Szerencsére elmaradt a Tigrisvágás

79-en élték túl a “mészárlást” Kaliforniában


- Huszti György írása -


22 évet követően ismét az USA nyugati partján rendezik a PGA Championschip-et, a négy nagy Major torna egyikét. Idén a kaliforniai Harding Park lesz a házigazdája az 1916-ban alapított Major tornának, amelyet jellemzően a keleti parton rendeznek meg, ebben az évezredben először jár a torna a “vadnyugaton”, hiszen utoljára 1998-ban (Seattle) rendezték az USA “baloldali” partvidékén a versenyt. A San Franciskó-i helyszín most debütál, korábban még egyetlen Major versenynek sem adott otthont. Ez a 102. PGA Championship, érdekesség hogy 1957-ig MatchPlay formátumban játszották és csak 1958-tól kezdődően lett StrokePlay (négy kör) a játékforma.

Korábban minden évben ez volt a majorok záró (negyedik) versenye és az amerikai Labor Day előtti hétvégén rendezték (augusztusban), tavaly azonban előre ugrott és a májusi Memorial Day előtt rendezték meg, ezt a “hagyományt” idén is követték volna, de a COVID-19 közbeszólt, így a mostani augusztusi hétvége lett a nyerő, természetesen nézők nélkül, mint ahogy már az is eldőlt, hogy a következő Major tornát, a US Open-t is taps és ováció nélkül rendezik majd meg (sőt oda még az idei selejtezők is elmaradnak majd). A koronavírus-járvány miatt egyébként a teljes idei Major programot át kellett már írni, így 2020-ban majd  a november 12-én startoló Masters-szel zárulhat a sorozat. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ott lehetnek-e majd szurkolók a helyszínen, ez - nyilván - majd az akkori járvány helyzettől függ. (A negyedik Major-versenyt, a The (British) Open Championshipet már korábban törölték az idei programból.

De most vissza a kaliforniai Arany Kapuhoz, ahol a verseny győztese, amellett hogy 1 980 000 dollárral lesz gazdagabb (az össznyeremény 11 millió dollár), a következő évek versenyeire is bebiztosítja magát (hasonlóan a többi major versenyhez). Hiszen a nyertes a következő három évben meghívást kap a másik három Majorra, illetve karrierje végéig a PGA Championship-re. Emellett 5 évig garantált PGA kártyát kap, és hét évre garantált a European Tour kártyája is. A PGA az egyetlen Major amelyen amatőr játékos nem szerezhet indulási jogot, tekintve a nevére is (Profi Golfozók Szövetségének Bajnoksága) így tehát, idén is 156 profi játékos indult neki, hogy megküzdjön a híres Wanamaker Trófeáért. 

Az első két napon már túl is van a mezőny, így hát a cut-oláshoz érkeztünk. A pálya nehézségi fokára jellemző, hogy bár a világ legjobb játékosai indultak a versenyen, ennek ellenére plusz egyes összeredmény is elegendő volt a cut túléléséhez. Rendkívül szűk fairway-ek, több mint marasztaló rough-ok, már akár egy arasznyi tévesztést követően is, illetve kicsi, nagyon gyors és sokszor jól védett green-ek. A T60. (79) játékos között becsúszott a záró két napra a  veterán lefty”Phil Mickelson, mint ahogy a friss világelsőnek Justin Thomas-nak is “elegendő” volt a pluszos score. A négyszeres PGA Champ’ győztes Tiger Woods a két nap alatt összeszedett EvenPar eredményének köszönhetően szerezte meg a szombat-vasárnapi játékjogot a Par70-es pályán. 

Az első két versenynapot követően a kínai Li lehet a legjobb kedvű versenyző

A szombati “movingday” megkezdése előtt a kínaiak üdvöskéje Haotong Li vezeti a mezőnyt, két ütéses előnnyel (-8) az üldözők előtt. Őt követi egy hatos csapat (mindannyian -6 összetett score-al), amelynek tagja az angol Tommy Fleetwood, aki hosszú évek óta mindig “ott van”, de sosem ér ODA (a legelejére), ki tudja, talán éppen most törik majd meg a jég. A peloton boly tagja még Brooks Koepka, aki az elmúlt két évben megnyerte ezt a Major versenyt, persze azok más-más pályákon voltak, de ennek ellenére, Brooks-nak igen jó sansza van a triplázásra, aki egyébként a cut túlélésével elmondhatja magáról, hogy egymás után ez volt a 23.(!) olyan Major versenye, ahol versenyben maradt a záró két napon. Ez a jelenlegi aktív játékosok között az első - és kiugróan magas - szám, a második legjobb mutatóval e tekintetben Tommy Fleetwood, illetve Webb Simpson rendelkezik (“mindössze” 12. egymást követő Major verseny cut túléléssel). De szintén ugrásra kész a T2. helyen az ausztrál “furi” putter-es Jason Day, illetve a korábbi világelső angol Justin Rose is. Érdekesség, hogy a sógorék golfsportjának jeles képviselője Bernd Wiesberger az igen előkelő T11. (-5) helyen várhatja a szombatot, az Ő legjobb Major eredménye egy T15. helyezés még 2014-ből (éppen a PGA Championship-ről).

Magyar idő szerint 17:10 perckor indul útjára a harmadik nap - a páratlan számú továbbjutó következtében -  egy egyszemélyes flight-al (a kanadai Hughes Mackenzie fog hamar végezni). A mai záróflight (Li és Fleetwood) éppen éjfélkor startol el.


Fotók: GolfDigest

2020.08.08.

Hozzászólások