Az élet különös és törékeny AJÁNDÉK. Sokáig úgy hisszük, végtelen a mi IDŐNK, hogy a holnap majd magától értetődően megérkezik, és egyszer majd lesz alkalom mindarra, amit ma halogatunk. Aztán történik valami, ami egyetlen pillanat alatt összetöri ezt az ILLÚZIÓT, és rádöbbent minket arra, hogy semmi sem biztos, csak A MOST.
Harminckét(!) év – kimondani is felfoghatatlanul kevés, mégis egy teljes világ fér bele: álmok, nevetések, küzdelmek, remények és kimondatlan mondatok. Mostantól már az Udvari pálya sem lesz ugyanaz, egy kicsit mindig ott lesz majd a levegőben a mosolya amikor megérkezünk a klubházhoz.
Az élet nem feltétlenül hosszúságában mérhető, hanem abban, ahogyan jelen voltunk benne. Abban, ahogyan hatottunk másokra, ahogyan egy vöröskés mosollyal könnyebbé tettünk egy napot, vagy egyetlen szóval erőt adtunk valakinek akkor, amikor talán észre sem vettük. Mindannyian nyomot hagyunk egymásban, sokszor észrevétlenül, és ezek a nyomok nem tűnnek el azzal, hogy valaki távozik, velünk maradnak az emlékeinkben, gesztusokban, félmondatokban, egy-egy ismerős dallamban vagy hirtelen feltörő gondolatban.
Velünk maradsz Szandra, itt marad kedves személyiséged, nyugtatóan bíztató mosolyod, felcsillanó kis kacajod!
Az ilyen veszteségek mindig csendesen tanítanak.
Arra, hogy jobban figyeljünk egymásra. Hogy ne halogassuk az ölelést, a beszélgetést, a bocsánatkérést vagy azt, hogy kimondjuk: fontos vagy nekem. Hogy merjünk élni, merjünk jelen lenni, és ne vegyük természetesnek sem a kapcsolatainkat, sem a napjainkat. Mert minden pillanat egyszeri és megismételhetetlen, még akkor is, ha a modernkori rohanásban gyakran siklunk el felette.
Ma sajnos egy képtelenül fiatal életre kell emlékeznünk, de közben egy kicsit magunkra is. Arra, hogy az élet nem egy ígéret, sokkal inkább egy lehetőség. Egy törékeny, mégis gyönyörű lehetőség, amelyet addig kell megbecsülnünk, amíg megadatik számunkra...és hogy mennyire apró minden "fontos" dolog!
Isten Veled Szandra, reméljük, hogy így vagy úgy, de még összefuthatunk!