Dr. Karvász Tamás, Turkovics Ilona (caddie.hu), Sándor Virág, Gellér Róbert és Gürtler Miklós koccintása
- Huszti György fényképes összefoglalója -
Megérkezett Yulia Stepanova több száz fotója, amelyek a TESLOUNGE GolfTour II. állomásán készültek.
Az elmúlt hétvégén a 120 nevezőből végül 110-en fértek fel a startlistára és vághattak neki a Pannonia Golf & Country Club makulátlanul felkészített pályaszakaszainak. A 12-es stimpmeter gyorsaságú greenek kisebb fejtörést okoztak a magasabb hendikepes játékosoknak, míg egyértelműen segítették a versenyen résztvevő hazai éljátékosokat. Ennek következtében például Závaczki Bálint ismét egy mínusz ötös (67) “űrgolffal” rukkolt elő.
Bálint, aki a versenyt megelőző éjszaka (szó szerint) érkezett haza Tátralomnicról, ahol megnyerte a Nick Faldo Series szlovákiai selejtezőjét (és ezzel indulási jogot szerzett az NFS Világdöntőjére Abu Dhabiba), éjfélkor még segített a szervezőknek összeállítani és elhelyezni néhány szponzor (Red Bull) sátrat, majd másnap reggel hozta a 67-es teljesítményt. A kiváló eredmény elérésében segítségére volt a hatos hcp-vel rendelkező Stern Lea Sára is, aki két nappal a verseny előtt összeszedett vállsérülésének köszönhetően visszalépett ugyan a TESLOUNGE GolfTour második fordulójától (örömet okozva ezzel a várólistán sorakozóknak), ugyanakkor Lea így sem akart távol maradni és CADDIE-zett Závaczki Bálintnak a versenyen.
Érkeztek is korán reggel szép sorban a versenyzők, akik a welcome pezsgő elkortyolása után a szponzorok által összeállított induló csomag (Red Bull, Theodora ásványvíz, Pöttyös kakaó, Pöttyös mogyorós guru és az I Love Sushi konyháján készített duplaszendvics) átvételét követően a piramisokba rendezett rangelabdákkal tudták megkezdeni a bemelegítést.
Féltávnál ketten is 36 alatt fordultak, így a Závaczki-Stöllinger duó is “mínuszban” fogyaszthatta el a HalfwayHouse-ban felszolgált finomságokat (Hűtött Red Bull, Theodora ásványvíz, Pöttyös kókuszos Túrórudi, illetve az I Love Sushi konyháján frissen felvágott és behűtött gyümölcspohár (dinnye, szőlő, áfonya).
Természetesen a verseny alatt a szépszámú kísérői-sereg mindvégig próbautakon ismerkedhetett a felvonultatott 7 db Tesla elektromos autó valamelyikével. Majd a beérkezést követően a játékosok is megtehették ugyanezt, vagy akár a teraszra kiülve élvezhették a Red Bull Sugga élő DJ-s autójából felcsendülő igencsak kellemes tesLOUNGE muzsikákat.
Boros Zoltán Chef ezúttal egy egészen szokatlan és briliáns menüsorral készült, hiszen a nyári forróságból beérkező tikkadt játékosokat egy jéghideg málnaleves, majd egy pazar - streetfood jellegű - grillválogatás várta, az ebéd megkoronázásaként pedig bundázott Snickers-t kaptak az éhes vándorok egy kis vanília fagylalttal és karamellel megbolondítva.
A TESLOUNGE GolfTour-okon megszokott módon az eredményhirdetést megelőzte a sorsolás, ahol 28 szponzorunk különböző 15-50 ezer forintos nyereményei találtak gazdára, majd természetesen következhetett a legjobban teljesítők díjazása. A mezőny 20%-a javított a hendikepjén, közülük KIspál Helénnek sikerült a legtöbb (45) nettó stableford pontot összegyűjtenie, és életében először megtörnie a százas álomhatárt (99). Több mint tizenéve a golfban élő és “alacsony” hendikepes - a kezdeteket már “elfeledő” - játékosként óriási élmény volt megtapasztalni és kicsit “átélni” azt az önfeledt és őszinte örömöt, amelyet egy 99-es eredmény (pillanatnyi határaink legyőzése) jelenthet, egy még az út elején lévő játékos számára.
Természetesen a TESLOUNGE GolfTour állomásain megszokott módon, ezúttal is a legjobb három eredményt értékeltük a Bruttó kategóriában is, illetve engedtük a kettős díjazás lehetőségét is.
Az eredményeket ITT tudjátok megtekinteni, míg Yulia Stepanova varázslatos fotóalbumát ITT találjátok.
Szeretettel várunk Benneteket, a TESLOUNGE GolfTour III. (záró)állomásán is, amely ismét egy ranglistaverseny lesz, szeptember 12-én (szombaton) Balatonudvariban. Az online nevezési platformot a hónap elején nyitjuk meg, a lebonyolítás minden tekintetben hasonló lesz az első két versenyhez annyi kiegészítéssel, hogy az eredményhirdetést követően a fődíjaink is kisorsolásra kerülnek.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok, várunk Benneteket az indián nyár színeibe burkolózó csodás Balatonon is.
Fotók: Yulia Stepanova Photography