Olivér szenzációs köre

Mínusz hat a scorekártyán


Olivér ma mínusz hattal zárt (Tátrai Béla korábbi felvétele)

- Huszti György beszámolója -

Korábbi többszörös amatőr bajnokunk Csányi Olivér a ProGolf Tour idei első európai állomásán megrendezett versenyén (a Niederösterreich Open-en) két napot követően a T10. helyen várhatja a holnapi döntőnapot.
Olivér a Par71-es haugschlagi pályán az első napon 73 ütéssel zárt, majd a mai második napon egy zseniális 65-ös score-ral jelentkezett (amely az első két nap legjobb versenyköre, holtversenyben a vezető Jan Cafourek szintén mai eredményével). Így korábbi többszörös bajnokunk - két napot követően - mínusz négyes összeredménnyel mindössze négy ütésre van lemaradva az első helyen álló duó, a szlovén Zan Luka Stirn, illetve a cseh Jan Cafourek mögött.

Magyar színekben további két játékost találhattunk a 182 nevező (végül 156 induló) között, de ezúttal sajnos bőven mindkettejük feje felett lett meghúzva a cutvonal (EvenPar magasságban). A hosszú évek óta - magyar feleségével - hazánkban élő, orosz származású Morozov Mikhail (73, 78), míg a 38 éves, Zalaegerszegen született, négy éve profiskodó, Ausztráliában élő Kása Ádám (76, 78) zárt. 

Sok sikert - és valami hasonló eredményt - kívánunk Olivérnek a döntőnapra Alsó-Ausztriában!
Pénteken 8:20 perckor, az egyes Tee-ről indul Csányi Olivér a portugál Tomas Gouveia és az argentin Juan Iturra társaságában.


A ProGolf Tour (az Alps Tour-hoz hasonlóan) Európa harmadik számú profi-ligája. Az állomásain pontokat lehet szerezni a profi Világranglistán (OWGR), ahol megfelelő pontszám és "a csillagok kedvező állása" (kieső nemzetek összevetése) esetén az Olimpiára történő kijutás sem lehetetlen. A szezon végén a ProGolf Tour Top5 helyezett játékosa felkerül a Challenge Tour-ra (az európai második vonal, a European Tour mögött). 


Fotó: Tátrai Béla

2023.04.27.

Hozzászólások