ORIGOlf

A kolléganő megállíthatatlan a golfpályán




- Az ORIGO cikke -

Kovács Noémi, az Origo vezető újságírója szabadidejében lelkes golfozó. A 2019-ben hobbinak induló történetből mára már szép versenysikerek is születtek, legutóbb június utolsó szombatján, a Citygolf Touron. Kolléganőnk a 40 fős mezőnyben az előkelő második helyen végzett a nők között, mindössze egy ponttal lemaradva a dobogó legfelső fokáról. Ezzel két kupája van már és egy ezüstérme a nagyon nehéznek számító ciprusi Korineum golfpályáról.

Az összesen öt állomásból álló Continental City Touron az év végi összesítésnél a megszerzett három legjobb nettó stableford eredménynek az összege számít majd bele a végeredménybe. A versenysorozat díja pedig egy 2021-es másodtagság az óbudai golfpályán.

„Tavaly májusban fogtam először golfütőt a kezemben, júliusban kaptam meg a pályaalkalmassági engedélyem. Szeptemberben volt az első versenyem, ez a június végi volt az ötödik. Még kezdő vagyok.
Az, hogy valaki tehetséges, egy dolog, kell mellé olyan, aki megtanítja a világ egyik legnehezebb sportjára. Sikereimet a kiváló edzőmnek, a profi golfozóként is eredményes Sárközi Richárdnak köszönhetem, aki mindig azt hangsúlyozza, amit Tiger Woods mond a nagy titokról: gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj" – osztotta meg gondolatait velünk munkatársunk és azt is hozzátette, hogy a koronavírus-járvány után a golfozók azonnal ellepték az óbudai Continental Citygolf pályát, amelynek 2020-tól új tulajdonosa van.

"Igazi clubhangulat alakult ki köztünk a fantasztikus környezetben, amin sokat dob, hogy mostanra a tavaly betegeskedő greenek is meggyógyultak, napról napra szebbek és tökéletesen játszhatók" - tette hozzá.

Gratulálunk kolléganőnknek, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is!



Fotó: Continental CityGolf

2020.06.29.

Hozzászólások