
Rózsavölgyi János barátunknak mindössze 67 év és még néhány hónap jutott, de “fiatal” kora ellenére gyakorlatilag sikerült halhatatlanként távoznia közülünk tavaly augusztusban. János - többek között - egy olyan keddi mozgalmat hozott létre a semmiből, amely alighanem még akkor is fennmarad majd, amikor már mi sem leszünk itt.
Minden bizonnyal nem sok olyan magyar golfozó van hazánkban aki ne vett volna részt legalább egy keddi férfinapon a tatai Old Lake Golf Club pályáján. Ez egy igazi alulról jövő kezdeményezés, egy igazi sikertörténet, A valódi, elszánt szívemberek szinte már az elején felismerték, hogy itt végre nem egy mesterséges és műanyag közösségépítés zajlik. Éppen ezért a hosszú-hosszú évek alatt “tömegek” álltak be a mozgalom mögé, mellé. Magyar pályákon és versenyeken szinte soha nem látott támogatóparádé - és soha nem látott szponzorfal - gyűlt össze, hála a szorgos, állhatatos társadalmi munkának. Alapvetően egy kis köpcös golfőrült hozta össze a már-már halhatatlanság állapotát. Rózsavölgyi János főkolompos, aki az első évben bizony többször egyedül állt a keddi esőben a tatai platánok alatt, játszótársakra várva, de Ő nem hátrált.
Most - hagyományteremtő jelleggel - ismét játszótársakat keresünk. Ha csak egyszer is jártál a János által szervezett versenysorozat valamely versenyén, tisztelettel kérünk gyere el, augusztus 18-án (kedden) arra a különleges FérfiNap-ra, amelyet János emlékének szentelünk.
(Kérjük, ha módodban áll fekete felsőben vegyél részt az eseményen.)
Köszönjük az Old Lake Golf Club menedzsmentjének szinte példa nélküli hozzáállását és támogatását, amelynek következtében a tatai klubtagsággal nem rendelkező játékosok mindössze 9.900 Ft-ért vehetnék részt a Rózsavölgyi EmlékKedd-en.
Gyere el, mert egy közösség attól válik igazán erőssé, hogy nem felejti azokat a hétköznapi hőseit, akik egykoron nemcsak részei voltak a csapatnak, hanem formálták is azt. Az igazi közösségépítők hidakat építenek emberek között, jelenlétükkel összetartanak társaságokat, és olyan hagyományokat hagynak maguk után, amelyek túlélnek akár generációkat is. Az emlékezés nem csupán tiszteletadás, hanem annak felismerése is, hogy amit ma közösségnek nevezhetünk, abban az ő munkájuk, idejük, szívük és lelkük is benne él tovább. Amikor egy társaság méltón őrzi egy ilyen EMBER emlékét, valójában saját értékeit is őrzi, hiszen az emlékezés így nem a múltról szól csupán, hanem arról is, hogy milyen emberekké szeretnénk válni magunk és egymás számára a jövőben.
Helyszín: Old Lake Golf Club, Tata
Időpont: Augusztus 18. (kedd) 14:00 óra
Tisztelet - Örökség - Emlékezés - Hagyományteremtés
Nevezni ITT tudsz az EmlékKeddre!