PGA Tour - Masters, 3. nap

Álomgolfot hozott a szombat


- Huszti György írása -

Szívesen írnám, hogy Tigris, de itt van Panda maci.

Szívem szerint arra tippelnék, hogy Tiger behúzhatja az utolsó napon, de nem felejtem a tavalyi British Open-t. Amikor szinte mindenki arra tippelt hogy a zárónapi flight-ban a Tigris majd összeroppantja a Panda maci mozgására és alakjára emlékeztető Francesco-t, de nagyon nem így történt. Ez a nyugodt, rendkívül kiegyensúlyozott olasz fiatalember szinte soha semmi extrát nem csinál, csak már-már unalmas gépszerű precizítással végzi a dolgát, teszem hozzá gyorsan, mindezt szerényen és nagyon szimpatikusan teszi.

Döbbenetes score-ok születtek a “movingday-en” a Masters harmadik napján. A torna történetében még soha nem született jobb összeredmény (az összes játékos eredménye az even par-hoz képest) mint most szombaton. Valami volt a levegőben, talán a Texas felől közeledő tornádó előszele, vagy talán a vihar előtti csend, de tény, hogy a mai napon három hazai versenyző is, szenzációs -8 eredményt tudott produkálni. Az már egy másik kérdés, hogy az első kétnapi eredményeinek köszönhetően, ez kinek mire volt (és lehet) elég.

A 64-esek klubja:
Patrick Cantlay T15. (35 hely javítás)
Webb Simpson T5. (24 hely javítás)
Tony Finau T2. (14 hely javítás)

Francesco Molinari egy kiegyensúlyozott már-már hiba és bogey-mentes mínusz hattal a tegnapi vezetői négyes holtversenyt maga mögött hagyva, két ütés előnnyel hajthatja ma álomra a fejét. 

Megosztott második helyen ugrásra készen vár a már említett Tony Finau, akinek ma 6 birdie és 1 eagle (szintén bogey nélkül) díszíti a kártyáját. Azonban a szamoa-i származású (de Utah-ban született), négy gyermekes Finau ellen szólhat, hogy neki mindössze egyetlen PGA torna győzelme van (a nem túl nagy értékű Puerto Rico Open). Illetve, hogy több ismert magyar éljátékos véleménye szerint “nem egy nyerő típus”.

És ugyancsak T2. pozícióban itt van még Tiger.
Nyilván nincsenek már jelzők, ennek az ikonnak, élő legendának a megfelelő méltatására. Két igencsak biztató dolgot lehet feljegyezni a Tigris győzelméért szorítók számára. Egyrészt, a javuló hétvégi tendenciát (70-68-67). Másrészt, azt a - rég nem látott - magabiztos mosolyt, amellyel Tigris tegnap és ma elhagyta az utolsó green-t, miközben közönsége felállva tombolt.

Az utolsó napi teetime-okat előrehozták, két tee-ről indítanak, illetve hármas flight-okat alakítottak ki, tekintettel az esetleges tornádó veszélyre.
Így az utolsó két flight magyar idő szerint:
15:09 Brooks Koepka, Ian Poulter, Webb Simpson
15:20 Tony Finau, Francesco Molinari, Tiger Woods

Aki csak teheti, tapadjon a tv készülékre, vagy keressen SkySport stream-et, vagy látogasson ki az Augusta National-re (hiszen az elmúlt két napban is volt magyar golfozótársunk a helyszínen). Ugyanis valami azt súgja, felejthetetlen élményben lesz részünk vasárnap, hacsak a tornádó közbe nem szól, (vagy épp azért).

A Masters eredménye három versenynapot követően:

  1. Francesco Molinari (ITA) -13 70 67 66
T2. Tony Finau (USA) -11 71 70 64
  Tiger Woods (USA) -11 70 68 67
  4. Brooks Koepka (USA) -10 66 71 69
T5. Webb Simpson (USA)  -9 72 71 64
  Ian Poulter (ENG)  -9 68 71 68

 

Fotók forrása: PGA Tour

2019.04.14.

Hozzászólások