Tetten ért puha korlát

A konkrét számok nyelvén


- Bodor Tanár úr jegyzete -


Sikerült élesben rajtakapnom a WHS rendszer puha korlátját működés közben, amit most örömmel osztok meg golfozó társaimmal. Íme:

Egy játékos a legutóbbi versenyén nettó 71 ütést teljesített, és ezzel 37 nettó Stableford pontot szerzett. Vagyis 1 ütéssel jobbat játszott a hendikepjénél, amit az EGA rendszerben ezzel az eredménnyel 0,5 tizeddel javított volna.

A WHS azonban nem így működik. Érdemesnek tartom bemutatni az esetet, mert tanulságos. A matekot kihagytam, de zárójelben a konkrét számokról a jobb érthetőség kedvéért nem mondhattam le. Tehát:
- Az újonnan megjátszott eredményeltérés (33,6) bekerült a legjobb nyolcba, ahonnan azonban kiesett egy tavalyi jó eredmény (34,0), mivel az idő múlásával a 21-ik helyre került.
- Ezzel a legjobb nyolc eredmény átlaga, az új hendikep index (34,8) magasabb lett, mint az eredeti index (34,6) volt. A játékos tehát rontotta a hendikepjét.
- Azonban 20 eredmény fölött már létezik puha korlát, amelynek értéke a játékos alsó hendikep indexe (31,2) plusz három, vagyis (34,2).
- A kiszámított új hendikep index (34,8) ezt meghaladta, de nem érte el a kemény (36,2) korlátot. Ezzel a puha korlátozás hatályba lépett.
- Eszerint a növekedés (0,6) tizeddel ment a puha korlát (34,2) fölé, így a rontásnak csak a felével (0,3) számol a hendikep rendszer.
- Ezáltal az új hendikep index (34,5) lesz, ami kisebb, mint az eredeti (34,6) volt. Tehát a játékos végül 0,1 tizeddel javított.


És ahogyan mindezt a valóságban megjeleníti a GOLFiGO

Tanulság: Még ha jobban is játszunk a hendikepünknél, előfordulhatnak meglepetések.
- Mégis rontunk, mert az új hendikep nem csak az utolsó eredménytől, hanem még hét másiktól is függ.
- Mégsem rontunk, mert a hendikep növelését a (puha és kemény) korlátok leszabályozhatják akár úgy is, hogy a rontásból javítás lesz.


Fotó: Pinterest

2021.06.20.

Hozzászólások