Sosem látott mezőny

Százas lista, egy tucatnyi nemzet


A Zala Springs Golf Resort felkészülten várja a SzuperSzázas mezőnyt

- Huszti György beharangozója -


Szinte sosem látott erősségű mezőny gyűlt össze a hétvégi Hungarian Open-re. Régóta sejthető volt, hogy ha végre egy nemzetközileg is "elismert" golfpálya (megfelelő pályakondiciókkal, megfelelő szálláslehetőséggel, megfelelő étteremmel, egyéb szolgáltatásokkal) kapja meg a lehetőséget, akkor erős nemzetközi indulók is beköszönhetnek (persze, ha a Covid sem szól közbe).

Még szerencse, hogy egy megszállott Apuka “kiverte a balhét” a közösségi fórumon, így “már” három héttel a nevezési határidő előtt megszülethetett az angol nyelvű versenykiírás (képzeljük el mi történhetne, ha pl. már az idei év végén megszületne a jövő évi kiírás, ahogy az a fejlettebb golfnemzeteknél (pl. szlovák, román) lenni szokott. Innen már csak egy másik megszállott hülyegyerek kellett aki a szlovák/cseh, illetve a szlovén FB golfcsoportokba elhelyezte az online nevezési linket és láss csodát, máris egy olyan mezőny gyűlt össze, amelyre nem igazán volt még példa hazánkban. Jelesül, 26 játékos pluszos hendikeppel rendelkezik (a női mezőny legjobbjai pl.: +3,7, +3,0, +2,9), a legjobb negyven(!) játékos max. kettes hcp-vel, míg a legjobb hetven(!) single hcp-vel nevezett. 

A legjobb negyvenbe egyébként, mindössze 7 magyar játékos fért be. KIváncsian várhatjuk tehát, hogy odaér-e magyar játékos a Top5-be akár a férfi, akár a női vonalon, illetve hogy hogyan birkózik meg ez az elit mezőny a zalacsányi hátsó elütőkkel, és a green-ekkel (amelyekről a korrektség kedvéért el kell, hogy mondjuk, miszerint a “Majorság” idejében jobb állapotban voltak).  Az is egy érdekes kérdés lehet, hogy az éppen 100 fős mezőnyből, amelynek csupán 58%-a magyar, mennyi honfitársunk lesz versenyben vasárnap (a cuttolást követően). Tekintve, hogy mindkét nem esetében (szerencsére itt egyelőre több nincs), 75%-nál húzzák meg a szombat esti vonalat, véleményem szerint erősen pozitív meglepetés lehetne, ha 20-25 játékosnál több hazai játékos állhatna elütőre vasárnap reggel, példának okáért e sorok irója is teljes lelkinyugalommal foglalhatna vasárnapra repjegyet bárhova, de így legalább utazás nélkül láthat egy kis nemzetközi elitgolfot ?

Persze soha ne adjuk fel a reményt, hajrá magyar golf, hajrá magyarok!


FRISSÍTÉS:
A cikk megírását követően a verseny szervezői újabb három (szlovákiai) nevezést fogadtak el (két fő +hármas és egy hatos hendikepú játékosét), így a cikk egyes részletei már nem tűpontosak, ugyanakkor a verseny mezőnye még erősebb lett.


Fotó: caddie.hu

2021.07.20.

Hozzászólások