Rózsa Csilla és az amerikai álom

Meddig repíthet a hazai szél?

- Király Levente írása - 

A hazai golfsport legjelesebb képviselője, Rózsa Csilla immár harmadik éve a világ első számú profi női versenysorozata, az LPGA Tour előszobájának számító Symetra Touron vitézkedik, ahol jó szereplés esetén nemcsak az LPGA-re szerezhet belépőt, hanem az olimpiára is kvalifikálhatja magát. Mivel a női profi golf nem mondható közismert témának Magyarországon, az alábbiakban megkísérlem nagy vonalakban összefoglalni, mit is érdemes tudni ezekről a versenysorozatokról, illetve Csilla esélyeiről.

Talán kissé meglepő, de a női profi golfnak, legalábbis az Egyesült Államokban, tekintélyes múltja van, hiszen az LPGA-t (Ladies Professional Golf Association) közel 70 éve, 1950-ben alapította tizenhárom prominens golfozó hölgy – és már előtte is voltak próbálkozások egy női versenysorozat létrehozására. Az LPGA hamar átütő sikereket ért el, aminek köszönhetően nem csupán elfogadottá, hanem fokozatosan egyre több országban kimondottan népszerűvé is vált a női golf. Az LPGA a mai napig a női golf legfontosabb szervezete, aminek legegyértelműbb jele, hogy a versenysorozatuk, az LPGA Tour kimagasló szerepet játszik a női profi golfban (még sokkal inkább, mint a PGA Tour a férfiak esetében).

Az LPGA Tour nagyon mély gödörből állt fel a 2008-as gazdasági világválság után, ám az utóbbi években újra régi fényében csillog, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy soha nem látott magasságokba kezd emelkedni. Egyre több a verseny, a szponzor, az élő tévéközvetítés, és ezek hatására a pénzdíjak is folyamatosan kúsznak felfelé: az idei 33 versenyen összesen 70,5 millió dollárt lehet keresni. Ráadásul a kevesebb állomás miatt jobban koncentrálódik a mezőny, vagyis a nőknél sokkal több tornán áll rajthoz az összes világsztár egyszerre, mint a PGA Touron, így azok szórakoztató értéke szinte mindig nagyon magas.

Az LPGA Tour az a versenysorozat, ahová Rózsa Csilla már gyerekkora óta vágyik, és jelenleg közelebb van hozzá, mint bármikor. Csicsi golfhoz való tehetsége korán megmutatkozott, és bár kétségtelen hátrány olyan országból indulni, ahol a golfnak nincs kultúrája, biztató amatőr karrier után 18 évesen profinak állt, akkor ugyanis óriási bravúrral sikerült kvalifikálnia magát a vezető európai profi női versenysorozat, a Ladies European Tour 2015-ös szezonjára. Utólag elmondható, hogy túl korai is volt ez számára, abban az évben nem tudott megragadni a mezőnyben, és bár a következő szezont még Európában töltötte, a hosszú távú célja mindig az volt, hogy megpróbáljon ott érvényesülni, ahol a profi golfot a legmagasabb színvonalon űzik: Amerikában.

A kvalifikációs sorozaton, az úgynevezett Q-Schoolon 2016 végén ugyan az LPGA Tourra nem sikerült bejutnia, ám így is fontos eredményt ért el, hiszen státuszt szerzett a Symetra Tourra, ami az LPGA hivatalos előszobája, onnan ugyanis a kereseti lista első tíz helyezettje minden évben automatikusan felkerül a "nagyok" közé. Csilla az első két Symetrás idényében a középmezőnyhöz tartozott: 2017-ben 17.260 dollárral a kereseti lista 49. helyén zárt, tavaly pedig 20.411 dollárral az 52.-en. Ezekből az összegekből látszik, hogy a Symetra Touron nem egyszerű anyagilag sem boldogulni (egy versenyző éves költsége legalább 30-40 ezer dollárra rúg), a női golfra egyébként is hatványozottan igaz, hogy csupán a piramis legtetején lévők tudnak belőle jól megélni.
Az elmúlt három évben az LPGA Tour kártya megszerzéséhez 60-70 ezer dollár között kellett keresni a Symetra Touron, ez minden bizonnyal idén is így lesz. Ennek elérése Csilla idei legfontosabb célja, amihez a szezonnyitón meg is adta a kellő alaphangot, hiszen kiváló játékkal a holtversenyes ötödik helyen végzett a SkyiGolf Championshipen, amiért közel 10 ezer dollárt kapott. Mivel a múlt heti győztes hölgy már LPGA-tag, ő nem számít bele a Symetra kereseti listába, így azon Csicsi jelenleg a negyedik helyen áll, ami biztató kezdet, persze egyetlen verseny után még nem jelent igazán sokat.

A jó szereplés a hivatalos női világranglistán (másik nevén Rolex Rankings) is sokat segített Csillának egy másik nagy álom eléréséhez, az olimpiai részvétel kiharcolásához. Az olimpiai golfversenyre ugyanis a világranglistáról lehet kvalifikálni, de mivel nemzetenként csupán két versenyző indulhat (kivéve a ranglista első 15 helyét, ahonnan egy országból négyen is részt vehetnek majd a játékokon, ez azonban valószínűleg csak a koreai versenyzőket fogja érinteni), ezért a kis golfnemzeteknek is van esélyük játékost küldeni Tokióba.

A világranglista minden hétfőn frissül, működésének lényege, hogy mindig az előző 104 hét eredményei számítanak bele, ráadásul különböző súllyal. Egy adott versenyen szerzett pontszám mindössze 13 héten át kerül egyszeres szorzóval a játékos összpontszámába, onnantól kezdve minden héten egyenlő mértékkel csökkentve esik a latba. Az összpontszámot még elosztják a játékos világranglistás versenyeinek számával, de minimum 35-tel, így jön ki az az átlagpontszám, ami alapján rangsorolják a versenyzőket.

Csilla a legfrissebb világranglistán a 603. helyen áll 0,06 átlagponttal – a jó hír, hogy a Symetra Tour állomásain még a 30. helyen végzők is szereznek pontot, a rossz, hogy a győztes is csak 4-et kap. Csicsi múlt heti holtversenyes ötödik helyezése 0,88 pontot ért, míg az utolsó pontszerzők 0,2-vel gyarapodtak, látható tehát, hogy „fejnehéz” a pontozás, a top 3 után már nincsenek igazán nagy különbségek.

Az olimpiai kvalifikációhoz szinte biztosan a legjobb 400-ba kell majd kerülni jövő nyárig, amihez előreláthatóan körülbelül 0,2 átlagpontig kellene feltornásznia magát Csillának. Ez nem lesz könnyű feladat a Symetra Tourról, de közel sem elérhetetlen. Fontos megjegyezni, hogy ugyan a magyar sport erősen olimpiacentrikus, az LPGA-re való feljutás sportértéke nagyobb – a kettő ugyanakkor kéz a kézben jár, hiszen ha sikerülne játékjogot szereznie az LPGA Tour következő szezonjára, az ahhoz szükséges eredményekkel már önmagában sokat lépne előre a világranglistán, az LPGA-n pedig, mivel ott sokkal több pontot lehet szerezni a tornákon, akár egyetlen jó helyezéssel is be lehetne biztosítani az olimpiai kvalifikációt.


A témába vágó, néhány érdekes, szakmai oldal:
Női világranglista (Rolex Rankings): rolexrankings.com
Symetra Tour kereseti lista: symetratour.com

 

A cikkben szereplő fotók forrása: Csicsi támogatói oldala - gofundme.com/csicsirozsa

2019.03.14.

Hozzászólások