Nincs olyan, hogy női piros

Elütőkiosztás



- Bodor Tanár úr jegyzete -


A modern golfban nincsenek nemek vagy korcsoportok szerint kiosztott elütők. Nincs női vagy férfi elütő, sem pedig junior vagy szenior.

A pályafelmérési ábrán látható, hogy elhelyezkedésük szerint történik az elütők elnevezése is; eszerint van leghátsó, távoli, középső, közeli, és legelső.

Ezeknek felelne meg a nálunk a színek megszokott fehér, sárga, kék, piros, narancs kiosztása. Hagyományosan szokás a piros elütőt nőinek nevezni, mert a nők többsége valóban onnan játszik, de ez nem jelenti, hogy ne játszhatnának onnan fiatal fiúk vagy idősebb férfiak is, illetve kezdők kortól és nemtől függetlenül. Éppen ezért az R&A javasolja a piros szín helyettesítését valami mással, lehetne például zöld.

Természetesen a fizikai eltérések miatt meg kell különböztetni a férfi és női játékosokat, ha ugyanarról az elütőről játszanak. Ezért minden elütőkészletet fel kell mérni férfiak és nők számára is, tehát külön SR és CR paramétereket kapnak. Kivéve ahol irreális lenne; például az ábrán a leghosszabb pályát már nem mérték fel nőknek, és a legrövidebbet férfiaknak, az összes többit viszont mindkettőnek.

A helyes elütőkiosztás játékerő szerint történik. Kérdés akkor, hogy ha nincsenek dedikált elütők, például sárga a férfiaknak, kék a szenioroknak, piros a nőknek, akkor ki, honnan játsszon?

(1) Általános játékban
Mindenki játsszon a saját képességeinek megfelelő elütőről. Na jó, de hogyan tudhatom felmérni a játékerőmet? A golf irodalomban több közelítő eljárás is található erre. Az USGA a játékos átlagos kezdőütéséhez (drive) javasolja igazítani a megjátszandó pályát az alábbi táblázat szerint (yardról átszámítva).

 kezdőütés:     pályahossz:
        275m      6.500m-6.800m 
        250m      6.100m-6.300m 
        230m      5.700m-5.900m 
        200m      5.300m-5.500m 
        180m      4.800m-5.000m 
        160m      4.000m-4.200m 
        135m      3.200m-3.400m 
        115m      2.500m-2.700m 
          90m      1.900m-2.100m 

Ha a pályán nincs a kezdőütésnek megfelelő elütőkészlet, akkor a legközelebbit válasszuk. Az értékek amúgy is hozzávetőlegesek, bátran lehet kicsit tologatni.

Például az én átlagos 150m kezdőütésemhez a 160m van a legközelebb, amihez a 4.000-4.200m javasolt. Magyarországon ilyen nincs. De a szomszédos sávok közötti 3.400-5.000m résbe belefér a Birdland, a Hencse, a Vadrózsa piros, és a Pannonia narancs elütője.

Akár még azt is megtehetjük, hogy a kör egyes nehezebb szakaszait a többinél rövidebb elütőről játsszuk. A lényeg az, hogy esélyünk legyen minden szakaszon par-2 ütésből elérni a gurítóterületet, persze ha nem hibázunk. Kezdetben ezzel tudunk olyan sikerélményhez jutni, amely hosszú távon a jó eredményekhez vezet.

Regisztrált általános játékban is szabadon választhatunk elütőkészletet, és a hendikep módosítás annak az SR és CR pálya paraméterei szerint lesz számolva. De ilyenkor nem váltogathatjuk az elütőket, következetesen ugyanazokról kell játszanunk, akárcsak egy versenyen.

(2) Versenyen
Nincs választás. Arról az elütőről kell játszani, amit a Versenykiírás meghatároz. 
- Szövetségi és ranglista versenyeken, valamint bajnokságokon az MGSZ Versenyszabályzat érvényes, amely kategóriánként szigorúan dedikált elütőket határoz meg.
- Klubversenyen a klubnak szabad keze van, itt kell észnél lennie. Különösen, ha nem szeparált kategóriákban játszanak, hanem vegyesen, férfiak, nők, juniorok, felnőttek, szeniorok együtt, mindenki mindenki ellen.

Lényeges, hogy az elütőkiosztásnak benne kell lennie a Versenykiírásban.

A hendikep módosítást nem zavarja, ha mindenki a saját elütőjéről játszik, feltéve hogy annak van hiteles felmérése. Ugyanis a WHS azt figyelembe veszi a pálya hendikep, az ütéselőnyök kiadásakor, és az eredményeltérés kiszámításakor. Így a nettó eredmény nem vezet előnyhöz, és a bruttó eredmény sem lesz annyival jobb, hogy beleszóljon a helyezésekbe. Viszont reálisabb eredmények születnének, és a verseny izgalmasabb lenne.

Az viszont mindig is tilos volt, hogy az elütőkiosztást előny szerzésére lehessen felhasználni. Például szeparált kategóriánkénti díjazás esetén a versenyen egy adott kategóriában mindenkinek ugyanarról az elütőről kell játszania, hogy az eredményeik összevethetők legyenek. Ezért nem lehetséges, hogy ha a szeniorok kék elütőről játszanak, akkor egyikük úgy dönt, hogy ő márpedig a sárgáról, mert akkor magasabb pálya hendikepet, több ütéselőnyt kap. Választhatja a sárgát, de akkor a férfi kategóriába kell beneveznie, ahol mindenki más is a sárgáról játszik. Ilyenkor nem szeniorként, és nem szeniorokkal, hanem a férfiakkal versenyez, amit a golf szabályok nem tiltanak. (Szerkesztői megjegyzés: az MGSZ idei Versenyszabályzata ez utóbbit nem teszi lehetővé.)

Olyan versenyen, ahol nincs kötelező elütőkiosztás sem kategóriák szerint, sem azoktól függetlenül, például vegyes kategóriák esetén, ott a szabad elütőválasztás lehetősége elvileg fennáll azzal a megkötéssel, hogy menet közben nem lehet változtatni.

2021.04.22.

Hozzászólások