Tisztességes kezdés Párizsban

De, tudunk még javulni


- Huszti György írása -


A mai napon - 71 ország részvételével - megkezdődött Franciaországban az Eisenhower Trophy "A Csapat Világbajnokság". Az IGF (Nemzetközi Golf Szövetség) által megrendezett verseny az amatőr golfélet egyik csúcseseménye, amelyre - 1958-as indulása óta - kétévente kerül sor. Idén Párizs mellett, a 2018-as Ryder Cup, valamint a 2024-es Párizsi Olimpia helyszínén, a Golf National GC Albatross pályája, valamint a Golf de Saint-Nom-La-Brèteche Piros pályája a házigazda. Korábban, többek között Jack Nicklaus,  Phil Mickelson, Tiger Woods,  Rory McIlroy, Jon Rahm, Collin Morikawa és még sok más, későbbi Tour játékos is játszott a mezőnyben, amelynek idei erősségi is szinte földindulásszerűen erős, főleg a hazai golfvégeken szocializálódott játékosok nézőpontjából szemlélve. 

A magyar férfi felnőtt válogatott (Csányi Olivér, ifj. Sárközi Richárd, Závaczki Bálint összetételben) Böndicz Gergő szövetségi kapitány irányításával ma a Golf National 10. szakaszán kezdett, majd holnap golfpályát vált, és a Golf de Saint-Nom-La-Brèteche 10. szakaszáról startol. A StrokePlay körök során mindig a két legjobb egyéni eredmény számít bele a csapat összeredményébe.

A mezőny erősségét szemlélve a 71 ország közül, már a Top50-be kerülés is igencsak szép eredmény (már-már bravúr kategória) lehetne. Sajnos tehát sokáig ez lehet a magyar golf első és egyben utolsó Eisenhower Trophy-ja, tekintve, hogy a jövő évtől (2023-ban a Covid miatt 2020-ban elmaradt versenyt pótolják Dubai-ban), már csak a világ legjobb 36 triója vághat neki a küzdelmeknek. Ide bekerülni számunkra egyelőre csak erős vágyálom lenne, még akkor is, ha esetleg az idei Magyar Bajnok, vagy a balatoni BB műhely tagjai (akik idén nem válogatottak) a csapat tagjai lennének.

Nos, az első napot követően Csányi Olivér 76 (+5) eredményt ért el a Par71 pályán, Závaczki Bálint 77 (+6) zárt, így csapatunk összeredménye az első versenynap után +11 (ifj. Sárközi Richárd eredménye 81 (+10) kiesett az első napon). Jelenleg ez az 58. helyezésre elegendő az országok rangsorában (három ütésnyire a Top50-től). Ami az egyéni eredményeket illeti a 213 főt számláló mezőnyben Olivér a T129., Bálint a T146., míg Ricsi a T185. helyezést tudhatja magáénak.
A csapatversenyt jelenleg Japán fiataljai vezetik -14 összeredménnyel, egyéniben a legjobb eredményt a szintén a felkelő Nap országából érkezett Taiga Semikawa érte el, -9 eredménnyel (1 Bogey, 10(!) Birdie az első versenynapon). 

Holnap egy új nap virrad ránk (egy új Nap kel fel) ? és bízunk benne, hogy a mainál egy kicsit acélosabb szerepléssel előrébb lendíthető a közös szekér kereke.

Hajrá Magyarok!


Fotó: FB

2022.08.31.

Hozzászólások