Ötösfa egy kicsit másképp

A kaposváriak nem csak Hencsén forgatják a golfütőt


- A police.hu nyomán -

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást 2020. január 8-án. Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek 15 óra magasságában egy kaposvári bevásárlóközpont parkolójában előzetes szóváltást követően támadtak rá a bevásárlóközpont biztonsági alkalmazottjaira golfütőkkel és egyéb támadóeszközökkel. Az ütlegelést egy járókelő közbelépése, valamint a biztonsági személyzet határozott fellépése állította meg, melyet követően a támadók személyautójukkal sietve hagyták el a helyszínt.

Az összehangolt rendészeti és bűnügyi munka eredményeként a rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket a Kaposvári Rendőrkapitányságra állítottak elő. A nyomozók H. László, H. Lászlóné, H. Zsanett és H. Patrik kaposvári lakosokat, valamint fiatalkorú társukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.


Fotók: police.hu

2020.01.09.

Hozzászólások