Őrségváltás

Edzőcsapat irányítja a magyar válogatottakat


Briglovics Boróka (A Jövő Reménységeinek Oktatója) és Böndicz Gergő (Felnőtt Szövetségi Kapitány)

 

- Az MGSZ Közleménye -


A szövetség frissen kinevezett elnöksége a sportág szakmai előrelépése érdekében máris határozott döntést hozott egy átgondolt fejlesztési koncepció mentén tevékenykedő edzőcsapat felállításáról. A felnőtt és junior válogatottak felkészítését meghatározó szakmai stábot Jonathan Mannie, mint szakmai igazgató, a juniorok szövetségi kapitánya vezeti, ahová Böndicz Gergő, a felnőtt válogatott új szövetségi kapitánya, Hahn Roland, junior szövetségi edző, valamint a jövő reménységeit szeptembertől oktató Briglovics Boróka kapott meghívást.

Április közepén már hírt adtunk arról, hogy az elismert szakember, Jonathan Mannie a juniorok szövetségi kapitányaként oktatja és készíti fel a fiatal magyar tehetségeket, Hahn Roland pedig szövetségi edzőként segíti a Mannie-val közösen felállított stratégiai koncepció megvalósítását. Mannie korábban az osztrák és svájci felnőtt csapatok élén is jelentős sikereket ért el, így mostantól Böndicz Gergővel, a felnőtt válogatott újonnan kinevezett szövetségi kapitányával felügyeli majd a felnőttek hazai és nemzetközi verseny- és edzéstervét. Böndicz Gergő 2012 és 2017 között a junior válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, tanítványai több mint húsz hazai és nemzetközi bajnoki címmel büszkélkedhetnek, jelenleg a Pannonia Junior Golf Akadémia vezetőedzője. A csapathoz Briglovics Boróka is csatlakozott, aki amatőr, valamint kétszeres junior bajnokként szeptembertől szervezi a jövő reménységeinek oktatását.

Böndicz Gergő

Végzettség:
idegenforgalmi közgazdász, Nyugat-magyarországi Egyetem
Testnevelési Egyetem, sportedző képzés
PGA of Hungary képzés

Nyelvek:
angol, német szakmai középfok

Szakmai tapasztalat:
2008 amatőr nyílt bajnok
kétszeres „Az év felnőtt golfozója”
2009 óta A kategóriás PGA Professional
2012 - 2017 junior szövetségi kapitány
2015 óta Pannonia Junior Golf Akadémia vezetője
Tanítványai több mint húsz hazai és nemzetközi bajnoki címet és tíz „Az év golfozója” címet szereztek


Briglovics Boróka

Végzettség:
Budapesti Gazdasági Egyetem, turizmus-vendéglátás angol nyelven
PGA of Hungary képzés (2018-2021)

Nyelvek:
angol általános és szakmai felsőfok

Szakmai tapasztalat:
2015 amatőr magyar bajnok
2015 junior magyar és nyílt bajnok
2016 junior magyar bajnok
Pannonia Junior Golf Akadémia edzőasszisztens, oktató


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2021.06.02.

Hozzászólások