Tiger visszatér a pályára

Biztos benne az ikon


- MTI/dpa hír -


Steve Stricker, az amerikai Ryder Kupa-csapat kapitánya  elmondta, hogy Tiger Woods felépülése jól halad, a világ legismertebb golfozója optimista a jövőjével kapcsolatban, és biztos benne, hogy visszatér a pályára.

A 45 éves, tizenötszörös Major-győztes Woods február 23-án szenvedett autóbalesetet Los Angeles közelében. A kocsija lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt. A játékos jobb lábszára és bokája roncsolódott, nyílt törései voltak, több órán át operálták, és a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. Később kiderült, hogy a balesetet gyorshajtás okozta.
A történtek után egyelőre bizonytalan, hogy Woods mikor térhet vissza.

"Sokat beszélgettem Tigerrel, hiszen ő is része a Ryder Kupa-családnak" - nyilatkozott Stricker. "Ezúttal nem tud a rendelkezésünkre állni mint a segítőm, mert tart a rehabilitációja, amely jól halad. Egyre jobban van, jól érzi magát, és minden úgy zajlik, ahogy kell."

A Ryder Kupa a golfozók legrangosabb csapatversenye, az amerikai és az európai válogatott hagyományos összecsapása, amelyre idén a Wisconsin állambeli Whistling Straitsben kerül sor szeptember 24-26-án.


Fotó: Dkoding

2021.09.09.

Hozzászólások