Táblás ház a zirci ranglistán

De, ki viheti a szobrot?


- Véh Balázs beharangozó írása -


Az új szövetségi normáknak megfelelően vasárnap kerül megrendezésre a következő ranglista verseny a Forest Hills Golf Clubban. A versenyszabályzat értelmében délelőtt és délután is lesz indítás, a népes mezőny az eredeti kiíráshoz képest fél órával korábban, azaz 8.30-kor vág majd neki a bakonyi lankáknak folyamatos indítással az egyes elütőről. 

Az MGSZ ilyen esetekre meghatározott előírásai szerint 4 fős flightok lesznek, lehetőség szerint azonos elütőről játszók kerülnek egy csoportba és növekvő hendikep sorrendben, 10 percenként startolnak majd a versenyzők.
Ültetett étkezésre a pandémiás korlátozások miatt ezúttal sem lesz lehetőség, a Forest Hills rendezői az induló csomag mellett a versenyt követően a tavaly már jól vizsgázott Kolbice elvihető street food étkezéssel kedveskednek a golfozóknak.

Április 16-tól a járványügyi korlátozások betartásával a klubház és a vendégház üzleti célú szállóvendégeket is fogad, ha valaki össze szeretné kötni a kellemest a hasznossal.

Nevezni kizárólag a GOLFiGO felületén lehet, a versenykiírás aktualizált állapota ugyanitt megtekinthető. Már most 80 fő körüli létszám ígérkezik, közülük a legalacsonyabb hendikeppel rendelkezők indulnak délelőtt, így várhatóan valahol a 18-as HCP környékén osztódik a mezőny. A délutáni indítás terv szerint egy óra tájban kezdődik, az utolsó flight legkésőbb 14:40-kor rajtolhat el, így napnyugtára mindenki kényelmesen beérhet.

A játék tempóját forecaddie-k segítik a problémás helyeken, és az igen feszesnek ígérkező menetrend miatt a bírók ezúttal a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektetnek a játékidő betartására, reméljük, ebben minden játékos partnernek bizonyul majd.
A létszám 96 főben tetőzik, jelentkezni szombat délig lehet, a startlista szintén a versenyt megelőző délután négytől megtekinthető a GOLFiGO oldalán.

Fődíjból ezúttal kettő is lesz, mind a női, mind pedig a férfi legjobb bruttó stroke gazdája egy golfozót ábrázoló szobrot vihet haza, a nettó kategóriák helyezettjei pedig serlegekkel gazdagodnak.
A pálya a megszokott nívót hozza, puha és befogadó greenekkel és az amatőr golfnak kedvező sebességgel. Az évszaknak megfelelően kitisztított hatalmas területek jó idő esetén nagyszerű lehetőséggel kecsegtetnek a hendikep javításhoz!

Fotó: Kállay Tamás

2021.04.13.

Hozzászólások