Nők a “volánnál”

Sonja európai körúton


Fincza Gina és Sonja Gschwendtner zalacsányi klubtagokkal Gárdos Zsuzsával és Turkovics Ilonával
koccint az idei évre a tavalyi Golfszezonzáró Bulin


- Huszti György írása -

Akik személyesen is jól ismerik pontosan tudják, hogy Sonja Gschwendtner egy igazi Perpetuum Mobile, az már megszokott állapotnak tekinthető, hogy a Zala Springs Klubigazgatója megállás nélkül járja a klub területét és vigyázó szemei mindenre figyelnek (néhány napja éppen szemtanúja lehettünk, ahogy a szezonkezdet előtt, még az elütőhelyek tábláinak rögzítését is saját kezűleg ellenőrzi). Tehát, hazai pályán ez már standard, ugyanakkor az elmúlt napokban-hetekben Sonja igazi utazó nagykövetként járja az Európa golfshow-kat, hogy bemutathassa második szívszerelmét a Zala Springs-et.

Néhány napja érkezett haza Münchenből a háromnapos Golftage rendezvényről, ahol a főként német és osztrák érdeklődőknek, tour operator-oknak mutathatta be a “terméket”. Ez volt az első németországi “kiruccanása” a zalai csapatnak (az igazgató asszonyt a klub ingatlanosai is elkísérték).  Így érdekes volt szembesülni a sok csodálkozó arccal, akik a gyönyörű fotók előtt állva találgatták, hogy hol is lehet ez a szemet gyönyörködtető projekt. 
Az osztrák piacon, szerencsére már olyannyira be van vezetve Zala Springs, hogy ott már szinte a szájhagyomány útján terjedő marketing viszi a hírt, illetve hozza a sikert. Ennek ékes példája, hogy a következő hetekben több turnusban, a száz főt is meghaladó osztrák csoportok érkeznek - ezúttal soron kívül - előre be nem tervezve, akik az észak-olasz helyzet következtében fordulnak inkább Zalacsány irányába.

De nincs megállás, a hét második felében már Helsinki várja Sonját és Fincza Gina Golfshop & Tournament Supervisor-t, ahol is a háromnapos GoGolf Expo-n igyekeznek minél több északi golfozót és helyi golfutazás-szervezőt meggyőzni a Robert Trent Jones jr. által megálmodott projekt értékeiről és magával ragadó kisugárzásáról. Finnországban már járt korábban a csapat, így ez az út ráerősítés a korábbi sikeres bemutatkozásnak. 

München-Helsinki előtte néhány nappal a belgiumi Gent, ahol leginkább a zalacsányi ingatlanprojektre hívták fel a figyelmet. Jelenleg egyébként 117 600 Euróért (valamivel 40 millió Forint alatt) juthatnak hozzá az érdeklődők egy 28 nm-es második (vagy persze akár első) otthonhoz a Resort területén belül, de a nagyobb alapterületű ingatlanok esetében a négyzetméter ár 1,1 millió körül kihozható (garantált 5-7 százalékos éves hozammal).

Nincs tehát megállás, igazi nemzetközi "Speedy Sonja Gonzales" vált a mindig mosolygós szemű, kedves üzletasszonyból, így tehát ha valaki találkozni szeretne vele az vagy Zalacsányban, vagy sokkal inkább Európa valamely olyan szegletében keresse, ahol éppen GolfExpo-t tartanak ?

A Zala Springs további hírei a következő napokból:

Márciusban  debütál az új étlap az étteremben, a hónap első napján (vasárnap) sor kerül a kötelező junior másod vizsgáztatás következő állomására, míg a hónap első szombatján (7-én) Nőnapi előmulatságra várják a hölgyeket és persze kísérőket. 
Ki tudja, a szerencsésebbek még akár Sonja Gschwendtner Klubigazgatóval is összefuthatnak egy cappuccino-ra… ?


Fotó: Yulia Stepanova Photography, illetve Zala Springs

2020.02.26.

Hozzászólások