Próbalendítésről ismételten

A felelősség büntetéssel jár


- Bodor Tanár úr jegyzete -


A próbalendítésről korábban többször volt szó, de ismételten rendre újabb kérdések merülnek fel vele kapcsolatban. Tulajdonképpen érthető, ugyanis ha belegondolunk, versenyen egy amatőr több próbalendítést hajt végre, mint tényleges ütést – persze hogy emiatt többször találkozhat problémával.
Múltkoriban egy golfozótárstól hallottam, hogy neki azt mondták, hogy a próbalendítéssel elmozdított labda esetén nincs büntetés. Mert hogy az nem szándékos ütés. Akárki mondta, több dolog is keveredik benne, jobb lesz ha tisztázzuk.

(1) A próbalendítés valóban nem ütés, mert nem a labdára irányul. Az ütések közé beszámítani semmiképp nem szabad.
(2) Ha a próbalendítéssel a labdát elmozdítjuk, az véletlennek minősül, de NEM vétlennek! – a játékos felelős érte. Akkor is, ha az ütő hozzá sem ért a labdához, csak a körülötte lévő fűhöz, és az mozdította el a labdát, vagy esetleg csak a lendítés szele csapta meg. A felelősség büntetéssel jár. 
(3) Van azonban négy kivétel, amelyből a próbalendítésre kettő vonatkozik.

Általános szabály:
A próbalendítéssel elmozdított labdáért 1 büntető ütés jár, és a labdát vissza kell helyeznünk az eredeti helyére.
- Kivétel-1: Mentesülünk a büntetés alól kezdőütésnél a saját elütőterületünkön. A labdát vagy /a/ megjátsszuk onnan, ahol van, ha az elütőn belül maradt, vagy /b/ visszatesszük az eredeti helyére, vagy /c/ áthelyezzük az elütőn belül bárhova, akár újra letűzve.
- Kivétel-3: Ugyancsak nincs büntetés a saját greenen, de az elmozdult labdát vissza kell tennünk az eredeti helyére.

Megjegyzések:
- Amikor a labdát vissza kellene helyeznünk, de nem tesszük, hanem onnan megütjük, akkor az ütés érvényes, de 2 büntető ütést kapunk, mert rossz helyről játszottunk. Ez nem adódik az elmozdításért kapott 1 ütéshez, hanem helyettesíti azt. Emellett kizárhatnak, ha az új helyen jelentős előnyhöz jutottunk volna, ami azonban a próbalendítéses esetekre nem jellemző.
- Idegen greenről a labdát kötelező könnyítéssel, szabad ejtéssel le kell vinnünk.
- Mindezek nem vonatkoznak a labda szándékos elmozdítására, mert az más szabálysértés, ami akár kizárással is járhat.

Összefoglalva:
- Nem igaz, hogy a próbalendítéssel elmozdított labdáért nem jár büntetés.
- Ezzel szemben ugyanúgy jár, mint bármilyen más módon véletlenül elmozdított labdáért.
- Ha az elmozdítás bizonyos speciális területen (elütő, green) történt, a mentesülést a büntetés alól a területek sajátos szabályai teszik lehetővé.
- Tehát a próbalendítésnek semmilyen kiemelt szerepe nincs egyéb véletlen elmozdításokkal szemben. A kivételek sem a próbalendítés miatt, és nem csak a próbalendítésre érvényesek.


Fotó: JungHue

2022.01.04.

Hozzászólások