelkeznek pluszos hendikeppel, közel 30-an vannak 10 HCP alatt, de e sorok írója a 12 alatti indexével sem fér be a mezőny első kétharmadába ?

Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy egy magát valamire is tartó hazai golfjátékos számára őrültség nem részt venni egy ilyen viadalon. És akkor még nem is beszéltünk az igencsak kedvező, mindössze 53 000 Ft-os nevezési díjról (amelyért 3+1 napig golfozhatsz), miközben itthon már 30 és 40 ezer forintot kérnek el egy-egy egynapos versenyért is, de akad olyan háromnapos is, amely már közel 83 ezerbe kerül.
És bár összességében erősen megcsappant a versenynevezők száma itthon (ez már vagy a válság, vagy a nyár, vagy a kettő együtt?), azért erre a versenyre még igencsak érdemes helyet szorítani a családi naptárban (igen, hozd magaddal a feleséged/férjed is (nem is beszélve a gyerekekről) és küldd be őket a minden igényt kielégítő Zala Springs Spa és Wellness központba! Hidd el, hálásak lesznek, hogy golfozol ?). 

Hogy bírod kihagyni ezt a szépséget?


Igazán kár, hogy a Szlovén Junior Bajnokságra történő rászervezéssel a magyar junior mezőny elitjének egy része inkább az Arborétumba látogat ? de ez már egy másik történet…

Nos, tehát még csütörtök délig áll (tárva)nyitva a zalacsányi kapu, bújjatok be rajta bátran a GOLFiGO-n keresztüI ITT.
A Hungarian Tour első állomásán egyébként 8 kategóriában, 24 díjat osztanak a legjobbaknak, nem beszélve az értékes hazai- és világranglistapontokról. 


Fotó: ZalaSprings, illetve MajorGyörgy

2022.06.14.

Hozzászólások