
A Seven Pearl beruházás Budapest egyik legsűrűbb és legaktívabb részében valósul meg, ahol a turizmus, a vendéglátás és a kulturális élet egyaránt erősen jelen van. A főváros VII. kerületében, a Dohány utcai zsinagóga közvetlen közelében zajlik a fejlesztés, amely egyszerre épít a történelmi örökségre és a kortárs városi igényekre. A Dohány utca 10. és a Síp utca 8–10. alatti épületegyüttes átfogó megújításával valósul meg, amely három épületben összesen 163 lakást és több kereskedelmi egységet foglal magában.
A kivitelezés jelenleg a szerkezetépítési fázisban tart.
Az épület ráépítendő szintjei közül már elkészült az első emelet, emellett a mélygarázs esetében is befejeződött az első szint kialakítása.
A projekt jelenlegi ütemezése szerint az építkezés várhatóan 2027. végére fejeződik be.

A beruházás egyik hangsúlyos eleme a műemléki környezethez való alkalmazkodás. A fejlesztés során a nemzeti műemlékvédelmi hatóságokkal együttműködve zajlik az épületek felújítása, amelynek célja az eredeti értékek megőrzése mellett azok korszerű használatának biztosítása.
A helyszín történeti jelentőségét erősíti, hogy itt működött Róth Miksa – a századelős szecessziós építőművészet meghatározó üvegfestőjének – egykori műhelye is.
A beruházás különlegessége nem csupán az elhelyezkedésében rejlik, hanem abban is, hogy egy több mint másfél évszázados múlttal rendelkező épületegyüttest értelmez újra. Az eredetileg 1844-ben, Hild József tervei alapján megépült ház a későbbi bővítések és történelmi korszakok lenyomatát is magán viseli – a lakókomplexum projekt ezek megőrzésére és korszerű újrahasznosítására törekszik.

A projekt egyik kulcseleme a Dohány és Síp utcát összekötő, mintegy 140 méter hosszú passzázs kialakítása. Ez nem csupán építészeti megoldás, hanem városszerkezeti szempontból is fontos kapcsolat, amely a környék gyalogos áramlását erősítheti, és új közösségi tengelyt hozhat létre a negyedben. A fejlesztés a környező utcák és közterületek megújításához is kapcsolódik, illeszkedve a városi irányelvekhez. A cél egy olyan integrált környezet létrehozása, amely nem elszigetelt beruházásként működik, hanem a környék egészére hatással van.
A három épületben kialakított lakások a stúdióktól a nagyobb, akár kertkapcsolatos, 4+1 szobás lakásokig terjednek. A fejlesztés része továbbá 11 kereskedelmi egység, valamint egy kétszintes, közel 150 férőhelyes mélygarázs is.
A tervezés során kiemelt szempont volt a természetes fény maximalizálása és a jól használható alaprajzok kialakítása. A lakásokhoz korszerű gépészeti megoldások társulnak, többek között hőszivattyús fűtési-hűtési rendszerrel és okosotthon-megoldásokkal.
A közösségi funkciók között belső kert, fitneszterem, medence és 24 órás concierge-szolgáltatás is szerepel.

A projekt mögött álló Polat Holding részéről Kaan Yücel, az ingatlanfejlesztésért felelős igazgatósági tag a következőképpen fogalmazott:
„Egy ilyen helyszínen a legnagyobb kihívás az egyensúly megtalálása. Nem pusztán egy új lakóépület létrehozása volt a cél, hanem egy történeti rétegekkel rendelkező városi környezet továbbírása. Fontosnak tartottuk, hogy az épület múltja ne háttérként jelenjen meg, hanem a mindennapi használat része legyen.
A mai városi lakhatás már nem kizárólag a lakások minőségéről szól. Legalább ennyire fontos a környezet, a kapcsolódási lehetőségek és az a fajta élhetőség, amely hosszabb távon is értéket képvisel.”
A projekt jól illeszkedik abba a tendenciába, amely a történeti belvárosi épületállomány megújítását célozza. Az ilyen beruházások egyszerre vetnek fel építészeti, városfejlesztési és társadalmi kérdéseket – a Seven Pearl ezekre a kihívásokra egy komplex, több szempontot integráló válasz kísérlete.
A még elérhető lakások listája ITT érhető el
A SevenPearl Scramble GolfTour május 22-i (Balaton Golf) versenyállomására (ahol a fejlesztés képviselőivel is találkozhatsz) ITT lehet jelentkezni
