Tisztes helytállás a nyitónapon

Megmaradt a lehetőség a feljebb lépésre

- Huszti György írása -

Rózsa Csicsi helytállt, és túl van élete első LPGA körén. Az ígéretes első kilenc szakasz után (-1 eredmény) sajnos a hátsó kilenc nem igazán sikerült jól, a phoenix-i sivatag Wildfire golfpályáján. A torna nyitó napját követően a T90 pozícióban található a 144 játékost felvonultató mezőnyben.

Csilla score kártyáját 3 birdie és 4 bogey színesíti. A Fairway-t drive-jaival 71%-ban találta meg, míg 50%-ban érte el regulárban a green-eket (GIR). Átlagosan, green-enként 1,6 gurítása volt a tizennyolc szakaszon. 

Jelenleg a mezőnyt a francia Celine Boutier vezeti -8 eredményével. A 26 éves versenyző a világranglista 89. helyéről kezdte meg a hétvégi tornát, hét évesen kezdett el golfozni, három éve tagja az LPGA vándorcirkuszának, ázsiai származása és az amerikai Duke egyetemen golf ösztöndíjjal diplomázott.

Csicsi az első körnek - a hétfői sikeres selejtezőt követően - már új CADDIE-vel vágott neki, mert a keddi gyakorló napon úgy érezte nem működik megfelelően a „kémia” közte és - az eredetileg csak a hétfői napra beugrott - golfsegédje között. Mivel ezen a hétvégén szünetel a Symetra Tour, így az egyik ottani játszótársa profi CADDIE-jét vette “kölcsön” az arizoniai kalandra, aki - nézőként ugyan, de mindenképp - ezen a versenyen tartózkodott volna. A magyar játékos egyébként, legközelebb a jövő héten találkozik újra saját CADDIE-jével Kaliforniában, akit a múlt héten Floridában hagyott hátra (hiszen akkor még úgy tűnt, hogy csak egy napra ugrik át Arizonába selejtezni). De talán ennyi elég az amerikai földrajzból! 

A mai megmérettetésben Csilla a fülöp-szigeteki Clariss Guce-val egy flight-ban, közösen harcolt, aki jó pajtása a magyar lánynak. Az indulás előtt kifejezetten örültek mindketten, hogy lesz mellettük egy ismerős arc, az új, szokatlanabb körülmények között. Úgy tűnik, ez a helyzet egyelőre Clarissnak kedvezett jobban aki -4 eredményével, egy újonctól igencsak kimagasló  T12 pozícióban várhatja a holnapi folytatást. Mint ahogy mi sem tehetünk mást, mindössze az újabb csodát várjuk ettől a 22 éves, fiatal magyar lánytól, mégpedig hogy holnap valahogy elcsípje a CUT-ot (jelenleg mindössze két ütésre van ettől) és ezzel továbbírja a magyar sporttörténelmet. 

(Holnap, magyar idő szerint vélhetően a kora esti órákban, ugyanezen flight társakkal, de a tízes elűtőröl indulhat neki a küldetésnek).


A cikkben szereplő fotók forrása: LPGA.com

2019.03.21.

Hozzászólások