Néha a kevesebb (labda) is elég

Guruló labda felkapása


- Bodor Tanár Úr jegyzete -

Guruló labda felkapása. Mielőtt az ejtett labda a vízbe gurulna.

Pannonia hatos szakasz. A játékos labdája legurul a grínről egyenesen a közvetlenül mellette lévő tóba. Ami természetesen piros büntető terület, tehát ejteni kell. Azonban az ejtési terület nagyon szűk, a vízpart pedig erősen lejt, az ejtett labda is begurul a vízbe. A második ejtésnél a játékos segítője már felkészült, és a guruló labdát felkapja a földről, mielőtt elérné a vizet, hogy legalább az anyagi veszteséget csökkentse. A játékostársak vitatják, hogy ehhez joga lett volna.

A segítő szabályosan cselekedett, amikor a vízbeérés előtt felkapta a labdát, mivel nem volt észszerű lehetősége annak, hogy a víztől megrémült labda visszaforduljon, fölmásszon az emelkedőn, és az ejtési területre menekülve ott álljon meg. Ez a korábbi két labdának sem sikerült. Mivel a játékos már kétszer ejtett, harmadszorra helyeznie kell egy labdát arra a pontra, ahol az utolsó labda talajt ért. Ez lehet a segítő által vízbefulladástól megmentett labda, vagy egy másik.

Általában tényleg tilos a játékban lévő labda szándékos befolyásolása, hogy merre menjen, vagy hol álljon meg. Tehát sem eltéríteni, sem megállítani, sem felvenni nem szabad, különben általános büntetés járna.

Itt azonban könnyítés jogcímén ejtett labdáról van szó, amely még nincs játékban. Erre külön szabály vonatkozik, de az is pontosan ugyanazt mondja, amit az általános. Nem véletlenül. Ugyanis igaz, hogy a könnyítési területről kiguruló labdát fel kell venni, de csakis akkor, ha már megállt, mert amíg mozog, nem lehet tudni, hogy hová fog menni. Esetleg a lejtő, a gravitáció, a Föld mágneses tere, vagy mifene meggondolhatja magát és a labda visszagurulhat a könnyítési területre. De ha véletlenül eltalálja a cipőnket, golftáskánkat, vagy más tárgyat, azokról is visszapattanhat oda.

Tehát tessék megvárni, hogy a labda megálljon, és ha akkor kívül van a könnyítési területen, fel kell vennünk.

Van azonban itt ez alól egy kivétel; ha teljesen esélytelen, hogy az ejtett labda valaha is a könnyítési területen belül kerülhessen nyugalomba. Ilyenkor mozgás közben is felvehetjük, és a továbbiakban úgy kell eljárnunk, mintha a labda az ejtési területen kívül állt volna meg, és az ejtés beszámít a megengedett két ejtésbe.

A korábbi szabályokban nem szerepelt ez a kivétel, most éppen ennek alapján volt szabályos a segítő.

De ha a labda elgurulása, elvesztése nem egyértelműen elkerülhetetlen, akkor a felvétel indokolatlan, és a játékosnak általános büntetés jár. Ilyenkor a felvett labdát újra kell ejteni, de a felvétellel megszakított ejtés érvénytelen, és nem számít bele a megengedett két ejtésbe. Ez nemcsak a labda felvételére, hanem szándékos eltérítésére és megállítására is vonatkozik. Amibe bele értendő az is, hogy a labda eltalál valamilyen tárgyat vagy személyt, amelyet vagy akit a játékos szándékosan helyezett el vagy hagyott olyan helyen, hogy az eltéríthesse vagy megállíthassa a mozgó labdát.

Nem jár büntetés a labda véletlen, nem szándékos befolyásolása esetén. Ha a földet érést követően és a nyugalomba kerülés előtt a labda hozzáér bármilyen személyhez, felszereléshez vagy egyéb külső tényezőhöz, az ejtés ettől még érvényes marad, hacsak egyéb körülmény nem teszi érvénytelenné.


Fotó: caddie.hu

2019.12.17.

Hozzászólások