Tisztelet az újkori első elnöknek

Addig létezünk, ameddig emlékeznek ránk



Szombaton (június 19-én) ismét sor kerül - természetesen hagyományosan Kisorosziban - a Gáti Ferenc Emlékversenyre. A magyar golfélet jelenkori játékosainak alighanem kevés fogalmuk lehet arról, hogy mennyi mindent köszönhetünk a Magyar Golf Szövetség első elnökének. Talán még arról is érdemes lenne elgondolkodni, hogy Emlékversenyét a jövőben ranglistaversennyé avanzsálják (ahogyan erre régebben több alkalommal példa is akadt). Mindenesetre aki teheti, rója le tiszteletét szombaton a Magyar Old Course-on, a Kisoroszi szigetcsúcs alatt.

--- --- ---

Fogadjátok szeretettel Bodor Tibor tanár úr, a hazai bírók doyen-jének gondolatait Dr. Gáti Ferenc kapcsán:

Az öreg golfozók körében az a történet járja, hogy az újkori magyar golf bölcsője Kubában ringott. Fidel Castro ugyanis a havannai golfpályát nem szántatta fel, hanem hagyta működni. Természetesen a halandók számára nem volt belépés, csak az imperialisták használhatták. Praktikus megfontolásból, így könnyebb volt az ellenséget megfigyelni, mivel egy helyen voltak, és nem kellett utánuk szaladgálni. Azért néhány megbízható egyén, akinél nem kellett tartani attól, hogy a kapitalizmus hálójába kerül, mégis bejuthatott.

Gáti Ferenc agrár- és vegyészmérnök volt, aki az ENSZ UNIDO talajtani szakértőjeként tevékenykedett Kubában 1970-1974 között. Utólag visszatekintve emellett szervező zseni is volt. Amikor hazajött, elhatározta, hogy itthon feléleszti hamvaiból ezt az 1952-ben betiltott osztályidegen sportágat. Nem volt egyszerű, öt év kellett hozzá. Elsőként az elvtársakat kellett meggyőznie a golfsport engedélyezéséről. A végső döntő érv az volt, hogy ha Castrónak lehet, akkor nálunk miért ne lehetne. A többi már történelem.

- 1976-ban megszerezte Kisoroszi mellet egy legelő használati jogát golfpálya céljára. Összehozott egy lelkes golfozó társaságot, a megmaradt régiekkel kezdve, akikből megalakított egy golf szakosztályt. Elintézte, hogy azt befogadja a Gyeplabda Szövetség, mivel golf szövetség nem volt. Az amatőr golfozók önkéntes munkával a legelőn hevenyészett pálya szakaszt alakítottak ki, amelyen már játszani is lehetett.
- 1979-ben megalapította a Kék Duna Golf Clubot, amelynek első elnöke lett. Elkészült a kisoroszi pálya terve, és megkezdődött az első pályaszakasz építése, amely a tagság tagdíjából, társadalmi munkájából, önerőből valósult meg.
- 1988-ban átadták a Kisoroszi pálya első 9 szakaszát.
- 1989-ben elnökletével megalakult a Magyar Golf Szövetség, amely egy hónap múlva tagja lett mind az Európai, mind a Nemzetközi Golf Szövetségnek. Az elnöki tisztséget a szövetség megalakulásától 1994-ig viselte.
- 1990-ben az MGSz megrendezte 1951. után az első, 1911. óta a harmincadik magyar golf bajnokságot, amelyen még játszott Mérei Lóránd, az egyedüli olyan golfozó, aki a harminckilenc évvel korábbi bajnokságon is versenyzett.

--- --- ---

Nevezni ITT tudsz a Gáti Ferenc Emlékversenyre

2021.06.15.

Hozzászólások