Pénzt vagy életet

Tüzes végjáték a jégkorong földjén


- Huszti György írása -


Szinte “deus ex machina” képpen is lehet értelmezni, hogy az elmúlt hétvége hozta a PGA Tour idei talán legjobb vasárnapját. Akkor amikor az új (LIV) versenysorozat, amely a PGA Tour helyébe kíván lépni az első versenyét rendezte Londonban, ahol a - szaúdi - pénz hatalma és ereje próbál a tradíció erejével versenyezni. 

Nyilván, ez csak az első csörte volt, és mint tudjuk “Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen”, így kevés kétségünk van afelől, hogy előbb-utóbb egyre-több és több világsztár fog átcsábulni a “sötét(?) oldalra”, hiszen az az újabb 2 milliárd(!) dollár, amelyet a következő néhány évben öntenek még a LIV-be, nehezen értelmezhető. Mint ahogy a londoni hétvégén is, Charl Schwartzel köszönte szépen és egy közepesnél valamivel jobb teljesítménnyel 4(!) millió dollárt kasszírozott egy erősnek semmiképp sem nevezhető laza 48 fős mezőnyben.

De most ne erről beszéljünk, hanem a PGA Tour hétvégi versenyéről, az RBC Canadian Open-ről, amelyet közel 120 éve (1904-ben) rendeztek meg először. Az eseményre idén a Toronto közeli St George Golf & Country Club Par70-es pályáján került rá sor - a COVID okozta - két évnyi kényszerszünetet követően. Rory McIlroy így címvédőként érkezhetett (annak ellenére, hogy utoljára 2019-ben vett részt ezen a versenyen).

Izgalmas és PR szempontból igencsak erős záróflight indult neki a Par70-hez képest kifejezetten hosszú pályának számító vasárnapi döntőnapon. És a Rory McIlroy, Tony Finau, Justin Thomas hármas erősen hozta is az izgalmakat. De a végső izgalmak előtt is akadt szurkolnivaló, tekintve hogy Justin Rose, brutális kört produkált, többek között 3(!) Eagle-jének köszönhetően hiába szerepelt két kocka is az eredménylapján, az utolsó szakasznak úgy vághatott neki, hogy amennyiben Par-ra hozza a szakaszt, ötössel kezdődő (59) eredmény születhet. Rose-nak azonban - nevével ellentétben - nem termett Rózsát a türelem, egy viszonylag jó Drive-ot követően jelentősen túlütve a Green-t, labdája kis híján az épített tribünön landolt, innen kapott ugyan egy könnyítést, de a magas fűből nem tudta elég közelre chippelni a játékszert, így bár volt esélye a Par-ra, de néhány centit tévedve a hosszú Putt-al, végül 60(!)-al zárt (három Bogey-t ütve), a T4. helyen.

De vissza a záróflighthoz, ahol nagyon sokáig úgy nézett ki, McIlroy bedarálja a többieket, egészen pazar Drive-jait, ugyanis egészen pazar közelítő ütések követték (különösen 100 méter környékéről volt extra pontos Rory). De aztán a 13-on elindult a - nála az utóbbi években már-már megszokottan várható - “kézremegés”, amikor vasárnap jó helyen áll. És így, a 17-es elütés előtt inkább Justin Thomas-ra lehetett volna fogadni, hogy azután Justin 2 Bogey-val zárjon és a 18-ason a nap Putt-ját bemutató Tony Finau a “semmiből” vissza kapaszkodva vigye el a második helyet. A közép-amerikai felmenőkkel rendelkező Finau egyébként rendkívül kiegyensúlyozott Bogey-mentes 64-et produkált vasárnap, amely akár elég is lehetett volna (tekintve, hogy T1-ben vágott neki a döntőnapnak), ám Rory 62-es köre mindent vitt. A COVID-tól kiéhezett északi közönség pedig gyakorlatilag az utolsó Green-ig, néhányan már-már a Green-re is felkísérték a három muskétást, szinte Major hangulatot teremtve Torontóban.

Az észak-ír versenyzőnek ez a címvédés (életében először sikerült neki ilyen tett) volt a 21(!) PGA Tour győzelme, ezzel rögtön oda is pörkölt a LIV Series hivatalos arcának, az ausztrál Greg Norman-nak miszerint: "21 győzelmem van, ez eggyel több, mint valaki másnak, nagy motiváció ez számomra" nyilatkozta Rory a győzelmét követően. A 21 győzelméből egyébként 4 siker Major tornákon született, az első éppen a US Openen (igaz még 2011-ben). Nos, ez erősen biztató forma és igencsak önbizalomnövelő (talán éppen erre van most neki leginkább szüksége) lehet a héten kezdődő a Boston melletti The Country Clubban sorra kerülő, idei (122.) US Open előtt, (ahol a győzelem több mint a felét fizeti a londoni LIV grundolásnak).
Sic transit gloria mundi?


RBC Canadian Open 2022.
1. Rory McIlroy (NIR) 66 68 65 62 (-19)    1 566 000 USD
2. Tony Finau (USA) 66 71 62 64 (-17)    948 300 USD
3. Justin Thomas (USA) 69 69 63 64 (-15)    600 300 USD

 

Fotó: Independent.ie

2022.06.13.

Hozzászólások