Szövetségi Versenyek 2021.

Ceruzás dátumok, plajbászos helyszínek


Jakobi András MGSZ Versenyigazgató és Makszin Áron MGSZ Főtitkár a 2020-as Klubcsapat Bajnokságon

- Huszti György írása -


A klubokkal lefolytatott körtelefon hívásoknak köszönhetően erősen körvonalazódni látszik a magyar golfsport 2021-es szövetségi versenyszezonja, így nagy örömmel osztjuk meg Veletek tudásunk, még ha esetleg némely esetben akár lyukra is futhatunk “jövendölésünkkel”. Amennyiben hinni lehet a kirakós mozaikdarabkák egymás után helyezését követően kialakult képnek, több érdekes és örömteli megállapítást is tehetünk. 

Például azt, hogy a Pannonia foglalja majd keretbe a jövő évet, hiszen feltehetőleg az év első két, illetve utolsó szövetségi versenyére is az etyeki dűlők szomszédságában kerülhet sor. Úgy tűnik, hogy az MGSZ nem szívesen engedné el az idei évben sikeresen debütált Winter Cup-ot, és bár alighanem a jövő év elején az utazási lehetőségeink még a nulla irányába konvergálnak majd, de mégis megrendezik a “téli” derbit”, amelyre - rendhagyó és alighanem kivételes módon - a Pannonia Golf & Country Clubban kerül majd sor. A Juniorok azonban, bár évek óta gondolkodás nélkül fordulhattak az alcsútdobozi lankák irányába, ha a legfiatalabbak Nyílt Bajnokságáról volt szó, jövőre a balatoni nyár közepébe vethetik majd magukat (vélhetően a covidi idők alól ki- és felszabadulva), ehhez persze alighanem szükségeltetik majd az új tulajdonos áldása is (aki a pletykák szerint decemberben veheti majd birtokba új provinciáját).

Emellett fölöttébb örvendetes, hogy jövőre sportágunk “visszakaphat” egy régi jó (és szép) ismerőst, hiszen Bükfürdő újra bekapcsolódhat a hazai és nemzetközi vérkeringésbe is, mégpedig a Szenior Nyílt Bajnokság házigazdájaként, illetve még az is egy nyitott kérdés, hogy a madarak földjén sor kerül-e jövőre a MidAm (nem nyílt) Bajnokságra, ez esetben a harmincon túliak társasága is két Bajnoksággal számolhatna (akárcsak a Felnőtt korosztály.

A megsüvegelendő tények táborához tartozik az a hír is, hogy jövőre a Zala Springs kiváló csapata két nemzetközi megmérettetésen is bizonyíthatja rátermettségét.

Íme - a még formálódó - 2021-es szövetségi versenynaptár:

Március 26-28. környékén, II. Winter Cup - Pannonia
Május 8-9., XXXII. Magyar Kupa - Pannonia
Május 28-30., X. MatchPlay Nyílt Bajnokság - MGC Kisoroszi (itt a helyszín még változhat)
Június 25-27., LXI. Magyar Bajnokság - MGC Kisoroszi
Július 23-25., XLIII. Magyar Nyílt Bajnokság - Zala Springs
Augusztus 13-15., XXXII. Junior Nyílt Bajnokság - Balaton
Szeptember 3-5., IX. MidAm Nyílt Bajnokság - Zala Springs
Szeptember 14-16., XXXII. Szenior Nyílt Bajnokság - Birdland
Október 1-2., XXI. Klubcsapat Bajnokság - Old Lake
Október 8-9., VI. GolfÜnnep - Pannonia

Jelenleg tervezés alatt:
Szeptember 24- 26., MidAm Magyar Bajnokság - Birdland


Ceruzával már mindenképpen érdemes beírni a fentebbi dátumokat a jövő évi naptárakba, aztán persze majd meglátjuk, mit hoz a hivatalos - és pennás - jövő.


Fotó: Szabó Péter / MGSZ

2020.11.21.

Hozzászólások