Matsuyama "óvodás" kifestője

Amikor a KORES nem elfedi, hanem okozza a hibákat


- Bodor Tanár úr jegyzete -

A 2022-es Memorial verseny első meglepetése volt, hogy Matsuyama-t kizárták szabálytalan ütő használata miatt.

Matsuyama 3-as fájának ütőfején jól látható felfestett jelek voltak, amelyekről utólag kiderült, hogy a becélzás segítésére kerültek oda. Ez önmagában nem lenne tilos, számos ütőn már gyárilag vannak irányzásra használható jelek. Ez a festék azonban az ütőfelületen volt, ahol az ütő a labdával érintkezik, és ezzel befolyásolhatta a labda mozgását, röppályáját, pörgését. És ettől az ütő a "Felszerelésekre vonatkozó szabályoknak" már nem felelt meg.

Semmi baj nem lett volna, ha Matsuyama csak sétáltatja az ütőt, vagy rájön, hogy a felfestés szabálytalan, és lemossa azt, mielőtt az ütőt használná. Mert a szabálytalan ütőnek nem a birtoklása, hanem a használata tilos. De kiderült, hogy Matsuyama már az első szakaszon ütött vele. Így nem lehetett más döntés, mint a kizárás.

Tanulságok:
- Tartózkodjunk attól, hogy a gyári, hitelesített, konform ütőnket piszkáljuk.
- Különösen ügyeljünk az ütőfelületre, amire semmilyen idegen anyagot nem szabad felvinni, vagy bármilyen anyaggal kezelni. Kivétel a szokásos tisztítószerek, amelyek az ütő lemosására használhatók.
- Az ütőfelületen lévő idegen anyagot akár a versenykör közben is eltávolíthatjuk, ezzel helyreállítva az ütő szabályos állapotát, ha addig még nem használtuk (azután meg már mindegy).
- Vannak olyan ütők, amelyeknek bizonyos teljesítményjellemzői (súlyozás, állásszög, stb.) különböző értékekre állíthatók. Az ilyeneket a versenykör előtt kell beállítani, és a teljes kört azzal a beállítással kell lejátszani. Tilos a beállítást menet közben átállítani, de nem számít annak a használat folytán elállítódott értékek kötelező visszaállítása az eredeti állapotba.

Megjegyzés:
A Szabályok szerint érdektelen, hogy milyen festékkel történt az ütőfelület megjelölése. Viszont érdekes, hogy egyes források szerint Matsuyama a hagyományos írógéppel írt szövegek gépelési hibáinak lefedésére szolgáló irodai javítófolyadékot használt. Ezt Európában a Tipp-Ex német vállalat gyártotta és forgalmazta, és e néven vált közismertté a gépírónők és titkárnők nagy örömére, akiknek mindaddig újra kellett gépelniük a teljes oldalt, míg ezzel kifesthették a hibás szöveget, ami gyorsan megszáradt, és felülgépelhették a hibátlannal. A KORES (Tipp-ex) ebbéli történelmi szerepe lezárult, amikor megjelentek az elektronikus szövegszerkesztők. Olyan kevés köze van a golfhoz, hogy a Memorial második meglepetése, hogyan jutott eszébe Matsuyama-nak éppen ez a festék.


Fotó: CBS Sports

2022.06.04.

Hozzászólások