Merre tovább?

Régi-új elnök a VB élén


- A riportot Huszti György jegyezte le -


Egy felkapott pesti kávézó franchise foteljeibe huppantunk bele Dietrich Tamással az MGSZ Versenyszervező Bizottságának újraválasztott elnökével, átbeszélni a közelmúlt és a közeljövő történéseit. 

Megkerülhetetlen a kérdés: a Te pályázatod a bizottsági elnöki posztra nem volt nyilvános a szavazás előtt, miért alakult ez így? 

Gyakorlatilag erre egyszerű a válasz. Az Elnökség kiírt egy pályázatot, az MGSZ Elnökségének hatásköre és felelőssége kiválasztani a megfelelő jelöltet. Ez sokkal fontosabb kérdés annál , hogy egy FaceBook szimpátia szavazás során dőljön el ebbe vagy abba az irányba az Elnök személye. Nekem például nagyjából 1200 ismerősöm van a FaceBookon, nem fogok velük elkezdeni kampányolni, hogy most ki tud összeszedni több virtuális szavazatot, ez nem erről szól, ez pusztán szakmaiságról kell hogy szóljon, semmi egyébről. Véleményem szerint a kialakult helyzet nem volt így túl szerencsés, mert ez pusztán szakmai kérdés volt, itt pedig elindult egy kvázi virtuális kampány ezen a téren és én ebben nem kívántam részt venni. 

És még egy dologról szeretnék beszélni, mert nem akarom ezt sem megkerülni: én, mint elnökségi tag részt vettem valamennyi meghallgatáson (már akik eljöttek) mert engem az MGSZ Közgyűlése megbízott az elnökségi tagság feladatainak ellátásával. Ennek megfelelően, minden jelöltnek tettem fel kérdéseket, kivéve természetesen az engem is érintő Bizottság esetében. 

Nem indulatokról kellene ennek szólnia, én azt szeretném, hogy a golfozók minél jobban ki legyenek szolgálva, véleményem szerint ha valaki megnézi a versenyszabályzatot akkor ez köszön vissza belőle.

Úgy tudjuk, esetleg változhat a Bizottság elnevezése, erre miért lehet szükség?

Igen, alighanem Verseny Bizottság (továbbiakban VB) lesz az új név, a korábbi Versenyszervező Bizottság helyett.
Ugyanakkor, változatlan marad a feladatköre, de nem mindenki van tisztában azzal, hogy mi a pontos feladata a VB-nek, és hogy mi a különbség a VB, a Versenyigazgató és a rendező klubok feladatkörei között. 

A VB feladata a keretek biztosítása arra nézve, hogy hogyan lehet Magyarországon versenyt szervezni. Illetve a szövetségi versenyek esetében kiemelten fokozott ennek a keretnek a biztosítása. A klubok feladata a ranglista versenyek lebonyolítása a megadott kereteken belül, míg a szövetségi versenyeken ez a feladat a Versenyigazgatóra hárul.  Nekünk menedzselni kell a szervezést. Az idei évben egyébként a Golf Szövetség két versenyt kiemelt ezen lebonyolítási rend alól (a Magyar Kupát, illetve a Junior Opent) a Pannonia GCC számára “kiadta”, úgy hogy a PGCC fizetett ezért a szövetség felé és így övék a lebonyolítás teljes egészében. 
A VB feladata tehát: javaslatot tenni, előterjeszteni a Versenyszabályzatot, a Ranglista szabályzatot, illetve az Év Golfozója kritérium rendszerét az Elnökség felé, amely aztán a javaslatunk alapján dönt (vagy sem). Illetve a főtitkárral egyetemben elkészíteni a szövetségi versenyek konkrét versenykiírásait. És itt le is záródik a VB feladata.

Ugyanakkor, az idei évben speciális feladatai is vannak a VB-nek, az egyik nagyon fontos feladat a GOLFiGO rendszer kapcsán, az elnökség elé terjeszteni a szakmai bizottsággal együtt (Bírói és Course rating Bizottságok), hogy alkalmas-e ez az új informatikai adatbázis rendszer arra, hogy a jövőben, hosszú távon a Magyar Golf Szövetség nyilvántartó és verseny lebonyolító rendszere legyen. 

A másik idei speciális feladat, szintén a szakmai bizottsággal közösen a WHS rendszerrel kapcsolatos bevezetés, amely két irányba ágazik el, egyrészt a nemzetközi előírások hazai interpretálása, a másik oldalról pedig a versenyszervezéssel kapcsolatban az, hogy mindig egy adott pillanatban, másodpercre pontosan tudni kell, hogy kinek mi a hcp-je, jelenleg a golfozónak ezt ki kell tudnia számolnia, de a WHS esetében nem lehet áthárítani ezt a felelősséget, hogy egy átlag golfozó ki tudja-e számolni azonnal az aktuális hcp-jét, ez nem lehet reális elvárás! 

És még egy harmadik fontos dolog az idei évre nézve: az Etikai Kódex több mint egy évtizede íródott meg és került elfogadásra, ezt mindenképpen át kell dolgoznunk és az új idők elvárásaihoz kell igazítanunk. A szabályok megváltoztak, és így a golf is kissé megváltozott, egy rövid, tömör, modern etikai kódexet kell közzétennünk. Ugyanakkor, a golf továbbra is egy tradicionális sport, és az nem jó dolog, hogy atlétatrikóban, kosarasgatyában, vagy megforditott baseball sapkában rohangálunk a pályákon. Adjuk meg a tiszteletet a sportágnak, haladjunk abba az irányba, hogy térjünk vissza a hagyományos, tiszteletet adó, tradicionális magatartás formához, amely a golf sporttal összefüggő. A golf szellemisége is ilyen (önmagunknak számoljuk az eredményt és senki nem tudja, hogy mi történt az erdő mélyén a labdánkkal csak mi). Ez a szellemiség semmilyen egyéb sportágban nincs meg. Szeretném ha eltünnének az indulatok, és/vagy a hangoskodás a pályákról. 

Nem naiv ez a gondolat egy kissé? 

De igen, viszont a saját koromban (húsz éve golfozó seniorként), talán megengedhetem magamnak a “naivitást” (nevet). Az etikai kódex kapcsán egyébként, széles körben szeretnénk a golfozói társadalom véleményét kikérni. 

Mikorra állhat össze az új Bizottság? 

Legkésőbb a július végi Közgyűlésig a VB-nek, a régi-új tagokkal fel kell állnia. A Bizottság régi-új tagjai: Jakobi András, Révész Tamás, Rózsavölgyi János, Tringer László és Dietrich Tamás.

Tervezitek-e azt hogy egy kicsit szembe mentek a “hagyományokkal” és a jövő évi szövetségi versenyeknek már az idei év végén (a holtszezonban) kidolgozzátok a Versenykiírásait?

Igen, év végére meg szeretnénk alkotni a Versenykiírásokat, nyilván ehhez szükséges, hogy a holtszezonban is legyenek elnökségi ülések. Ehhez az kell, hogy összehívásra kerüljön az MGSZ Elnöksége (akár gyakrabban is, mint az Alapszabályban előírt minimum negyedévente). De maximálisan mértékben szeretnénk úgy neki menni az új évnek, hogy ezek megalkotásra kerüljenek és az Elnökség elfogadja ezeket, egyébként az új WHS is erősen efelé predesztinál bennünket. 

Az idei Klubcsapat Bajnokságnak mikorra várható a Versenykiírása? 

Köszönöm a kérdést, legkésőbb augusztus 10-ig ez is elkészül. 

Dietrich Tamás és a többszörös Magyar Bajnok ifj. Tóth Janó, a caddie.hu által szervezett GolfBajnokok Ligájának díszvacsoráján


Van-e terv arra nézve, hogy a VB megpróbálja erősíteni Magyarországon a WAGR versenyek jelenlétét? Jelesül láttok-e arra nézve lehetőséget, hogy ha mondjuk valamelyik (18 szakaszos) klub, teszem azt az egyik egynapos ranglista versenye helyet, egy háromnapos WAGR minősítésű versenyt rendezne inkább, akkor ezt meg tudja tenni?

Mint cél, ki van tűzve, de ez kétirányú utca. Egyrészt a szövetségi versenyeket úgy kell megszervezni, hogy ezek valóban tudjanak pontot adni, másrészt kell egyfajta fogadókészség a klubok részéről a klubversenyek kapcsán. Korábban már felvettettük a klubok számára, hogy legyenek háromnapos versenyek, de a klubok részéről az a visszajelzés jött, hogy nem biztosak a megfelelő indulói létszámban. Lehet, hogy ez egy szűk kört érintene, de számukra három napra lefoglalni a pályát az “öngyilkosság”, tele vagyunk ilyen versenyekkel a környező országokban és ha nem indul elegendő versenyző itt, akkor ez bukás lenne. Az esetleges bevezetés kapcsán, mindenkinek össze kell fogni és a lehető legjobbat kihozni, de ez nem ilyen egyszerű. 

Nem is a szövetségre gondolok, hanem a klubokra, amelyeket esetleg érdekelhet ez a fajta megoldás. Hiszen a kérdés az, hogy a szövetség egyáltalán “megengedi-e” hogy ez a magyar golfhajó valamilyen szinten rákerülhessen a WAGR vizekre?

Örömmel, de egyelőre nem látjuk ezt a szándékot a kluboktól. Ennek csak akkor van értelme, ha  nem bukik meg a kezdeményezés. De nyitottak vagyunk, ha a klubok részéről van erre igény. 

Értem, de érdekes kísérlet például, amit a Pannonia most végez, hogy egymást követő három napra tette a ranglista versenyeit, de nem tudja őket (adott esetben) egy WAGR versennyé összefűzni, mert a jelenleg szabályozás ezt nem teszi lehetővé.

Ezt vehetjük egyfajta tesztnek, ha ez jól fog sikerülni, nyithatunk akár ez irányba is.

Mit jelent az pontosan, hogy jól fog sikerülni? Én azt gondolom, hogy ott mindhárom napon lesz 100-120 játékos.

Nézd (nevet) tudom, hogy nagyon fontos kérdés lenne a magyar golf életet még jobban integrálni a WAGR rendszerbe, tehát amennyiben a háromnapos Pannonia ranglista versenyen mindhárom napon meghaladja az indulók száma a 100 főt, akkor a VB feltétlenül javasolni fogja az Elnökség felé, hogy jövőre bevezetésre kerüljön egy ilyenfajta lehetőség a klubok számára, amellyel aztán persze vagy élnek, vagy sem.

Akkor ezt leírhatjuk? ?

Minden további nélkül!

Micsoda felelősség nyugszik most a Pannonia vezetőségének vállain! ?

Nagyon szépen köszönjük a rendkívül öszinte, mélyreható és előrevivő beszélgetést! 
Jó munkát kívánunk a magyar golfélet erősebbé és virágzóvá tétele érdekében

Én köszönöm az érdeklődést és a beszélgetést!


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2020.07.27.

Hozzászólások